Indiai feudális állam (1206-1526), fővárosa Delhi. Miután Észak-Indiát a 12. század végén a ghuridák muszlim állama meghódította, a Delhi Szultanátust a magát szultánnak kikiáltó Qutb al-Din Aibak, a ghúri Mohamed indiai katonai parancsnoka és helytartója alapította.
A Delhi Szultanátus feudális monarchia volt, India történetében az első olyan jelentős állam, amelyben az uralkodó osztály elitjét a muszlim hitű külföldi feudális nemesség alkotta. A hódítók és leszármazottaik számos dinasztiát alapítottak: az úgynevezett Ghulamokat (13. század), a Khiljiket (13. század vége és 14. század eleje), a Tughlákokat (14. század és 15. század eleje), a török eredetű Szajjidákat (15. század eleje-közepe) és az afgán eredetű Lodikat (15. század közepe- 16. század eleje).
Az indiai feudális urak a muszlimok fennhatósága alatt álltak. A delhi szultánságban a feudális urak uralmának gazdasági alapja a feudális földtulajdon volt. A földet katonai haszonbérletek (iqta) formájában osztották szét, amelyek többsége a 14. század közepén és a 15. században vált örökös feudális birtokká. A Delhi Szultánság legnagyobb területi kiterjedését Ali al-Din Khilji (1296-1316) uralkodása alatt érte el. A 14. század közepén a szultánság gyengülni kezdett, és Timur indiai inváziója (1398-99) után Delhi számos birtokát elvesztette, köztük Gudzsarátot és Malvát. 1526-ban a Delhi szultánságot a nagymogulok hódították meg.