“A jaj folyója”. Az ókori földrajzban több ilyen nevű folyó is előfordul, amelyekről legalábbis valamikor úgy hitték, hogy mind kapcsolatban állnak az alsó világgal.
A folyó, amelyre először tekintettek ilyen értelemben, az Acheron volt Thesprotiában, Epirusban, egy olyan országban, amely a legkorábbi görögök számára a világ nyugati végének tűnt, és a folyó elhelyezkedése arra a hitre vezette őket, hogy ez a folyó az alsó világ bejárata. Amikor később Epiruszt és a tengeren túli országokat jobban megismerték, az Acheront vagy az alsó világ bejáratát más, távolabbi részekre helyezték át, és végül az Acheront magába az alsó világba helyezték. Így a homéroszi költeményekben1 az Acheront a Hádész folyójaként írják le, amelybe állítólag a Phlegethon és a Cocytus is ömlik. Vergilius2 úgy írja le, mint a Tartarosz fő folyóját, amelyből a Styx és a Cocytus ered.
A későbbi hagyományok szerint Acheron Héliosz és Gaea vagy Demeter fia volt, és azért változott át a nevét viselő folyammá az alsó világban, mert a titánokat itallal frissítette fel a Zeusszal folytatott küzdelmük során. Azt állítják továbbá, hogy Ascalaphus Acheron és Orphne vagy Gorgyra fia volt.3 A kései íróknál az Acheron nevet általános értelemben használják az egész alsó világ megjelölésére.4
Az etruszkok is nagyon korán megismerték Acheron (Acheruns) imádatát, amint azt Libri Acheruntici (Acheron könyvei, ill, az alvilágról), amelyek számos más dolog mellett a lelkek istenítéséről és az áldozatokról (Acheruntia sacra) szóltak, amelyekkel ezt el kellett végezni.5 Az Acheron és általában az alsó világ leírása Platón Phaidójában6 nagyon különös, és nem túl könnyen érthető.
❧
A zsidó eszkatológiában a lelkeknek át kell kelniük az Acheronon, vagy meg kell fürdeniük benne, mielőtt a paradicsomba jutnak. A keresztény legendában az Acheron (vagy az Acheruszi-tó) vize fehér, mint a tej, és benne áll Isten városa. A bűnbánó bűnösöket Mihály veti a vizébe, aki aztán elviszi őket Isten városába, ahol csak az igazak laknak.
Jegyzetek
- Odüsszeia x, 513; vö. Pauszaniasz. Görögország leírása i, 17.5.
- Aeneis vi, 297, Servius jegyzetével.
- Comes Natalis, iii, 1.
- Virgil. Aeneis vii, 312; Cicero. Post Reditum in Senatu, 10; Cornelius Nepos. Dion élete, 10.
- Müller, Karl Otfried. (1828). Die Etrusker, p. ii, 27 ff.
- p. 112.
Source
- Smith, William. (1870). Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology. London: Taylor, Walton, and Maberly.
This article incorporates text from Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology (1870) by William Smith, which is in the public domain.