Zeneileg az 1960-as évek végéről származó régebbi ritmusok kerültek újrahasznosításra, Sugar Minottot tartják ennek a trendnek az elindítójának, amikor a stúdióban, ahol session-zenészként dolgozott, új dalszövegeket hangszerelt a régi Studio One ritmusokra két ülés között. Az 1970-es években Big Youth, U Roy és I Roy híres DJ-k voltak. Ugyanebben az időben Don Mais producer a régi ritmusokat dolgozta át a Channel One stúdióban a Roots Radics zenekarral. A Roots Radics később Henry “Junjo” Lawes-szal dolgozott együtt néhány kulcsfontosságú korai dancehall felvételen, köztük azokon, amelyek Barrington Levyt, Frankie Pault és Junior Reidet jelentős reggae-sztárrá tették. A korai dancehall-korszakban olyan énekesek is jelentős sztárokká váltak, mint Don Carlos, Al Campbell és Triston Palma, míg az olyan befutottabb nevek, mint Gregory Isaacs és Bunny Wailer sikeresen alkalmazkodtak.
A Killimanjaro, Black Scorpio, Silver Hawk, Gemini Disco, Virgo Hi-Fi, Volcano Hi-Power és Aces International hangrendszerek hamarosan hasznosították az új hangzást, és a DJ-k új hullámát mutatták be. A régebbi pirítókat olyan új sztárok előzték meg, mint Szindbád kapitány, Ranking Joe, Clint Eastwood, Lone Ranger, Josey Wales, Charlie Chaplin, Echo tábornok és Yellowman – ezt a változást tükrözte az 1981-es Junjo Lawes által producerelt A Whole New Generation of DJs című album, bár sokan visszatértek U-Roy-hoz inspirációért. A DJ-lemezek először váltak fontosabbá, mint az énekeseket tartalmazó lemezek. Egy másik trend a sound clash albumok voltak, amelyeken rivális DJ-k / vagy hangrendszerek versenyeztek egymással az élő közönség elismeréséért, és az underground sound clash kazetták gyakran dokumentálták az ilyen rivalizálással járó erőszakot.
Yellowman, az egyik legsikeresebb korai dancehall előadó, az első jamaikai DJ lett, aki szerződést kapott egy nagy amerikai lemezkiadótól, és egy ideig olyan népszerűségnek örvendett Jamaikában, amely vetekedett Bob Marley csúcsával. Az 1980-as évek elején a dancehall zenében megjelentek a női DJ-k is, mint például Lady G, Lady Saw és Sister Nancy. További női dancehall-sztárok közé tartoznak olyan művészek, mint Diana King és az 1990-es évek végén és a 2000-es években Ce’cile, Spice, Macka Diamond és mások. Beenie Man, Bounty Killer, Mad Cobra, Ninjaman, Buju Banton és Super Cat jelentős DJ-k lettek Jamaikában.
A DJ-hangzás segítségével olyan “sweet sing” (falsetto hangú) énekesek váltak népszerűvé Jamaikában, mint a Pinchers, Cocoa Tea, Sanchez, Admiral Tibet, Frankie Paul, Half Pint, Courtney Melody és Barrington Levy.
Eredete a DJ-színtérről Szerkesztés
A hangrendszerek és más zenei technológiák fejlődése nagyban befolyásolta a dancehall zenét. A zenének “oda kellett eljutnia, ahová a rádió nem ért el”, mert a jamaikaiak gyakran rádió nélkül voltak kint. Különösen azért, mert a dancehall sessionök közönsége az alsóbb osztálybeli emberekből állt, rendkívül fontos volt, hogy hallhassák a zenét. A hangrendszerek lehetővé tették, hogy az emberek zenét hallgathassanak anélkül, hogy rádiót kellett volna venniük. Ezért a dancehall-kultúra a technológia és a hangrendszerek jobbá válásával együtt nőtt.
A jamaikai dancehall-színtér a kreativitás és a hozzáférhetőség iránti vágyból fakadt, és elválaszthatatlan a hangrendszer-kultúrától. A “dancehall” kifejezés, bár ma már jellemzően a sajátos és egyedülállóan jamaicai zenei műfajra utal, eredetileg egy fizikai helyszínre vonatkozott. Ez a hely mindig egy szabadtéri helyszín volt, ahonnan a DJ-k és később a “Toasters”, az MC-k elődje, a hangrendszereken keresztül adhatták elő eredeti mixeiket és dalaikat a közönségnek. A helyszín nyitottsága, párosulva a hangrendszer eredendően mobil jellegével, lehetővé tette az előadók számára, hogy eljussanak az emberekhez. A dancehall színtér kezdetén a hangrendszerek voltak az egyetlen módja annak, hogy a jamaicai közönség meghallgassa a népszerű előadók legújabb dalait. Idővel ez úgy alakult, hogy a hangrendszerek üzemeltetői maguk a művészek voltak, és ők lettek azok, akiket az emberek a saját eredeti hangzásukkal együtt látni akartak. A hangrendszerek extrém hangereje és alacsony basszusfrekvenciái miatt a helyi lakosok még azelőtt érezhették a hangok rezgését, hogy hallották volna azokat, bár a hang maga mérföldekre terjedt. Ez a zsigeri érzéki élvezet auditív jelzőfényként működött, újradefiniálva a zenei élményt.
