Szövegszint kiválasztása:
Mi a szuahéli partvidék?
Az Afrika keleti partvidékén – az Indiai-óceán nyugati szélén – található egy keskeny földsáv, amely évezredek óta fogad utazókat. Amikor a hajókat még vitorlákkal hajtották, az évszakonként változó indiai-óceáni monszunszelek hatékony tengeri utakat tettek lehetővé a partvidéken felfelé és lefelé.
A terület jelentőségéről szóló egyik első írásos feljegyzés, egy görög kereskedő kalauza az i. sz. első századból leírja a Vörös-tengeren és a kelet-afrikai partvidéken tett vitorlásutakat. Ez a mű, az Erythrai-tengeri Periplusz leírja, hogy milyen gazdag elefántcsont, orrszarvúszarv, teknőspáncél és pálmaolaj állt rendelkezésre a kereskedelemben az egyes kelet-afrikai városállamokban.
Ezt a tengerparti régiót, amely ma Afrika keleti peremén húzódik északon Szomáliától délen Mozambikig, szuahéli partvidéknek nevezik, és egyedülálló kultúrának és nyelvnek ad otthont – az afrikai, arab és indiai-óceáni népek multikulturális sokszínűségének.
A szuahéli partvidék eredeti lakói bantu nyelvű afrikaiak voltak, akik a kontinens belsejéből vándoroltak keletre. Végül felfelé és lefelé terjeszkedtek a partvidéken, kereskedtek egymással, a szárazföld belsejének népeivel és végül más kontinensek népeivel.
Nem sokat tudunk a szuahéli partvidék történetéről a Periplusz utáni közvetlen évszázadokban, bár a régészek találtak utalásokat a régió és a római és bizánci birodalom közötti kapcsolatokra.
A Kr. u. nyolcadik századtól kezdve – amikor a muszlim kereskedők, főként arabok, tartósan letelepedtek a térségben – a történelmi feljegyzések részletesebbé váltak. Később, a 12. században perzsa telepesek – shiraziak néven – érkeztek. Ma a szuahéliek túlnyomó többsége szunnita muszlim.
A középkori fénykor
Úgy tűnik, hogy a szuahéli partvidék a középkorban, körülbelül a 11. és 15. század között érte el fénykorát. Ebben az időszakban a szuahéli partvidék számos városállamból állt, amelyek az Indiai-óceánon keresztül kereskedtek. A városállamok független szultánságok voltak, bár közös nyelvük (szuahéli) és vallásuk (iszlám) volt. Az Indiai-óceánon keresztül kereskedtek olyan tárgyakkal, mint a kerámia, a selyem és az üvegáruk.
A városállamokat együttesen gyakran nevezik “kővárosoknak”, mivel sok épületet habarccsal összetartott kő-koralltömbökből építettek. Az egyik nagyobb építmény, amelynek romjai ma is megmaradtak, egy kőmecset Kilwa városában.
Kilwa és Songo Mnara
A nagyobb városállamok közül a legdélebbi – és ma is jelentős régészeti lelőhely – Kilwa, amely Tanzánia déli partjainál található egy szigeten. A középkorban Sofalában tartott fenn egy előőrsöt a délre fekvő, aranyban gazdag Nagy-Zimbabwei Királysággal való kereskedelem céljából.
A középkorban Kilwa a kelet-afrikai partvidék egyik legfontosabb kereskedelmi központja volt. Mai romjai közé tartozik egy nagy kőmecset és a Nagy Palota, amely akkoriban a legnagyobb kőépület volt Afrikában a Szahara-sivatagtól délre. A Nagy Palota (Husuni Kubwa) nagy területet foglalt el, és egy úszómedencét, valamint mintegy száz szobát foglalt magában. Ma Kilwa romjai között újabb építményeket találunk, köztük egy portugál börtönerődöt.
A másik szigeten, közvetlenül délre található egy másik helyszín, Songo Mnara, amelyet a kilwai szultánság alapított. Senki sem tudja, hogy a kilwaiak miért építették Songo Mnara-t, de úgy tűnik, hogy egy városi terv szerint épült, tiszta vonalakkal és korallkőből készült díszítésekkel.
Kínai kapcsolatok
A középkorban talán az egyik leglátványosabb látványosság a szuahéli partok mentén a kínai admirális, Zheng He hajóinak érkezése lehetett. A Ming-dinasztia idején Yongle császár (uralkodott i. sz. 1403-1424 körül) hét diplomáciai expedícióra küldte Zhenget. Az expedíciókhoz nagy, több száz hadihajóból és teherhajóból álló, több ezer fős legénységgel rendelkező, kereskedelmi és adományt szállító flották tartoztak.
Későbbi útjain Zheng He meglátogatta a szuahéli partvidéket, megállt Mombasában és Malindiban (mindkettő a mai Kenyában), valamint Mogadishuban (a mai Szomáliában). Az egyik expedícióra válaszul Malindi szultánja egy zsiráfot és más, a kínaiak által egzotikusnak tartott állatokat küldött ajándékba a kínai császárnak.
A kínaiak azonban nem tartottak fenn állandó jelenlétet Kelet-Afrikában. Zheng He utazásai az ő halálával és a császár halálával értek véget.
Még ma is feltárják a kínai-szuahéli kapcsolat régészeti bizonyítékait. 2010-ben kínai és kenyai régészek egy kínai érmét találtak egy faluban, nem messze a középkori Malindi városállamtól; az érme a Ming-dinasztia idejéből származik. 2013-ban régészek egy másik csoportja hasonló érmét talált Manda szigetén, szintén Kenyában. Egy kínai régész szerint ilyen érméket csak a császár követei hordtak magukkal.
Portugálok
Vasco da Gama portugál utazó 1497 és 1498 között négy hajóból és 170 emberből álló expedíciót vezetett a Jóreménység-fok mellett (a mai Dél-Afrikában), Afrika keleti partján felfelé, majd az Indiai-óceánba.
Ahol a portugálok brutális módon megpróbálták ellenőrzésük alá vonni az Indiai-óceán teljes kereskedelmét és kereskedelmét. A szuahéli partok mentén több helyen is bázisokat létesítettek, többek között Sofalában és Mozambik szigetén. Mombasában megépítették a Jézus erődöt is, és vámházat állítottak fel a Pate-szigeten.
A portugálokkal való interakció és a kereskedelem ebből következő csökkenése a szuahéli parti városállamok hanyatlásához vezetett, bár néhányan még néhány évszázadon át fennmaradtak, néhányan az Omán Birodalom uralma alatt.
Szuahéli ma
A szuahéli ma Kelet-Afrika lingua francája. A szuahéli nyelv a bantu nyelvcsalád (a Közép- és Dél-Afrika nagy részén beszélt nyelvek csoportja) része, de jelentős arab hatások érik. A “szuahéli” kifejezés az arabból származik, és azt jelenti: “a partvidékről”. A nyelv többek között perzsa, portugál és német kölcsönszavakat is tartalmaz. A becslések szerint világszerte több mint 100 millió ember beszéli.