A globális versenypiacon a tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai (STEM) szakmák stratégiai fontossága továbbra is ugrásszerűen növekszik, így az amerikaiak régóta dokumentált matekfóbiája nagyobb terhet jelent, mint valaha. Ha a matematikához értő diákok elzárkóznak a számításokkal és számításokkal járó pályáktól, az gyengíti az amerikai munkaerőt, és rontja pozícióját a globális gazdaságban.
A matematikai szorongás a matematikától való kínzó félelem vagy aggodalom, és hatással van a főiskolai hallgatók által választott osztályokra és az általuk követett pályákra. Kognitív tudósként aggódom amiatt, hogy ez megakadályozza azokat a diákokat, akik egyébként képesek lennének sikereket elérni a STEM területén. A Barnard College elnökeként pedig, amely iskola a fiatal nők megerősítésére összpontosít, amiatt is aggódom, hogy a lányok és nők hajlamosabbak a matematikai szorongásra, és kevésbé bíznak a matematikai képességeikben, mint a fiúk, ami valószínűleg magyarázatot ad arra, hogy miért vannak továbbra is alulreprezentálva számos STEM területen.
A matematikai szorongás mindkét nem esetében fiatal korban kezdődik. Kutatócsoportommal azt találtuk, hogy már első és második osztályban a diákok közel fele jelzi, hogy “közepesen ideges” vagy “nagyon-nagyon ideges” a matematika miatt. Az Egyesült Államokban a becslések szerint a négyéves főiskolákra járó diákok egynegyede közepesen vagy nagyon szorong a matematikától. Egy tanulmány szerint pedig az amerikai egyetemi hallgatók 11%-ánál ez a szorongás elég súlyos ahhoz, hogy tanácsadást igényeljen.
Míg tehát az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatalának adatai szerint 2016 és 2026 között 28%-kal fog nőni a matematikával foglalkozó szakmák foglalkoztatottsága – sokkal gyorsabban, mint az összes szakma átlaga -, saját kutatásom és más tanulmányok azt mutatják, hogy nem teszünk eleget a matematikai szorongás kezelése érdekében. Az amerikaiak körülbelül 93%-a számol be arról, hogy valamilyen szinten tapasztalja ezt. Sokan zsigeri reakciót vált ki a számokkal és számokkal való szembesülés puszta gondolata, amit gyakran súlyosbít a matematikaórákon tapasztalt személyes szégyenérzet (az úgynevezett “matematikai trauma”).
Hogyan fordíthatjuk vissza ezt a félelmet, és hogyan biztosíthatjuk, hogy az amerikai fiatalok olyan lehetőségeket keressenek (és ne kerüljék el), amelyek képessé teszik őket a jövő STEM-munkáira?
Először is, dolgozhatunk azon, hogy a matematikát eljuttassuk azokhoz, akik esetleg ódzkodnak tőle. Az egyik ilyen megközelítés az, hogy minden diáknak olyan kurzusokat kell felvennie, amelyek arra késztetik őket, hogy empirikusan gondolkodjanak az adatokról, függetlenül a szakiránytól. A Barnardon – egy olyan főiskolán, amely régóta ismert íróiról és táncosairól – az empirikus gondolkodás követelményei beépültek az alaptantervbe. Azok számára pedig, akik nehezen tudnak megfelelni az adatsúlyos órák követelményeinek, hozzáférést biztosítunk (a segítő szobákon keresztül) olyan oktatókhoz, akik arra összpontosítanak, hogy csökkentsék a diákok hitét abban, hogy “egyszerűen nem jók matematikából.”
