Amedeo Modigliani, (született 1884. július 12-én, Livorno, Olaszország – meghalt 1920. január 24-én, Párizs, Franciaország) olasz festő és szobrász, akinek portréi és aktjai – amelyeket aszimmetrikus kompozíciók, hosszúkás alakok és egyszerű, de monumentális vonalvezetés jellemez – a 20. század legjelentősebb portréi közé tartoznak.
A Museu de Arte Contemporânea da Universidade de São Paulo jóvoltából, Francisco Matarazzo Sobrinho úr és Yolanda Penteado asszony ajándéka; fénykép, Gerson Zanini
Modigliani zsidó kereskedő családban született. Gyermekként mellhártyagyulladásban és tífuszban szenvedett, ami megakadályozta, hogy hagyományos oktatásban részesüljön. 1898-ban kezdett festészetet tanulni. Rövid firenzei tartózkodás után 1902-ben Velencében folytatta művészeti tanulmányait, ahol 1906 teléig maradt, amikor Párizsba távozott. Az olasz reneszánsz festészet – különösen a sienai – iránti korai csodálata egész életében megmaradt.
Párizsban Modigliani érdeklődni kezdett Paul Cézanne posztimpresszionista festészete iránt. Első fontos kapcsolatai André Salmon és Max Jacob költőkkel, Pablo Picassóval és – 1907-ben – Paul Alexandre-rel, aki számos avantgárd művész barátja volt, és aki elsőként érdeklődött Modigliani iránt, és vásárolta meg műveit. 1908-ban a művész öt-hat képet állított ki a Salon des Indépendants-on.
Modigliani 1909-ben találkozott Constantin Brancusi román szobrásszal, akinek tanácsára komolyan tanulmányozta az afrikai szobrászatot. Hogy felkészüljön saját szobrászatának megalkotására, intenzívebbé tette grafikai kísérleteit. Rajzaiban Modigliani arra törekedett, hogy a kontúroknak a térfogatot határoló vagy körülzáró funkciót adjon. 1912-ben a Salon d’Automne kiállításon nyolc kőfejet állított ki, amelyek hosszúkás és egyszerűsített formái az afrikai szobrászat hatását tükrözik.
Modigliani 1915 körül teljesen visszatért a festészethez, de szobrászként szerzett tapasztalatai alapvető hatással voltak festői stílusára. Modigliani szoborfejeinek jellegzetességei – hosszú nyak és orr, leegyszerűsített vonások és hosszú ovális arcok – jellemzővé váltak festményeire. A chiaroscurot (a fény és árnyék fokozatainak használata a háromdimenzió illúziójának elérése érdekében) csökkentette és szinte teljesen kiküszöbölte, a szilárdság érzetét pedig erős kontúrokkal és az egymás mellett álló színek gazdagságával érte el.
Az első világháború 1914-es kitörése tovább fokozta Modigliani életének nehézségeit. Alexandre és néhány másik barátja a fronton volt; festményei nem keltek el; és a szegénység, a lázas munkamorál, valamint az alkohol- és drogfogyasztás miatt amúgy is kényes egészsége egyre romlott. Zűrös viszonya volt a dél-afrikai költőnővel, Beatrice Hastingsszel, akivel két évig élt együtt (1914-16). Segítségére volt azonban Paul Guillaume műkereskedő és különösen Leopold Zborowski lengyel költő, aki megvásárolt vagy segített neki eladni néhány festményt és rajzot.
Modigliani nem volt hivatásos portréfestő; számára a portré csupán alkalom volt arra, hogy határozott és kifejező kontúrrajzolással egyfajta szobrászati reliefként izoláljon egy alakot. Barátait, általában a párizsi művészeti és irodalmi világ személyiségeit (például Juan Gris és Jacques Lipchitz művészeket, Jean Cocteau írót és művészt, Max Jacob költőt) festette, de ismeretlen embereket, köztük modelleket, cselédeket és környékbeli lányokat is ábrázolt. 1917-ben kezdett el festeni egy körülbelül 30 nagyméretű női aktot tartalmazó sorozatot, amely meleg, izzó színeivel és érzéki, kerekded formáival a legjobb művei közé tartozik. Ugyanezen év decemberében Berthe Weill egyéni kiállítást szervezett neki a galériájában, de a rendőrség illetlennek ítélte az aktokat, és eltávolíttatta őket.
Statens Museum for Kunst (Dán Nemzeti Galéria); www.smk.dk (Public domain)
Modigliani 1917-ben kezdett szerelmi kapcsolatba a fiatal festőnővel, Jeanne Hébuterne-nel, akivel a Côte d’Azur-ra költözött. Lányuk, Jeanne 1918 novemberében született. Festészete egyre kifinomultabbá vált a vonalvezetésben és egyre finomabbá a színekben. A nyugodtabb élet és a mediterrán éghajlat azonban nem hozta helyre a művész megromlott egészségét. Miután 1919 májusában visszatért Párizsba, 1920 januárjában megbetegedett, és 10 nappal később tuberkulózisos agyhártyagyulladásban meghalt. Másnap Hébuterne egy ablakból kiugorva végzett magával és születendő gyermekükkel.
A párizsi avantgárd körökön kívül kevéssé ismert Modigliani ritkán vett részt hivatalos kiállításokon. A hírnév csak halála után, a Bernheim-Jeune Galériában 1922-ben rendezett egyéni kiállításával, majd később Salmon életrajzával vált ismertté. Modigliani munkásságának kritikai értékelését évtizedekig beárnyékolta tragikus életének drámai története, de ma már korának egyik legjelentősebb és legeredetibb művészeként ismerik el.