A jelen tanulmány a szervezeti elkötelezettséget vizsgálta Törökországban, egy túlnyomórészt kollektivista társadalomban. A szervezeti elkötelezettség előzményeinek és következményeinek modelljét tesztelték, amelyben az elkötelezettséget két dimenzióból, az affektív és a folytonossági dimenzióból állónak fogalmazták meg. Az affektív elkötelezettségről azt feltételezték, hogy pozitív munkatapasztalatokból fejlődik ki, és előre jelzi a kívánatos eredményeket. A folyamatos elkötelezettséget viszont úgy állították be, hogy az kultúrához kötött. Beckerrel összhangban (Am. J. Sociol. 66 (1960) 32) szerint egy olyan kollektivista kultúrában, mint Törökország, a munkaviszony normatív jellege elvárásokat támaszt a szervezet iránti lojalitással szemben, és az elvárások megszegésének érzékelt költségei a megnövekedett folyamatos elkötelezettségben tükröződnek. Különösen azt várták, hogy a szervezet iránti lojalitásra vonatkozó általánosított normák elfogadása és az informális toborzás a folytonos elkötelezettség magasabb szintjéhez vezetne.
A vizsgálat két fázisban zajlott. Az I. vizsgálatban mélyinterjúkat készítettek török alkalmazottakkal, hogy emic itemeket dolgozzanak ki az érdeklődésre számot tartó skálákhoz. A II. tanulmányban a javasolt modellt strukturális egyenletek modellezésével tesztelték. Az eredmények nemcsak megerősítették az affektív elkötelezettség előzményeinek és következményeinek kultúrák közötti általánosíthatóságát, hanem azt is jelezték, hogy a lojalitási normák és az ingroup jóváhagyása növelte a folytonos elkötelezettséget. A normák és az ingroup hatása erősebb volt az allocentrikusok esetében. Továbbá, az allocentrikusok esetében a folyamatos elkötelezettség összefüggött a pozitívabb munkahelyi eredményekkel. Az eredmények kiemelik a normatív szempontok fontosságát a kollektivista kontextusokban a munkavállalói kötődés megértésében, és rámutatnak a kalkulatív elkötelezettség jobb mérésének szükségességére is.