Monte Albánt i. e. 500 körül alapították, és fénykorában körülbelül 35 000 lakosa volt. A régészeti lelőhelyen ma egy szakrális templomot, egy labdajátékpályát, csillagvizsgálót, palotát, több csonka piramist, 170 díszes sírkamrát és még valami különöset őriznek: a kövek között elrejtett több száz sziklarajzot.
A leghírhedtebb ilyen sziklarajzok a Plaza de los Danzantes téren találhatók. Ezek olyan sztélék, amelyek meztelen és meglehetősen robusztus férfiakat ábrázolnak, akik valamilyen rituális táncban vesznek részt, amiről a régészek azt gondolják, hogy valamilyen rituális tánc, innen a tér neve (Plaza of the Dancers). A képek legfrissebb értelmezése szerint az egyes figurák egy-egy elfogott és élve megnyúzás útján rituálisan feláldozott ellenséges uralkodót ábrázolhatnak, ezért néhányan rituális kasztrálással jelennek meg.
Más helyeken a naptárnak megfelelő hieroglifákat lehet látni. Az egyik sztélé még az észak felé néző sarkcsillaghoz is igazodik. Az egyik piramis (J épület) oldalain pedig egy képsorozat látható, amely a Monte Albán serege által meghódított városokat ábrázolja.
Az egyik legkorábbi és legfontosabb mezoamerikai város, Monte Albán mintegy 1500 éven át az olmec, zapotec és mixték népek kulturális központja volt. A 8. század körül a termőföldek kiszáradtak, az esőzések pedig annyira elmaradtak, hogy a város kezdte elszenvedni a következményeket. Mielőtt az emberek elhagyták volna a várost, halottaikat a denevéristenre bízták, és az uralkodó papok soha nem tértek vissza. Azóta Monte Albán szent, misztikus helynek számít.
Az elhagyott várost 1931 és 1939 között tárták fel Alfonso Caso, Ignacio Bernal és Jorge Acosta régészek. A helyszín azóta is nyitva áll a nagyközönség előtt.