A makroesemények gyakran a globális gazdaságokban bekövetkező alapvető változások formájában jelentkeznek, amelyeket jellemzően a kormányzati gazdaságpolitikában, a politikai klímában vagy a kamatlábakban bekövetkező változások idéznek elő, és amelyek hatással vannak az összes pénzügyi piacra. Gyakran az árak hirtelen alkalmazkodnak, ami súlyos piaci zavarokat okoz. Valószínűleg ugyanannyi megközelítés létezik a makrotrendek azonosítására és kiaknázására, mint ahány makrofedezeti alapkezelő, de valamennyi szereplőnek és megközelítésüknek több közös vonása van.
Először is, a makrojátékosok hajlandóak több ágazatban és kereskedési eszközön keresztül befektetni. Képesek minden vonzó lehetőséget, trendet és stratégiát pénzzé tenni. Ráadásul az egész világot játéktérnek tekintik, és tisztában vannak azzal, hogy az országok vagy régiók eseményei dominóhatást fejthetnek ki a globális piacokon.
Mivel a makromenedzserek sokféleképpen strukturálhatnak egy kereskedést, gyakran másképp fejezik ki piaci nézeteiket, mint a társaik, akik szinte bármilyen befektetési technikát használnak a deviza-, kötvény-, részvény- és árutőzsdei kereskedésre. A piaci mozgások hatásának kiemelésére gyakran használnak tőkeáttételt és származtatott termékeket. A makroalapok teljesítményére a legnagyobb hatást a tőkeáttétel alkalmazása gyakorolja a fedezetlen irányú fogadások esetében, és ez eredményezi az általuk tapasztalt magas volatilitást. Az elmúlt évtized érdekes fejleménye volt a sok makroalap-kezelő által elfogadott fokozott kockázatkezelési gyakorlat. Az intézményi befektetők, akik a fedezeti alapok befektetőinek fő csoportjaként gyorsan felváltják a vállalkozói szellemű, nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyeket, a hozamok alacsonyabb volatilitását részesítik előnyben. Így az újfajta makroalap-kezelők általában sokkal szigorúbb kockázati korlátozásokkal dolgoznak, javítva ezzel a befektetési hozamok minőségét. A legutóbbi 5 éves időszakban a HFRI indexen belül a makro stratégiák évesített hozama 10% körüli, míg a kockázat alig 5% alatt van (lásd a 2. ábrát).).
A közelmúltig a makrofedezeti alapok a teljes fedezeti alapuniverzum mintegy 11%-át tették ki, szemben a részvényorientált fedezeti alapok mintegy 40%-ával1. Valójában a legtöbb hedge fund befektető alul volt kitéve a globális makroalapoknak, míg a részvényfókuszú hedge fundoknak túlságosan, és az európai hedge fund stratégiák és befektetett eszközök legnagyobb százalékát a részvény long/short alapok tették ki. Miután a short kitettség éveken át húzta a befektetési hozamokat, a legtöbb long/short alapkezelő fokozatosan csökkentette short pozícióit, olyannyira, hogy kezdtek hasonlítani a tőkeáttételes, kizárólag hosszú alapokra. Érthető lehet, hogy a részvénybéta növelését a legkisebb ellenállás útjának tekintették. Az elmúlt évben azonban aggasztó volt megfigyelni, hogy meglepően sok olyan menedzsert csábítottak az irányított kitettségük növelésére, akik kétségtelenül mindannyian megérezték a globális részvénypiacok visszaesésének szúrását. Ugyanebben az időszakban azt is megfigyelhettük, hogy számos fedezeti alap-stratégia korrelációja megnőtt a hagyományos eszközosztályokkal. Ezzel szemben a globális makro historikusan alacsony korrelációt mutatott a hagyományos eszközosztályokkal2.
A globális makrogazdasági színtér most a makro stratégiák újjáéledéséhez van készen. Számos “makro téma” létezik, amely jelentős lehetőséget jelent az energia-, nyersanyag- és infrastrukturális befektetők számára. A legtöbb gazdasági felmérés a globális növekedés lassulását prognosztizálja 2007-re3 , éppen akkor, amikor a globális piacokat a magasabb kamatlábak kihívás elé állítják. A fejlett gazdaságokban a vállalati haszonkulcsok a magasabb strukturális költségek és az esetlegesen lassuló bevételnövekedés miatt nagyobb kihívásokkal fognak szembesülni.
A jelenleg általunk kidolgozott egyik fő téma a globalizációnak a világgazdaságokra gyakorolt hatása. Az ENSZ adatai szerint a gazdagok és szegények közötti vagyoni különbség az elmúlt 40 évben nagyjából megduplázódott. Szemléltetésképpen: 1960-ban a világ népességének leggazdagabb 20%-ának jövedelme 30-szorosa volt a legszegényebbekének. Ez a különbség 2006-ban már 80-szorosa4. Ezek a jóléti különbségek az internet, a műholdas televízió és más kommunikációs eszközök elterjedése révén a hátrányos helyzetűek számára is nyilvánvalóvá válnak. A társadalmi nyugtalanság már most populizmus, globalizációellenesség, vallási szélsőségek, Amerika-ellenesség, erősödő nacionalizmus formájában jelentkezik.
