A Bell System felbomlása a távközlési piacon olyan vállalatok, mint a Sprint és az MCI által támasztott verseny fellendüléséhez vezetett. Az AT&T elidegenítéséért cserébe az AT&T Computer Systems gambitja kudarcot vallott, és a gyártási tevékenységek kiválását követően (leginkább a Western Electric, amelyből Lucent, majd Alcatel-Lucent lett, most Nokia) és más elhibázott felvásárlások, mint az NCR és az AT&T Broadband, csak az AT&T Long Lines és annak utódja, az AT&T Communications maradt. Ekkor az AT&T-t megvásárolta az egyik saját spin-offja, az SBC Communications, az a vállalat, amely két másik RBOC-ot és egy korábbi AT&T társult üzemeltető vállalatot (Ameritech, Pacific Telesis és SNET) is megvásárolt, és amely később egy másik RBOC-ot (BellSouth) is megvásárolt.
A szétválás egyik következménye az volt, hogy a helyi lakossági szolgáltatások díjai, amelyeket korábban a távolsági bevételekből támogattak, az infláció mértékénél gyorsabban kezdtek emelkedni. A távolsági díjak eközben csökkentek mind a támogatás megszűnése, mind a verseny fokozódása miatt. Az FCC olyan hozzáférési díjrendszert hozott létre, amelyben a távolsági hálózatok a drágább helyi hálózatoknak fizettek a hívás indításáért és befejezéséért egyaránt. Ily módon a Bell-rendszer implicit támogatásai a szétválasztás után egyértelművé váltak. Ezek a hozzáférési díjak heves viták forrásává váltak, mivel egyik vállalat a másik után igyekezett arbitrázsolni a hálózatot és elkerülni ezeket a díjakat. 2002-ben az FCC kijelentette, hogy az internetszolgáltatókat úgy kell kezelni, mintha helyi szolgáltatók lennének, és nem kell megfizetniük ezeket a hozzáférési díjakat. Ennek következtében a VoIP-szolgáltatók azzal érveltek, hogy nem kell hozzáférési díjat fizetniük, ami jelentős megtakarításokat eredményezett a VoIP-hívások esetében. Az FCC egy ideig megosztott volt ebben a kérdésben; az IP-t használó, de minden más szempontból normál telefonhíváshoz hasonló VoIP-szolgáltatásoknak általában hozzáférési díjat kellett fizetniük, míg az olyan VoIP-szolgáltatásoknak, amelyek inkább az internetes alkalmazásokhoz hasonlítottak, és nem kapcsolódtak össze a nyilvános telefonhálózattal, nem kellett hozzáférési díjat fizetniük. Az FCC 2011 decemberében kiadott rendelete azonban kimondta, hogy kilenc évig minden VoIP-szolgáltatásnak fizetnie kell a díjakat, majd ezt követően fokozatosan megszüntetik a hozzáférési díjakat.
A leválasztás másik következménye az volt, hogy mind az országos televíziós (pl. ABC, NBC, CBS, PBS), mind a rádiós hálózatok (NPR, Mutual, ABC Radio) hogyan terjesztik programjaikat a helyi kapcsolt állomásoknak. A szétválasztás előtt a műsorszóró hálózatok az AT&T Long Lines földfelszíni mikrohullámú relé, koaxiális kábel, és a rádió esetében a műsorszóró minőségű bérelt vonali hálózatok infrastruktúrájára támaszkodtak programjaik helyi állomásokhoz való eljuttatásához. Az 1970-es évek közepére azonban a műholdas terjesztés akkoriban új technológiája, amelyet más vállalatok, például az RCA Astro Electronics és a Western Union a Satcom 1 és a Westar 1 műholdjaikkal kínáltak, kezdett konkurenciát jelenteni a Bell Systemnek a műsorterjesztés területén, mivel a műholdak jobb videó & hangminőséget, valamint sokkal alacsonyabb átviteli költségeket biztosítottak.
A hálózatok azonban az AT&T-nél maradtak (a műholdon keresztül történő szimulcasting mellett az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején), mivel egyes állomások még nem rendelkeztek a hálózatok műholdas adásainak vételére alkalmas földi vételi berendezésekkel, valamint a műsorszóró hálózatoknak az AT&T-vel kötött szerződéses kötelezettségei miatt egészen az 1984-es szétválásig, amikor a hálózatok azonnal kizárólag műholdra váltottak. Ennek több oka is volt – a műholdas szolgáltatók által kínált sokkal olcsóbb átviteli díjak, amelyeket nem befolyásoltak az AT&T által a műsorszolgáltató ügyfelek számára megállapított magas tarifák, a Bell System külön RBOC-okra való szétválása, valamint a műsorszolgáltatók AT&T-vel kötött szerződéseinek megszűnése.
Az AT&T a szétválás után beléphetett a számítógépes piacra; megfigyelők arra számítottak, hogy a Bell Labs és a Western Electric révén az American Bell kihívója lesz a piacvezető IBM-nek. A vállalat szétválás utáni stratégiája nem úgy alakult, ahogyan azt tervezte. A számítógépes üzletágba való belépési kísérlete kudarcot vallott, és hamar rájött, hogy a Western Electric nem nyereséges a Bell System által biztosított garantált ügyfelek nélkül. 1995-ben az AT&T kivált a számítógépes részlegéből és a Western Electricből, pontosan úgy, ahogy azt a kormány eredetileg kérte. Ezután újra belépett a helyi telefonüzletágba, amelyből a szétválás után kiszállt, és amely az 1990-es évek elején a betárcsázós internet-hozzáférés elterjedésével sokkal jövedelmezőbbé vált. Az AT&T Corporationt azonban még ez sem mentette meg. Hamarosan bekebelezte az egyik Baby Bells, az SBC Communications (korábban Southwestern Bell), amely az AT&T nevet a mai AT&T Inc.
megalakulásához vette át.