A pszichológia területén jól dokumentált tény, hogy ha valakinek van egy gyengesége, vagy egy vélt gyengesége, az arra készteti, hogy más területeken kompenzáljon, akár tudatosan, akár tudattalanul. Nagy erőfeszítéseket tehetnek azért, hogy pozitív módon kompenzáljanak, ami potenciálisan óriási sikerekhez vezethet – de potenciálisan negatív következményekkel is járhat.
Ha például tudjuk, hogy a matematika területén gyengék vagyunk, megpróbálhatjuk úgy “kompenzálni”, hogy kiváló szóbeli és írásbeli készségeket fejlesztünk, és ehelyett különösen ügyesek leszünk ezen a területen. Ez a tudatos kompenzáció példája lenne. Ezzel szemben, ha bizonytalannak érezzük magunkat a külsőnkkel és a fizikai vonzerőnkkel kapcsolatban, lehet, hogy úgy “kompenzálunk”, hogy pénzzel villogunk vagy hivalkodó autót vezetünk. Ez a tudattalan kompenzáció példája lenne.
A “kompenzáció” kifejezés először a huszadik század elején került be a pszichológia szótárába, amikor Alfred Adler bevezette a kifejezést a kisebbrendűségi érzésekkel kapcsolatban, saját, gyenge és beteges gyermekként szerzett tapasztalataira támaszkodva, aki úgy érezte, hogy kompenzálnia kell testi hiányosságait és kudarcait. A kompenzációt úgy írta le, mint ami válaszul történik arra, hogy valaki bizonyos területeken gyengének érzi magát – más szóval, ha valaki egy bizonyos területen gyengének érzi magát, azt úgy “kompenzálja”, hogy megpróbál erős lenni egy másik területen. A kompenzáció tehát egyfajta védekezési mechanizmus.
A “kompenzáció” és a “túlkompenzáció” kifejezések a laikusok szótárába is bekerültek. A mindennapi életben az emberek gyakran hangosan elgondolkodnak azon, hogy bizonyos (gyakran túlzónak vagy hencegőnek érzékelt) viselkedésformák mögött valakinek a jellemében vagy körülményeiben észlelt gyengeségek állnak-e.
A pozitív kimenetelű tudatos kompenzáció egy aktuális példáját idézve, a nemrég elhunyt Stephen Hawkins megerősítette, hogy csak akkor kezdett el rendkívül keményen dolgozni a fizika területén, amikor motoros neuronbetegséget (MND) diagnosztizáltak nála. Ezek az erőfeszítések végül olyan elméletek megértéséhez vezettek, amelyeket mások még nem értettek meg, és világhírű tudóssá vált.
A kompenzációnak tehát nyilvánvalóan megvannak a pozitív aspektusai, és egészséges válasz lehet az életünk olyan tényezőire, amelyeket nem vagy alig tudunk befolyásolni.
A kompenzációnak azonban negatív aspektusai is lehetnek. A túlzott kompenzáció arra késztetheti az embereket, hogy arra törekedjenek, hogy “a legjobbak” legyenek, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy dominálnak és hatalomra törnek, függetlenül attól, hogy ez milyen árat jelent a körülöttük élők számára, míg az alulkompenzáció arra utal, hogy az emberek gyengének érzik magukat, és támogatást és segítséget követelnek másoktól, miközben olyan tulajdonságokat mutatnak, mint például a félelem. Egyes kutatók szerint az olyan magatartásformák, mint a kényszeres vásárlás és az anyagi javak megszerzése gyakran az élet más területein észlelt gyengeségek “kompenzálására” irányuló kísérlet lehet. Ebben az esetben a pénzköltéssel való kompenzálási kísérlet komoly következményekkel járhat a pénzügyeinkre és a magánéletünkre nézve.
Kivel beszélhetek tovább a kompenzáció pszichológiájáról?
Az ebben a cikkben tárgyalt kérdésekkel kapcsolatos segítségért beszéljen a Magánterápiás Klinika egyik terapeutájával egy ingyenes első beszélgetésért vagy időpont egyeztetésért.