A hótömeg magassága általában a tengerszint feletti magassággal együtt nő. A hőmérséklet/magassági ábra egyértelműen jelzi ennek okát. A hűvösebb hőmérséklet miatt a felsőbb magasságokban egy esős nap a völgyben hóviszonyokat jelent a hegyekben. Egyszerűen csak korábban havazik az évben és tovább tart. A hó felhalmozódik és növeli a hótakarót.
A hőmérsékletkülönbségek másik hatása a lefolyási szezonban jelentkezik. Minél alacsonyabb a hótakaró magassága, annál gyorsabb a hóolvadás és annál intenzívebb a lefolyás. Ha egy pillanatra eltekintünk a hőmérsékletcsökkenéstől, a nap és a levegő hőenergiája mindenhol egyidejűleg hat a hótakaró felső rétegére. A hótakaró magassága itt nem fontos tényező, csak a felülete. A hó a felszínen a fizika törvényei által meghatározott, meghatározott ütemben olvad (erre egy későbbi frissítésben még visszatérek). Ezt a következő példával lehet a legjobban elmagyarázni.
Tegyük fel, hogy a 10 000 négyzetkilométeres teljes lefolyási terület 50%-ban alacsony, 40%-ban közepes és 10%-ban magasan fekvő részekre oszlik. Tegyük fel továbbá, hogy a hótakaró magassága alacsony magasságban 1 méter, közepes magasságban akár 2 méter, a magasabb régiókban pedig akár 3 méter. A példa minél egyszerűbbé tétele érdekében most teljesen figyelmen kívül hagyom az egyes magasságokban tapasztalható hőmérsékletkülönbségek tényezőjét.
A lefolyási szezon kezdetén a nap és a levegő hőenergiája a teljes régió hófelületére hat. Ez azt jelenti, hogy egy 10.000 négyzetkilométeres területen mindenhol, egy adott ponton hóvíz keletkezik. Ez addig folytatódik, amíg az alacsonyan fekvő hótakaró el nem olvad. Ami megmarad, az a közepes magasságban 1 méteres, a magasabban fekvő területeken pedig 2 méteres hótakaró. A hóval borított terület 50%-ra csökkent, ami azt jelenti, hogy a lefolyás során állandóan keletkező hóvíz mennyisége a potenciális felére csökkent. Most a közepes magasságú hótakaró elolvad, és csak 1 méteres hótakarót hagy maga után a magasabban fekvő területeken. A fennmaradó hóval borított terület mindössze 10%, amely a kezdeti vízmennyiségnek csak 1/10-ét termeli.
Ez azt mutatja, hogy a napi lefolyás megfigyelése és előrejelzése szempontjából nem a hótakaró magassága a döntő tényező, hanem csak a hófelület nagysága. Ez eltér a hosszú távú előrejelzéstől, ahol a hótakaró magassága lehetővé tesz bizonyos jelzéseket a tavakra és víztározókra gyakorolt felhalmozódó hatásról. Ennek a tévhitnek tipikus példája volt a Shuswap Lake régió 1999-es lefolyási szezonja, amikor a 130-160%-kal a normálisnál nagyobb hótömegről szóló információk némi ijedtséget keltettek a helyi lakosok körében. Ez a fajta jóslat egyszerűen hamisnak bizonyult.
A következő oldalon közelebbi betekintést nyerhetünk a Shuswap Lake régió lefolyási jellemzőibe.