Arnold Gesell, teljes nevén Arnold Lucius Gesell, (született 1880. június 21-én, Alma, Wisconsin, Egyesült Államok – meghalt 1961. május 29-én, New Haven, Connecticut) amerikai pszichológus és gyermekorvos, aki úttörő volt a mozgóképes kamerák alkalmazásában a normális csecsemők és gyermekek testi és szellemi fejlődésének tanulmányozására, és akinek könyvei hatással voltak a gyermeknevelésre az Egyesült Államokban. A Yale Egyetem Gyermekfejlődési Klinikájának igazgatójaként (1911-48) hatalmas mennyiségű adatot gyűjtött össze és publikált, és nagy filmgyűjteményt gyűjtött össze a gyermekek fejlődéséről.
Gesell a massachusettsi Worcesterben található Clark Egyetemen tanult pszichológiát, ahol G. Stanley Hall, az egyik legkorábbi gyermekfejlődést tanulmányozó pszichológus hatása alá került. 1906-ban Gesell a Clarkon doktorált, majd 1911-ben New Havenbe ment, hogy a Yale Pszichoklinikát (a későbbi Gyermekfejlődési Klinikát) vezesse. Meggyőződve arról, hogy a gyermekfejlődéssel kapcsolatos tanulmányaihoz elengedhetetlen az orvosi képzés, orvosi tanulmányokat folytatott, és 1915-ben a Yale-en doktorált.
A kezdetben a visszamaradott fejlődéssel foglalkozó Gesell arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekkori rendellenességek megértéséhez nélkülözhetetlen a normális csecsemő- és gyermekfejlődés megértése. Ezután kezdte el tanulmányozni a csecsemők mentális fejlődését, és 1919-re már főként a normális csecsemőmentalitás fejlődésével foglalkozott. Új módszereket talált a viselkedés megfigyelésére és mérésére ellenőrzött környezet és pontos ingerek alkalmazásával. 1926-tól a filmkamera lett a fő vizsgálati eszköze. Mintegy 12 000 különböző korú és fejlettségű gyermeket filmezett le őszintén egy egyirányú tükrön keresztül, és végül a születéstől a késő tizenéves korig készültek feljegyzések a gyermekekről. Ezekből a megfigyelésekből Gesell arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekeknek el kell érniük bizonyos érési szakaszokat a fejlődésben, mielőtt a tanulás befolyásolná a viselkedésüket; úgy tűnt, hogy a fejlődésnek van egy örökletes sémája a motoros készségek, az alkalmazkodó viselkedés, a nyelvi fejlődés, valamint a személyes és szociális készségek négy területén. Az Infancy and Human Growth (1928) című könyvében ezen az elméleten alapuló fejlődési sémát mutatott be, amelyben 195 viselkedési elemet használt fel a 3 és 30 hónapos kor közötti csecsemők értékelésére. 1938-ban Gesell és Helen Thompson egy felülvizsgált fejlődési ütemtervet készített, amely már a születés után négy héttel értékelte a csecsemőket. Bár egyes szakértők kritizálták a menetrendjét, széles körben használták. Azt javasolta, hogy a túlzott engedékenység vagy a merev szabályok helyett a megkülönböztető vezetés a legjobb megközelítés a gyermekneveléshez.
Gesell első könyve 1912-ben jelent meg. Számos munkája közül az egyik legátfogóbb az An Atlas of Infant Behavior (1934); további nagy hatású művei közé tartozik a Child Development: Bevezetés az emberi növekedés tanulmányozásába (1949), Frances L. Ilggel közösen; The Child from Five to Ten (1946); és Youth: The Years from Ten to Sixteen (1956). A normális fejlődéssel kapcsolatos tanulmányai mellett Gesell olyan kérdésekkel is foglalkozott, mint a gyermek örökbefogadásának pszichológiai tényezői és a koraszülés hatása a szellemi fejlődésre. 1948-tól haláláig kutatási tanácsadóként dolgozott a New Haven-i Gesell Institute of Child Development számára, amely a Yale klinika munkáját folytatta.