A 2-es típusú cukorbetegség egyre gyakoribb, és szorosan összefügg a fizikai inaktivitással és az elhízással. A koszorúér-kockázati tényezők csoportosulásával jár együtt, és az esetek 60-80%-ában magas vérnyomás áll fenn. Az első terápiás intézkedés az életmód megfelelő beállítása. Az antihipertenzív terápiák, mint a diuretikumok, ACE-gátlók és kalciumantagonisták hatásosnak bizonyultak a kardiovaszkuláris események csökkentésében 2-es típusú cukorbetegségben, bár a kalciumantagonisták kevésbé hatékonyak lehetnek a szívinfarktus és szívelégtelenség kockázatának csökkentésében, mint a régebbi terápiák és az ACE-gátlók (de valószínűleg hatékonyabbak a stroke csökkentésében). A béta-blokkolók (BB-k) potenciális terápiaként rossz képet mutatnak a helyettesítő végpontokra, például az inzulinrezisztenciára gyakorolt nyilvánvaló káros hatások miatt. Nagy, kontrollált vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a BB-k rendkívül hatékonyan csökkentik a szív- és érrendszeri események és a halálozás kockázatát a szívinfarktus utáni cukorbetegeknél. A 2-es típusú, magas vérnyomásban szenvedő cukorbetegek körében végzett UKPDS-vizsgálat kimutatta, hogy az első vonalbeli béta-blokkolás legalább olyan hatékony az összes elsődleges makrovaszkuláris és mikrovaszkuláris végpont megelőzésében, mint az ACE-gátlás. Úgy tűnik, hogy a hatóanyag a béta-1-blokád, amely nemcsak a vérnyomást csökkenti, hanem megelőzi a hirtelen halált és a krónikus béta-1-stimulációból eredő kardiovaszkuláris károsodást is, amely a fokozott noradrenalin-aktivitással jár együtt. Ezzel szemben a LIFE vizsgálatban az atenolol kevésbé volt hatásos, mint az angiotenzinreceptor-antagonista lozartán a kardiovaszkuláris események és a teljes halálozás csökkentésében főként idős, cukorbeteg hipertóniásoknál. Így a legjobb béta-blokkoló eredmények a kemény kardiovaszkuláris végpontok csökkentésében a fiatalabb/középkorú (mondjuk 60-65 évnél fiatalabb), viszonylag magas szimpatikus aktivitású, viszonylag engedékeny/elasztikus artériákkal (szűk pulzusnyomás) és normálisan működő béta-1-receptorokkal rendelkező betegek hipertónia-vizsgálataiban (beleértve a UKPDS-vizsgálatot is) jelentkeznek. Idősebb hipertóniás betegeknél a béta-blokkolók másodvonalbeli terápiaként adhatók kis dózisú diuretikummal kiegészítve (de esetleg első vonalbeli szerként olyan idősebb hipertóniásoknál, akiknek korábban szívinfarktusuk volt). Így a helyettesítő végpontokra fordított nem megfelelő figyelem hibás felírási szokásokhoz vezethet. A jelenleg súlyosan alulreagált béta-blokkolókat minden ischaemiás szívbetegségben szenvedő cukorbeteg vagy fiatalabb/középkorú, magas vérnyomásban szenvedő cukorbetegek esetében első vonalbeli terápiás lehetőségként kell figyelembe venni (de időseknél alacsony dózisú diuretikummal együtt kell felírni). Úgy tűnik, hogy a kardiovaszkuláris védelem aktív összetevője a béta-1-blokkolás; a vérnyomáscsökkentés optimális hatékonyságát és biztonságosságát, pl. a hörgőszűkület kockázatának csökkentését egy magas béta-1-szelektivitású szer kiválasztásával lehet elérni.