Összefoglaló
A beszélő azt mondja, hogy “a lélek választja ki a saját társaságát”, majd “bezárja az ajtót”, nem enged be senki mást – még akkor sem, ha “egy császár térdel / a szőnyegén”. Valóban, a lélek gyakran nem választ többet, mint egyetlen személyt “egy bőséges nemzetből”, majd bezárja “figyelmének szelepeit” a világ többi része előtt.
Forma
A “The Soul selects her own Society” versszak sokkal szabálytalanabb és akadozóbb, mint a tipikus Dickinson-vers, bár még mindig nagyjából megfelel a szokásos szerkezetének: jambikus trimeter, alkalmi tetrameteres sorokkal. Az is jellegtelen, hogy a rímképlet – ha az olyan félrímeket, mint a “Gate” és a “Mat” számítjuk – ABABAB, nem pedig ABCB; az első és a harmadik sor rímel, akárcsak a második és a negyedik. A hosszú kötőjelek ritmikus használatával azonban, amelyek megszakítják a versmenetet és rövid szüneteket eredményeznek, a vers formája atipikus aspektusai ellenére is felismerhetően Dickinsoni marad.
Kommentár
Hogyan a “Senki vagyok! Ki vagy te?” játékos hangvételű a visszahúzódás és a magánélet gondolatához, a “The Soulselects her own Society-” hangvétele csendesebb, grandiózusabb és baljóslatúbb.A gondolat, hogy “The Soul select her own Society” (hogy az emberek kiválasztanak néhány társat, akik számítanak nekik, és mindenki mást kizárnak a belső tudatukból) egy ünnepélyes szertartás képeit idézi felaz ajtó rituális bezárásával, a szekerekkel, a császárral,és a Lélek figyelmének nehézkes szelepeivel. Lényegében a középső strófa azért működik, hogy hangsúlyozza a Lélek kőkeményen megalkuvást nem ismerő hozzáállását bárkivel szemben, aki megpróbál belépni a Társaságába, amint a metaforikus ajtó bezárul – még a szekerek, még a császár sem tudja meggyőzni őt. A harmadik strófa aztán szemlélteti a Lélek kizárólagosságának szigorúságát – még az emberek “bőséges népéből” is könnyedén kiválaszt egyetlen személyt, akit be kell vonnia, mindenki mást azonnal és habozás nélkül kizárva. A záró strófa a kiválasztott “Egyetlen” hangsúlyozásával a “The Soul selectsher own Society-nek” egy tragikus szerelmes vers hangulatát adja, bár nem kell lecsökkentenünk a vers megértését ahhoz, hogy a témáját pusztán romantikusnak tekintsük. A vers kiváló példája Dickinson feszes metafora- és képi készségének; az ajtó, az isteni többség, a szekerek, a császár, a szőnyeg, a bőséges nemzet, a bőséges nemzet és a figyelem kőszelepeinek regiszterén cikázva Dickinson folyamatosan meglepi az olvasót élénk és váratlan képsorozataival, amelyek mindegyike tovább erősíti a vers komor hangulatát.