A Habsburg-monarchia kettősségét már a háború kezdetétől fogva hangsúlyozták. Míg az osztrák parlamentet, a Reichsratot 1914 márciusában felfüggesztették, és három évig nem is hívták össze újra, addig a magyar parlament Budapesten folytatta üléseit, és a magyar kormány folyamatosan kevésbé bizonyult engedékenynek a hadsereg diktálására, mint az osztrák. A szláv kisebbségek azonban az 1917-es márciusi orosz forradalom előtt kevés jelét mutatták a Habsburg-ellenességnek. 1917 májusában azonban újra összehívták a Reichsratot, és közvetlenül a nyitóülés előtt a cseh értelmiség kiáltványt küldött a képviselőknek, amelyben “az autonóm államok demokratikus Európáját…” követelte. Az 1917. novemberi bolsevik forradalom és a wilsoni békekiáltások 1918 januárjától kezdve egyrészt a szocializmust, másrészt a nacionalizmust, illetve a két irányzat kombinációját ösztönözték a Habsburg-monarchia valamennyi népe körében.
Az osztrák-magyar kormány 1918 szeptemberének elején körlevélben javasolta a többi hatalomnak, hogy semleges területen tartsanak konferenciát az általános béke érdekében. Ezt a javaslatot az Egyesült Államok azzal az indokkal vetette el, hogy az amerikai álláspontot a wilsoni nyilatkozatok (tizennégy pont stb.) már megfogalmazták. Amikor azonban Ausztria-Magyarország, Bulgária összeomlása után, október 4-én éppen ezekre a nyilatkozatokra hivatkozva fegyverszünetért folyamodott, október 18-án azt a választ kapta, hogy az amerikai kormány most már elkötelezte magát a csehszlovákok és a jugoszlávok mellett, akik esetleg nem elégednének meg az eddig posztulált “autonómiával”. Károly császár ugyanis október 16-án autonómiát biztosított az Osztrák Birodalom népeinek (a Magyar Királyságtól megkülönböztetve), de ezt az engedményt nemzetközileg figyelmen kívül hagyták, és csak arra szolgált, hogy megkönnyítse a monarchián belüli bomlasztási folyamatot: A csehszlovákok Prágában és a délszlávok Zágrábban már hatalomátvételre kész szerveket állítottak fel.
Az Ausztria-Magyarország felbomlásának utolsó jelenetei igen gyorsan játszódtak le. Október 24-én (amikor az olaszok nagyon időszerű offenzívát indítottak) Budapesten megalakult a békét és az Ausztriától való elszakadást előíró Magyar Nemzeti Tanács. Október 27-én az október 18-án kelt amerikai jegyzéket elfogadó jegyzéket küldtek Bécsből Washingtonba – ez azonban vissza nem vették. Október 28-án a prágai csehszlovák bizottság “törvényt” fogadott el egy független államról, míg Krakkóban hasonló lengyel bizottság alakult Galícia és az osztrák Szilézia egyesített Lengyelországba való beolvasztására. Október 29-én, miközben az osztrák főparancsnokság fegyverszünetet kért az olaszoktól, a horvátok Zágrábban Szlavóniát, Horvátországot és Dalmáciát függetlennek nyilvánították, a szlovének, horvátok és szerbek nemzeti államának megalakulásáig. Október 30-án a bécsi Reichsrat német tagjai kikiáltották a független Német-Ausztria államot.
A szövetségesek és Ausztria-Magyarország között kért fegyverszünetet 1918. november 3-án írták alá a Padova melletti Villa Giustiban, amely november 4-én lépett hatályba. Ennek rendelkezései szerint Ausztria-Magyarország haderőinek nemcsak az 1914 augusztusa óta megszállt területeket kellett kiüríteniük, hanem Dél-Tirolt, Tarvisiót, az Isonzó völgyét, Görzöt, Triesztet, Isztriát, Nyugat-Krajnát és Dalmáciát is. Minden német haderőt 15 napon belül ki kell űzni Ausztria-Magyarországról, vagy internálni kell, a szövetségesek pedig szabadon használhatják Ausztria-Magyarország belső összeköttetéseit és birtokba vehetik a legtöbb hadihajót.
Károlyi Mihály grófot, a Budapesti Nemzeti Tanács elnökét október 31-én királya, Károly osztrák császár kinevezte Magyarország miniszterelnökévé, de azonnal megkezdte országa elszakítását Ausztriától – részben abban a hiú reményben, hogy külön magyar fegyverszünetet kaphat. Károly, az utolsó Habsburg uralkodó Ausztria-Magyarországon, november 11-én lemondott az osztrák kormányügyekben való részvétel jogáról, november 13-án pedig a magyar ügyekben.