Másrészt a munkáltatóknak ösztönözniük kell a különböző oktatási érdeklődésű diákok jelentkezését, és nyitottnak kell lenniük arra, hogy a STEM-hez kapcsolódó szakmai gyakorlatokon részt vegyenek. Ne csak az informatika szakosokat keressék. Ez azt jelenti, hogy potenciálisan olyan diákot is felvehetnek, aki nem minden számítási képességgel a kezében érkezik, de jó hozzáállással és tanulási hajlandósággal rendelkezik. Az ilyen lehetőségek legtöbbször mind a gyakornokot, mind a munkavállalót meglepik. Ha az okos diákok lehetőséget kapnak arra, hogy a problémákkal szembesüljenek, és megtanulják, hogyan dolgozzanak és manipulálják az adatokat a problémák megoldása érdekében, még a matematikától szorongó diákok is hajlamosak értelmet találni abban, amit csinálnak, és sikerrel járnak. A STEM-gyakorlatok azt is lehetővé teszik a diákok számára, hogy kapcsolatba kerüljenek olyan felsővezetőkkel, akiknek esetleg hasonló, matematikai vagy számítási képességeiket megkérdőjelező tapasztalatokon kellett túljutniuk.”
Amikor felkészítjük Amerika munkaerőjét a jövő munkahelyeinek sikeres betöltésére, a főiskoláknak és a munkáltatóknak egyaránt következetesen fel kellene kínálniuk a karrierépítés részeként a haladó matematikai és számítási képzést, különösen azok számára, akik azt vallják, hogy a leginkább aggódnak emiatt. Néhány előremutató vállalat már most is ezt teszi. A Disney tavaly a címlapokra került a CODE:Rosie programjával, amely nem műszaki munkakörben dolgozó jelenlegi női alkalmazottakat képzett ki szoftverfejlesztésre; a program elvégzése után a vállalatnál új karrierlehetőséget kaptak. Ez fontos módja annak, hogy a munkáltatók megtartsák és fejlesszék a legjobb tehetségeket – például azokat, akik jól tudnak írni és megfogalmazni egy ötletet, valamint értenek a táblázatkezeléshez.
Végezetül el kell utasítanunk a matematikából való rossz tudás társadalmi elfogadottságát. Gondoljunk csak bele: Nem halljuk, hogy a magas intelligenciájú emberek azt hirdetik, hogy nem tudnak olvasni, de ugyanezek közül az emberek közül sokat hallunk arról beszélni, hogy “nem vagyok matekos”. Amikor ilyen negatív érzéseket mondunk magunkról és egymásról, akkor egy olyan mítoszt tartunk fenn, amely növeli a matematikafóbia általános szintjét. Amikor a diákok elutasítják a matematikát, bizonyos munkakörökbe és karrierutakba szorítják magukat, és másokat csak azért hagynak ki, mert nem tudják elképzelni, hogy több számítási munkát végezzenek. Sokan úgy gondolják, hogy a matematikai képesség egy megváltoztathatatlan tulajdonság, de a bizonyítékok egyértelműen azt mutatják, hogy ez egy olyan tantárgy, amelyben mindannyian tanulhatunk és sikeresek lehetünk.
Ha az amerikaiak versenyezni akarnak a jövő STEM-munkahelyeiért, elengedhetetlen, hogy segítsük azokat, akik szoronganak a matematikától, hogy inkább megközelítsék, mint elkerüljék azt. Ha nem így teszünk, akkor olyan emberekből hagyunk ki egy olyan populációt, akikben megvan a potenciál, hogy sikeresek legyenek a STEM területén. Ezt megtehetjük az iskolákban, például úgy, hogy minden diáknak számközpontú órákat kell megoldania. A munkahelyeken is megtehetjük ezt úgy, hogy a matematikai és számolási képzést azok számára is elérhetővé tesszük, akik már más területeken is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A Barnardon úgy tűnik, hogy a mi megközelítésünk működik. A 2019-es évfolyamunk végzőseinek több mint egyharmada STEM szakos volt (szemben az országosan körülbelül 21%-os női hallgatókkal). Ezek olyan számok, amelyek miatt mindannyian kevésbé aggódhatunk.