Egy olyan névvel, mint a “leopárdcápa” (Triakis semifasciata) azt gondolhatnánk, hogy ezek az állatok félelmetes vadállatok. Elvégre sokan félnek a bikacápáktól és a tigriscápáktól. Ne hagyja azonban, hogy a név megtévessze – ezek az apró termetű szépségek valójában szinte semmilyen veszélyt nem jelentenek az emberre, még akkor sem, ha esetleg összekevernek egy kis falattal.
Ehelyett ezek az egyik leggyakoribb cápafaj, amivel valószínűleg találkozhat, ha Észak-Amerika nyugati partvidékén él. Látni őket igazi élmény lenne. Olvasson tovább a leopárdcápákról szóló további érdekességekért!
Leopárdcápák: A cápavilág gyöngyszemei
A leopárdcápák az egyik legszebb cápafaj, amellyel találkozhatsz. Kicsi fajról van szó (különösen az olyan ismertebb cápákhoz képest, mint a bálnacápa vagy a nagy fehér cápa), amely az ormány hegyétől a farokig elérheti a maximum két méteres hosszúságot. A legtöbb ebbe a fajba tartozó cápa azonban nem hosszabb öt-hat lábnál.
A leopárdcápáknak nagyon hosszú, keskeny teste van, lapos fejjel. Furcsa alakú farkuk van, amelynek felső része sokkal hosszabb, mint az alsó része.
Szürke színűek, de a hátukon végig sötét szürkésfekete nyergek húzódnak, amelyek a hasuk felé haladva kisebb pontokká halványulnak. Ezeknek a pontoknak és nyergeknek a közepe világosabb színű, hasonlóan ahhoz, ahogyan a leopárdok foltjai is világosabbak középen.
Hol találsz leopárdcápákat?
Ha Észak-Amerika nyugati partvidékén élsz – Washington és Mexikó között bárhol -, jó esély van rá, hogy most is több tíz vagy száz leopárdcápa úszkál valahol a közeledben.
A leopárdcápák a sekélyebb vizeket kedvelik, mint nyílttengeri testvéreik (például a makócápa vagy a bálnacápa). Imádnak a hínárerdők körül cirkálni, sőt, a dagállyal ki-be járkálnak, és olyan ínycsiklandó falatok után kutatnak, mint a rákok, apró halak, vagy akár az óceánfenék fölé magasodó kagylószifonok. A kis leopárdcápák már egy méteres vízben is megtalálhatók, így ne lepődjünk meg, ha gázolás közben találkozunk eggyel!
A leopárdcápák gyakran alkotnak rajokat más leopárdcápákkal vagy akár más, hasonló méretű cápafajokkal (ha túl kicsik, rágcsálnivalóvá válhatnak!). Hajlamosak helyben maradni abban a régióban, ahol születtek, bár néha-néha egy-egy fürge leopárdcápa kicsit kalandvágyónak érzi magát, és új, akár több száz mérfölddel távolabbi helyre indul. De általában véve a helyben maradás megkönnyíti a biológusok számára a cápák nyomon követését és kezelését, mivel nem kell állandóan a különböző országok között ingázniuk, ahol eltérő kezelési szabályok vannak érvényben.
Honnan származnak a leopárdcápabébik?
A cápák általában lassan szaporodnak, és a leopárdcápák megfelelnek ennek a követelménynek – mondhatni. Egy nőstény leopárdcápának 10-15 évbe telik, mire eléri az ivarérettséget, és egyébként is legfeljebb 25-30 évig élnek. Életük felét azzal töltik, hogy felkészüljenek a szaporodásra.
De készüljünk fel – ha egyszer elkezdenek szaporodni, nagyon sok kölyköt tudnak kihozni! A nőstény leopárdcápák évente hét és 36 kölyöknek adnak életet. Még az is ismert, hogy melegebb vizekben tartózkodnak, ami segít felgyorsítani a kölykök méhen belüli fejlődését. (Képzeljük csak el, ha az emberek az egész napot egy forró jógateremben tölthetnék, és kilenc helyett nyolc hónap alatt szülnének!)
A nőstény leopárdcápák a teljesen kifejlett kölykeiket a ragadozóktól védett sekély vizekben, az ún. bölcsőkben hozzák világra. Miután a kölyköket leteszik a bölcsődében, azonnal visszamennek szaporodni, és nekilátnak a következő generáció létrehozásának.
Mi fenyegeti leginkább a leopárdcápákat?
A leopárdcápák szerencsére a természetvédelem sikertörténetének számítanak. Házias szokásaik, hatalmas kölyökfiókáik, magas populációméretük és korlátozott emberi lehalászásuk miatt az IUCN a legkevésbé aggályos fajok közé sorolja őket.
Mégis van néhány potenciális veszély, amelyre oda kell figyelnünk, hogy a leopárdcápa-populációk erősek maradjanak. A legnagyobb valószínűleg a leopárdcápák hobbicélú halászata. Ezek a cápák a parthoz való közelsége, egyedi színezetük és ízletes húsuk miatt kedvelt fogási célpontok. A kaliforniai halászok több leopárdcápát fognak ki, mint bárhol máshol, és 1992-ben a Kaliforniai Halászati és Vadvédelmi Minisztérium olyan fogási korlátozásokat vezetett be, amelyek azóta lehetővé tették, hogy az alacsony leopárdcápapopulációk teljes sikerrel helyreálljanak.
A kereskedelmi halászat során is előfordul a leopárdcápák bizonyos mértékű járulékos fogása, ez azonban nem tekinthető olyan nagy aggodalomra okot adónak. Meglepő módon a kis leopárdcápák egy másik egyedülálló halászat – az akváriumi kereskedelem – célpontjai is. A kis leopárdcápák nagy akváriumokban is elférnek, és népszerű háziállatok, mivel könnyen túlélnek az akváriumi környezetben (legalábbis könnyebben, mint más fajok), és ismét csak azért, mert olyan egyedi kinézetűek és könnyen kifoghatók.
Végezetül a leopárdcápák érzékenyek lehetnek a helyi vízkörülmények változásaira. Emlékszel, hogy nem mozognak sokat? Néha ez a szokás visszahat rájuk. Több nagy leopárdcápa pusztulása volt már az eutrofizáció miatt: amikor a tápanyagok (valószínűleg mezőgazdasági műtrágyából származó) öblökbe áramlanak, algavirágzást okoznak, amely elszívja az összes oxigént a vízben, és lényegében megfojtja a cápákat. Még 2017 májusában, a San Franciscó-i öbölben is nagy leopárdcápák pusztultak el, valószínűleg egy rejtélyes agygombás fertőzés miatt.
Noha ezek a forgatókönyvek ijesztően hangzanak, megnyugodhatunk, hogy jelenleg a teljes leopárdcápapopuláció jól van. A folyamatos megfigyeléssel és természetvédelmi erőfeszítésekkel ezek a cápák még sokáig megmaradnak.