Jamaika volt az egyik első kultúra, amely úttörő szerepet játszott a remixelés fogalmában. Ennek eredményeképpen a produkciós szint és a hangrendszer minősége kritikus fontosságú volt Jamaica bimbózó zeneiparában. Mivel sok helybéli nem engedhette meg magának a hangrendszereket otthonában, egy táncos bulin vagy fesztiválon való hallgatás jelentette számukra a belépőt a hallható boldogságba. Brougtton és Brewster író Last Night a DJ Saved My Life című könyve szerint a hangrendszerek a jamaicai társadalmi életmód termékei voltak. A zene sikere már nem csak egy ember kezében volt, hanem a közönséghez költői szavakat intéző DJ, az ütemeket esztétikusan harmonizáló Selector és a mélyebb és hangosabb basszushangok kezeléséhez a hangrendszereket bekábelező Sound Engineer tényezője volt. A zene sok elem tényezőjévé vált, és a hangzás fizikalitása a zenészekre hagyott stratégiai rejtvény volt, amelyet meg kellett oldaniuk.
Dancehall 1980-as-1990-es évek Szerkesztés
A Mike Tomlinson és Lois Grant által vezetett InnerCity Promotions nagyon jelentős szerepet játszott a jamaicai népszerű “DanceHall” zene fejlődésében. Promóciós cégük egy koncertsorozaton keresztül vezetett az akkoriban kialakuló zenéhez, amelyből az általuk “DanceHall”-nak címkézett. A csapat elindított egy “Saturday Night Live” nevű sorozatot a Harbour View Drive-In-ben. A kezdeti koncert főszereplője a Gladys Knight and the Pips nevű us soul együttes volt, és a showcase-ben Muhammed Ali bokszbemutatója is szerepelt. Az InnerCity Promotions számos rendezvény létrehozásáért és promóciójáért felelt, az első DanceHall-koncertjüket 1984-ben rendezték. Ez azért volt jelentős, mert ez jelentette a zene “DanceHall” műfajként való elismerésének kezdetét. Tomlinson úr visszaemlékszik az akkori újságírók, rádiós és televíziós menedzserek ellenállására, akik közül néhányan nem voltak hajlandóak reklámokat vetíteni vagy zenét játszani a DanceHall-sorozat népszerűsítésére. A 80-as években olyan Dancehall zenészek voltak népszerűek, mint U-Roy, I-Roy, Admiral Bailey, Mikey “lickShot” Palmer, Half Pint, Tenor Saw, Charlie Chaplain(Jamaica), Leroy Sibbles, Papa San, Lieutenant Stitchie, Super Cat, General Trees, Ninjaman, Shabba Ranks, Buju Banton, Yellow Man, Pinchers, Courtney Melody, Jose Wales, Barrington Levy, Mad Cobra, Sugar Minott és Shinehead. A sorozat az 1990-es évek elején is folytatódott, Mike Tomlinson és Lois Grant csapata fontos szerepet játszott a korszak belvárosi és sound system kultúrájának fiatal tehetségeinek ápolásában és népszerűsítésében. Az InnerCity Promotions által nyújtott lehetőségeknek köszönhetően a DanceHall élő koncertjeiken keresztül sok előadó megtalálta azt a helyet, ahol használhatta a hangját és letehette a névjegyét. Ez az International Reggae Awards különdíjaiból származik(irawma awards).
King Jammy 1985-ös slágere, a Wayne Smith által írt “(Under Me) Sleng Teng”, amely egy teljesen digitális ritmushookkal vette be a dancehall reggae világát. Sokan ezt a dalt tartják a reggae első digitális ritmusának, amely egy digitális billentyűzetből származó ritmust tartalmazott. A “Sleng Teng” ritmust azonban több mint 200 későbbi felvételen használták. Ez a DJ által vezetett, nagyrészt szintetizált kántálás zenei kísérettel eltért a jamaikai könnyűzenei szórakoztatás hagyományos elképzeléseitől.”
Mutabaruka dub költő szerint “ha az 1970-es években a reggae piros, zöld és arany volt, akkor a következő évtizedben aranyláncok voltak”. Messze állt a reggae szelíd gyökereitől és kultúrájától, és a puristák között sok vita folyt arról, hogy a reggae kiterjesztésének kell-e tekinteni.