A hatalmon maradni akaró kormányoknak (pl. latin-amerikai országok, India, Kína) gyors gazdasági növekedést kell biztosítaniuk. A Világbank becslése szerint a fejlődő országoknak legalább 10 éven keresztül évi 5-6%-os növekedési rátára van szükségük ahhoz, hogy az embereket kiemeljék a szegénységből5. Ez potenciálisan kedvező fejlemény lehet a globális gazdasági növekedés szempontjából, bár hatalmas strukturális kereslet-kínálati egyensúlyhiányt okozhat, ami számos nyersanyagpiacon súlyosbíthatja az inflációt. Alternatív megoldásként a feltörekvő piacok vezetői radikálisabb populista politikát alkalmazhatnak, például az ipar államosítását, ahogy Chávez Venezuelában próbálkozik, aminek széles körű következményei lesznek.
A következő évtizedben a kínai infrastruktúra-fejlesztési projektek és a 70%-ban vidéki lakosság urbanizációja kiszámíthatatlan hatással lesz a világpiacokra. A fejlesztési projektek már most is hiányt okoznak a réz, a cement és a cink globális kínálatában. Kína 20 év alatt megnégyszerezheti GDP-jét. Eközben az ország inkább a fogyasztó-, mint az exportvezérelt gazdasági modell felé halad, ami várhatóan keresletet teremt a luxuscikkek ágazatában. Az ilyen jelentős növekedés és fogyasztás következményei hatással lesznek a világ energia- és nyersanyagpiacaira, valamint a kereskedelmi és politikai színtérre. Hasonlóképpen, Indiában, ahol jelenleg nincs működőképes autópálya-rendszer a nagyvárosok között, a miniszterelnök nemrégiben kijelentette, hogy a következő 5 évben 320 milliárd dolláros infrastrukturális beruházásra van szükség az évi 10%-os növekedéshez6.
Az általunk figyelemmel kísért strukturális zavarok egyik feltörekvő témája az energiakínálat-kereslet dinamikájának kiegyensúlyozatlansága. Nevezetesen a világ olajkészleteinek kimerülésével és az energiaellátás politikai fegyverként való növekvő használatával kapcsolatos globális kihívások. Nagy érdeklődésre tarthat számot a fenntartható energiaalternatívák előállítása és a biomassza (biodízel, bioetanol és biogáz), a víz-, szél- és napenergia, valamint a biológiailag lebomló hulladék és az újrahasznosító iparágak fejlesztése hosszú távú beruházási vonzataival együtt.
Egy másik globális beruházási téma az iparosodott társadalmak pénzügyi életképessége. Az elmúlt 50 év legfontosabb demográfiai trendje a születésszám csökkenése a fejlett világban. Az ENSZ jelentése szerint a világ népességének 48%-át képviselő 65 országban a termékenységi ráta a helyettesítési szint alatt van. Ide tartozik az összes európai ország, Japán, Dél-Korea, Kína, Szingapúr, Thaiföld és egyes karibi országok, köztük Kuba7. A lehetséges gazdasági következmények közé tartozik a tömeges bevándorlás, a munkaerő mobilitása, a nyugdíjválság, a nyugdíjkorhatár meghosszabbítása, a hatalmas szociális jóléti kötelezettségek, az alacsonyabb gazdasági növekedés és a magasabb adók.
Az éghajlatváltozás hatással lehet a globális gazdaságokra, mivel a természeti katasztrófák és a New Orleans-i méretű áradások nagyobb kockázata hatással lehet a mezőgazdaságra és az ipari termelékenységre. A legsúlyosabb szárazságot már most is Ausztrália búzatermő területein tapasztaljuk, ahol a gabonakészletek 25 éves mélyponton vannak. Ugyanígy az ivóvízkészletek megszerzése és biztosítása is nagy konfliktust és lehetőséget jelenthet világszerte. A bomlasztó éghajlati jelenségek világszerte növelhetik a politikai akaratot az ipari fejlődés és az urbanizáció által okozott károk helyreállítására. Hatalmas forrásokat fordíthatnak az ökoszisztémák helyreállítására és az infrastruktúra helyreállítására, mint például: vizes élőhelyek, mangroveerdők és halászat helyreállítása; erdőtelepítés; tengeri gátak és gátak megerősítése; valamint elektromos hálózatok fejlesztése és a vízellátás, a hulladékkezelési létesítmények, a közlekedési hálózatok stb. modernizálása. Ez a feltörekvő iparág évente legalább 1,5-2 billió dollárt tesz ki, és gyorsan növekszik8. Egyszeri rendszerszintű megrázkódtatások is létrehozhatnak nagyszabású makrojátékokat: az amerikai ingatlanárak további jelentős csökkenése; egy nagy pénzközponti bank összeomlása vagy egy jelentős hitelezési esemény (mint amilyet a másodlagos jelzáloghitelezők esetében látunk) vagy egy M&A által kiváltott esemény. Európában a Dresdner Kleinwort az LBO-piacról szóló jelentésében arra figyelmeztetett, hogy “a kérdés, hogy a tőkeáttételes piac vérfürdővé válik-e vagy sem, a ciklus bármely visszaesésének súlyosságától függhet.”
Sir Isaac Newton talán a legjobban jellemezte a makro-megközelítést: “Nem tudom, minek tűnhetek a világ számára, de magamnak úgy tűnik, hogy csak olyan voltam, mint egy fiú, aki a tengerparton játszik, és azzal szórakozik, hogy időnként talál egy finomabb kavicsot vagy egy szebb kagylót a szokásosnál, miközben az igazság nagy óceánja felfedezetlenül hever előttem”. Ez lehetne a globális makromenedzserek küldetésnyilatkozata mindenütt, amikor a világ színpadán járva végtelen lehetőségeket és az érdeklődésüket felkeltő témakombinációkat keresik. Érdemes azonban megemlíteni Vernon Walters, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövetének figyelmeztető szavait is, aki szerint “a várt dolog ritkán következik be, és soha nem a várt módon “9.