Az adattelítettség a kutatásban használt kifejezés, amely azt jelzi, hogy nem várható olyan új információ hozzáadása, amely javítja vagy megváltoztatja egy tanulmány eredményeit. Az adattelítettséget fontos elérni. Akkor érhető el, amikor elegendő információ áll rendelkezésre a vizsgálat megismétléséhez, amikor a további új információk megszerzésének képessége megszűnt, és amikor a további kódolás (a témák azonosítása) már nem lehetséges.
Mégis az adattelítettség fogalmát elhanyagoltnak tartják. Ennek oka, hogy ez egy nehezen definiálható fogalom. Ami az egyik számára adattelítettség, az a másik számára közel sem elégséges.
Az adattelítettség kétféleképpen jelenik meg a kutatásban:
Adattelítettség a mintavételben
Amikor a kutató kiválasztja a válaszadókat egy tanulmányhoz (“mintavételt” végez), ezt “elméleti mintavétel” segítségével teheti. Ez azt jelenti, hogy mindaddig új egységeket adnak hozzá a mintához, amíg a vizsgálat el nem éri a telítettségi pontot, azaz amíg az új egységek bevonásával és elemzésével nem keletkeznek új adatok. Az elméleti mintavétel a válaszadók kutatáshoz való megszerzésének olyan megközelítése, amely a “megalapozott elméletnek” nevezett megközelítéshez kapcsolódik, és amelyet az jellemez, hogy az adatgyűjtést a kialakuló elmélet irányítja. A kutatónak folyamatosan új egységeket és adatokat kell keresnie, és meg kell indokolnia azt az elméleti célt, amely miatt minden egyes további csoportot bevon a vizsgálatba. A mintavételnek ez a fajta megközelítése nem gyakori a rögzített költségvetés korlátai miatt, amely meghatározza a vizsgálat tervezését és mintavételi paramétereit.
A kutatók gyakran küzdenek azzal, hogy hogyan becsüljék meg, hány interjúra lesz szükség az adattelítettség eléréséhez, és ismét gyakran a projekt költségvetése diktálja őket. A tanulmánytervezésről való döntéskor a kutatóknak olyanra kell törekedniük, amely egyértelmű arra vonatkozóan, hogy az adatok telítettségét hogyan érik el. Az adattelítettség legjobb elérése érdekében nagy gondot kell fordítani az érdeklődésre számot tartó népesség keresztmetszetének mintavételére, hogy a vélemények teljes skálája meghallgatásra kerüljön.
Adattelítettség a kvalitatív interjúban
A kvalitatív kutatás két gyakran alkalmazott módszere a mélyinterjú és a fókuszcsoportok. Mindkettő a jelentés mélységének keresését foglalja magában, ellentétben a kvantitatív felméréssel, amely inkább a szoros végű kérdésekre, például az igen/nem vagy az értékelő skálákra összpontosít. A fókuszcsoport vagy a mélyinterjú a kutatás feltáró formája. Nyílt végű és kevésbé formálisan strukturált, mint a felmérés. Az interjúkészítőnek addig kell vizsgálnia a válaszadóval az őt érdeklő témát, amíg már nincs mit hozzátennie. Ez történhet az interjú végén feltett kérdésekkel, mint például: “Még valami?” vagy “Szükségem van még valamire azon kívül, amit kérdeztem?”. Ez annak biztosítására szolgál, hogy elérjük a telítettséget; hogy nincs mit hozzátenni az érdeklődésre számot tartó témához.
Az adatok telítettségének elmaradása a kvalitatív kutatásban hatással van a kutatás minőségére, és veszélyezteti a tartalom érvényességét. Az adattelítettség elérésére azonban nem létezik egységes megközelítés. Vannak olyan adatgyűjtési módszerek, amelyek nagyobb valószínűséggel érik el az adattelítettséget, mint mások, bár ezek a módszerek nagymértékben függnek a vizsgálati tervtől.
Az adattelítettséget sajnos csak utólag, a kvalitatív interjúk lefolytatása és az adatok elemzése után lehet igazán megismerni. Pedig a piackutatást jellemzően előre megtervezik, indokolják és költségekkel kalkulálják. Tehát az adattelítettség elérése a valóságban az ésszerű mintavétel, a jó kutatási terv, a jól megtervezett kutatási eszközök és a projekt kereskedelmi paramétereinek realitása kombinációjából kell, hogy álljon.
Máskülönben az eredményei akár az esőben is maradhatnak.