A szennyezés nem új jelenség. Valójában a szennyezés már legkorábbi őseink megjelenése óta problémát jelent. A növekvő emberi népesség egyre több baktériumnak és betegségnek nyitotta meg az utat. A középkorban Európa-szerte olyan betegségek törtek ki, mint a kolera és a tífusz. Ezek a járványok közvetlen összefüggésben álltak az emberi és állati hulladékok, valamint a szemét okozta egészségtelen körülményekkel. 1347-ben a patkányok által hordozott és bolhák által terjesztett Yersinia pestis baktérium okozta a “fekete halál” – a bubópestis kitörését. Az egészségtelen körülmények tökéletes környezetet biztosítottak a halálos baktérium virágzásához.
Ez egy nagyított kép a Xenopsylla cheopis (keleti patkánybolha) vérrel telített példányáról. Ez a bolha Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában a pestisbetegségek terjesztője. A hím és nőstény bolhák egyaránt képesek a fertőzés átvitelére.
Az 1800-as évekre az emberek kezdték megérteni, hogy az egészségtelen életkörülmények és a vízszennyezés hozzájárul a járványokhoz. Ez az új tudatosság arra késztette a nagyvárosokat, hogy intézkedéseket hozzanak a hulladék és a szemét ellenőrzésére. Az 1850-es évek közepén Chicago megépítette az Egyesült Államok első nagy csatornarendszerét a szennyvíz kezelésére. Hamarosan sok más amerikai város követte Chicago példáját.
A javuló higiéniai körülmények és a kevesebb betegség fontos tényező volt abban, hogy a városok egészségesebb lakóhelyet jelentettek, és hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek a városokba költözzenek. Ahogy a 19. század vége felé a városok egyre népesebbé váltak, az iparosodott európai és egyesült államokbeli városok újfajta szennyezéssel szembesültek: az iparból és gyárakból származó hulladékkal. 1897-ben a folyók szennyezésével foglalkozó királyi bizottságnak készített jelentés részletezte a walesi Tawe folyó súlyos ipari szennyezettségét, megjegyezve, hogy a folyót “lúggyárak, rézgyárak, kénsavas folyadék, ónlemezgyárakból származó vasszulfát, valamint salak, salak és apró szén szennyezte”.
Az Egyesült Államokban az ipari vegyi anyagok és hulladékok, köztük a kénsav, a szódabikarbóna, a sósav, a mész, a színezékek, a fapép és az ipari malmokból származó állati melléktermékek szennyezték a vizeket északkeleten.
A térkép a chicagói csatornák elrendezését mutatja 1857 végén. Chicago az Egyesült Államok egyik első szennyvízelvezető rendszerét építette ki a szennyvíz kezelésére.
A víz- és légszennyezés az amerikai városi területeken még a 20. században is tovább nőtt. Az Ohio állambeli Clevelandben a Cuyahoga folyó, amely az Erie-tóba ömlik, annyira elszennyeződött, hogy a víz lángra lobbant! Az első tűz 1936-ban keletkezett, amikor egy forrasztólámpa szikrája meggyújtotta az úszó törmeléket és az olajokat. A következő 30 évben a folyó még többször kigyulladt.
1969-ben újabb nagy tűz ütött ki. Ezúttal a hírek és magazinok segítségével a tűz arra késztette a nemzetet, hogy azonnal lépéseket tegyen a vízszennyezés ellen. Az erre az eseményre adott nyilvános reakció hozzájárult a szövetségi vízszennyezés-ellenőrzési törvény (1972), közismert nevén a tiszta vízről szóló törvény megalkotásához. Ez a jogszabály pénzt biztosít a szennyvíztisztító telepek fejlesztésére, és korlátozza azokat a dolgokat, amelyeket az ipar és a tisztító telepek a vízbe engedhetnek. A Cuyahoga-folyó tüzei adták az indítékot a Nagy-tavak vízminőségi megállapodás létrehozásához; a szövetségi és állami környezetvédelmi ügynökségek létrehozásához; és az 1990-es olajszennyezési törvény elfogadásához, amely megtiltja az olaj hajózható folyókba való kibocsátását.
A gépjárművekből, az ipari folyamatokból, valamint a gyárakban és az otthonokban történő szénégetésből származó légszennyezés szintén komoly problémát jelentett. A 19. században a “szmog” (a füst és a köd kombinációja) olyan városokban, mint New York és London, számos halálos áldozatot követelt. A légszennyezés a 20. század közepéig továbbra is jelentős problémát jelentett. 1948 októberének végén 20 ember megfulladt, és több mint 7000-en súlyosan megbetegedtek a pennsylvaniai Donora fölötti súlyos légszennyezés következtében.
Az 1969-es Cuyahoga River-tűzhöz hasonlóan az 1948-as donorai incidens is az 1955-ös légszennyezés-ellenőrzési törvény megalkotásához vezetett. Ez volt az első szövetségi kísérlet a légszennyezés ellenőrzésére. Azóta a tiszta levegőt érintő jogszabályokat felülvizsgálták és megerősítették. Az 1990. évi Tiszta Levegő Törvény korlátozza az ipari létesítményekből és gépjárművekből származó légszennyező anyagok kibocsátását, és foglalkozik a savas esőkkel és az ózonpusztulással.
Ezek a törvények jelentősen csökkentették a környezetbe jutó szennyezés mennyiségét. A súlyosan szennyezett víz és levegő ma sokkal ritkábban fordul elő, mint 50 évvel ezelőtt. Ennek ellenére a mai szakértők egy része aggódik a szennyező anyagoknak, különösen a nem pontszerű szennyezőforrásoknak való folyamatos, alacsony szintű kitettség lehetséges kockázatai miatt.
Tűzoltók harcolnak egy tűzzel az ohiói Cuyahoga folyón 1952-ben. A szennyezett folyó 1936 és 1969 között többször is kigyulladt, amikor a víz felszínén összegyűlt törmelék és olaj meggyulladt. Az 1969-es tűzeset a növekvő környezettudatosság idején történt, és a környezetvédelem elhanyagolásának éveit jelképezte. A Cuyahoga-folyó tüzei segítették az alulról jövő aktivizmust, amely a levegő- és vízszennyezés elleni komoly fellépést célzó szövetségi törvényhozási hullámot eredményezett.
Ez a hátborzongató fénykép 1948. október 29-én délben készült Donorában, Pennsylvania államban, amikor halálos szmog borította be a várost. A szörnyű esemény során 20 ember megfulladt, és több mint 7000-en súlyosan megbetegedtek.