A “Szélkakas” Gerard Manley Hopkins (1844-1889) szonettje. A szonett 1877. május 30-án íródott, de csak 1918-ban jelent meg, amikor is Gerard Manley Hopkins Poems of Gerard Manley Hopkins című gyűjteményébe került. Hopkins a verset “Krisztus Urunknak” ajánlotta.
Elkaptam ma reggel a reggel kegyencét, király-
dom a napfény dauphinjét, Pettyes hajnali Sólymot, amint lovagolva
A hullámzó síkban alatta egyenletes levegő, s lépkedve
Magasan ott, hogy zörgött a kantárszárny gyeplőjén
Elragadtatásában! Aztán el, el előre lendülve,
Mint a korcsolya sarka simán söpri az íjhajlaton: a hurcolás és a siklás
Megtörte a nagy szelet. Szívem rejtőzködve
Madárra gerjedt,
Az elérés, a dolog uralma!
Szépség és vitézség és tett, ó, levegő, büszkeség, tollazat, itt
Buckle! ÉS a tűz, ami akkor kitör belőled, milliárdszor
Szerelmesebbnek, veszedelmesebbnek mondva, ó, karnagyom!
Nem csodálkozom rajta: shéer plód teszi szántóföldre sillion
Fénylik, és kéklő parázs, ó, kedvesem,
Hull, epésedik, és hasít arany-verminiumot.
“Szélkakas” a közönséges gém (Falco tinnunculus) másik elnevezése. A név arra utal, hogy a madár képes a levegőben lebegni, miközben zsákmányra vadászik. A versben az elbeszélő megcsodálja a madarat, amint az a levegőben lebeg, azt sugallva, hogy úgy irányítja a szelet, ahogyan az ember irányíthatja a lovat. A madár aztán hirtelen lefelé csapódik, és “visszaveri a nagy szelet”. A madár Krisztus vagy az isteni megvilágosodás metaforájának is tekinthető.”
Hopkins a “Szélhajtót” “a legjobb dolognak nevezte, amit valaha írt”. Általában antológiákban jelenik meg, és számos értelmezésnek adta magát.