Ez a stílusváltás ismét a művészek új generációjának megjelenését hozta magával, mint például Sean Paul, Capleton, Beenie Man és Shabba Ranks, akik híres ragga-sztárok lettek. A producerek új csoportja is előtérbe került: Philip “Fatis” Burrell, Dave “Rude Boy” Kelly, George Phang, Hugh “Redman” James, Donovan Germain, Bobby Digital, Wycliffe “Steely” Johnson és Cleveland “Clevie” Brown (más néven Steely & Clevie) felemelkedett, hogy kihívója legyen Sly & Robbie pozíciójának Jamaica vezető ritmusszekciójaként.
Dancehall a 2000-es évekbenSzerkesztés
A 2000-es évek elejére a Dancehall mainstream népszerűségre tett szert Jamaikában, valamint az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztrálázsiában és Európa nyugati részein. Ez először olyan művészeknél mutatkozott meg, mint Sean Paul, akinek “Get Busy” (2003) című kislemeze lett az első dancehall kislemez, amely első helyezést ért el az amerikai Billboard Hot 100-as listáján.
A korábbi Dancehalltól eltérően ezt az új evolúciót a mainstream popzenében általánosan hallható zenei struktúrák jellemezték, mint például az ismétlődő refrének, dallamos dallamok és hookok. Egyes dalszövegek tisztábbak voltak, és kevesebb szexuális tartalmat és trágárságot tartalmaztak.
A Dancehall ezen új korszakának népszerűsítő előadói közé tartozott Bounty Killer, Beenie Man, Shalkal, Elephant Man, Popcaan, Vybz Kartel, Konshens, Mr. Vegas, Mavado, Ward 21, Lady Saw és Spice, akik közül néhányan nemzetközi sikereket értek el.
Modern dancehall: 2015-től napjainkigSzerkesztés
Egy sor nyugati előadó beszélt arról, hogy a dancehall zene inspirálta őket, köztük Major Lazer, akinek kereskedelmi szempontból sikeres kislemezei, a Lean On (2015), a Light It Up (2015) és a Run Up (2017) mind erősen támaszkodnak a dancehall zenére. Több hip-hop és R&B előadó is adott ki dancehall zene által inspirált anyagokat, köztük Drake, aki Vybz Kartelt az egyik “legnagyobb inspirációjaként” említette.”
2014-ben Drake érdeklődést mutatott Popcaan iránt, és összekapcsolta őt MixPak producerével, Dre Skullal, hogy kiadják debütáló albumát, a ‘Where We Come From’-t. Ez hatalmas kereskedelmi sikert aratott, és 2015-ben elnyerte a legjobb reggae albumnak járó brit MOBO-díjat. A 2016-os évben Popcaan rivális-művésze, Alkaline kiadta debütáló albumát ‘New Level Unlocked’ címmel a DJ Frass Records gondozásában, amely Jamaikában a slágerlisták élére került, valamint az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is nagy sikert aratott.
Popcaan és Alkaline mindig is rivális zenei művészek voltak Jamaikában, és sokat vitatkoznak arról, ki az új Dancehall király, mióta Vybz Kartel 2011-ben börtönbe került. Azt mondják, hogy Popcaan sikere nagyrészt Vybz Kartel(KOTD) korai támogatásának és Drake újabb támogatásának köszönhető.
2016-ra a Dancehall újra globális népszerűségre tett szert, az olyan művészek, mint Alkaline, Popcaan, Masicka, Aidonia és Rygin King a mai napig a legmélyebb és legaktívabb művészek között ismertek ebben az időszakban, valamint az olyan brit Dancehall művészek, mint a rapper Stefflon Don. A jamaicai Dancehall zenében nagy a verseny, hiszen egy aktív Dancehall előadónak akár több mint 12 kislemezt is ki kell adnia évente, hogy lépést tudjon tartani.
2017 óta a jamaicai Dancehall művészek gyakran együttműködnek olyan brit előadókkal, mint Chip, Stefflon Don és J Hus. Ez jól illeszkedik az Egyesült Királyságban felemelkedő urban előadók fellendüléséhez és a Grime 2014-es újjászületéséhez.
A 2010-es évek végén a művészek új hulláma emelkedett népszerűségre Jamaikában. Ezek a művészek vidéki községekből, különösen Montego Bayből származnak, a jamaicai zeneipar kereskedelmi központján kívülről. Az amerikai trap zene hatása alatt állnak, és szövegeikben néha lottócsalásra utalnak. E stílus legnépszerűbb előadói közé tartozik Chronic Law, Rygin King és Squash.
A dancehall változó hangzása nagyrészt a számok mögött álló producereknek köszönhető. A legjelentősebb producerek, akik napjaink új jamaicai hangzását megteremtették, a következők: DJ Frass, Notnice és Lee Milla.