A terjedési útvonalak megértése
A legkorábbi járványkitörések során a szennyezett tűk és fecskendők használata lehetővé tette az ebolavírus terjedését és felerősödését. A zaire-i (ma Kongói Demokratikus Köztársaság – KDK) első járvány kitörésekor a Yambuku missziós kórház ápolói állítólag napi öt fecskendőt használtak 300-600 beteghez. A fertőzött vérrel való szoros érintkezés, a fertőzött tűk újrafelhasználása és a helytelen ápolási technikák voltak a forrásai a korai ebolajárványok során az emberről emberre történő átvitel nagy részének.3
1989-ben a Reston ebolavírust a Fülöp-szigetekről az Egyesült Államokba importált kutatómajmokban fedezték fel. Később a tudósok megerősítették, hogy a vírus a létesítményben lévő levegőben lévő cseppek révén terjedt a majompopulációban (aeroszolos átvitel). Az ilyen légi úton történő terjedés azonban nem bizonyítottan jelentős tényező az emberi Ebola-járványok kitörésében.4 A Reston-vírus felfedezése ezekben a Fülöp-szigetekről származó majmokban megmutatta, hogy az Ebola már nem korlátozódik az afrikai környezetre, hanem Ázsiában is jelen van.
Az 1994-es elefántcsontparti járvány kitörésére a tudósok és a közegészségügyi tisztviselők jobban megértették, hogyan terjed az Ebola-vírus, és az egészségügyi személyzet arcmaszk, kesztyű és köpeny használata révén előrelépés történt az átvitel csökkentésében. Emellett bevezették az eldobható eszközök, például a tűk használatát.
A zaire-i Kikwit (ma KDK) 1995-ös járvány kitörésekor a nemzetközi közegészségügyi közösség erős szerepet játszott, mivel most már széles körben egyetértettek abban, hogy az ebolavírus megfékezése és ellenőrzése a legfontosabb a járványok megszüntetésében. A helyi közösséget felvilágosították arról, hogyan terjed a betegség; a kórházban megfelelő személyzetet és felszerelést állítottak rendelkezésre; az egészségügyi személyzetet pedig kiképezték a betegség bejelentésére, a betegek esetének azonosítására és az átvitel csökkentésének módszereire az egészségügyi környezetben5.
A 2014-2015-ös nyugat-afrikai Ebola-járvány kitörésekor Sierra Leonéban, Libériában és Guineában az egészségügyi dolgozók az összes megerősített és valószínűsíthető EVD-megbetegedésnek mindössze 3,9%-át tették ki.6 Ehhez képest az 1995-ös kikwit-i járvány kitörésekor az egészségügyi dolgozók az összes fertőzés 25%-át tették ki.7 A 2014-2015-ös nyugat-afrikai járvány kitörésekor az átviteli események többsége családtagok között történt (74%). Az EVD-ben elhunytak holttestével való közvetlen érintkezés bizonyult az egyik legveszélyesebb – és leghatékonyabb – átviteli módszernek. A gyászolással és temetéssel kapcsolatos viselkedésbeli változások, valamint a biztonságos temetkezési gyakorlatok elfogadása döntő szerepet játszott a járvány megfékezésében.8