EAST ANGLIA. Anglia régiója, amely Norfolk és Suffolk megyékből áll, de gyakran Essexet és Cambridgeshire és Bedfordshire egyes részeit is magába foglalja. Két fő városi területe van, Norwich Norfolkban és Ipswich Suffolkban, amelyek általában befolyásolják a körülöttük lévő területek beszédét. A regionális dialektusok a MIDLANDS csoportba tartoznak, de belsőleg eltérőek: például az eszsex-i beszéd közelebb áll a londoni változatokhoz, mint a norfolki és a suffolki. Az úgynevezett éneklő suffolki akcentusnak széles hangmagassági tartománya van, és a mondatok végén magasan emelkedő intonációval rendelkezik. Számos helyi akcentust olyan ritmus jellemez, amely hajlamos a hangsúlyos magánhangzókat meghosszabbítani, a hangsúlytalan rövid magánhangzókat pedig csökkenteni vagy megszüntetni. Bár sok beszélőt befolyásolnak az RP és a média normái, néhány általánosítást lehet tenni az informális munkásosztálybeli beszédre vonatkozóan: (1) Ez a beszéd nem ritmikus. (2) Az idősebb, vidéki beszélők hajlamosak megkülönböztetni a magánhangzókat az olyan szavakban, mint a game, grace és tale (hosszú /e/-vel) és az olyan szavakban, mint az bay, bait és eight (/æɪ/ vagy /eɪ/-vel). A fiatalabb beszélők általában mindkettőhöz /æɪ/ vagy /eɪ/ hangot használnak. (3) Különösen a norvégiai beszélők, különösen az idősebbek, kétféle megvalósulást használnak az /aʊ/-t tartalmazó szavakra az RP-ben: az olyan szavak, mint a bone és tone, monofonális /uː/ vagy /ʊu/ diftongussal rendelkeznek, míg az olyan szavak, mint a bowl és tow, /ʌu/-vel. (4) Az /əʊ/ /u/ használata miatt néhány norwichi beszélőnek olyan homofonjai vannak, mint a soap, amely úgy hangzik, mint a soup, és a boat, mint a boot. (5) Az olyan szavakban, mint a bare és a beer, a magánhangzók /ɛ/ vagy /ɛə/ szóvá olvadnak össze, ami további homofonokat eredményez. (6) Az egész régióban általában nincs /j/ az olyan szavakban, mint a dew, dune. A do és a harmat ezért gyakran homofonok. A “bootiful” kiejtés a gyönyörű (a /t/ gyakran glottalizálva) egy regionális shibboleth. (7) A szókezdő /h/ általában megmarad Norfolkban és Suffolkban, de Cambridgeshire-ben és Essexben nem. (8) A glottális végződések az egész területen gyakoriak, beleértve a városokat is; a /hæ?/ a kalap gyakori kiejtése. (9) A régebbi, vidéki norfolki beszédben az /l/ általában világos; máshol a világos/sötét megkülönböztetés az RP-hez hasonló. (10) A hétköznapi beszédben a jelöletlen igealakot gyakran használják minden jelen idejű alannyal: I go; He go. (11) A that gyakran használatos az it helyett az olyan köszöntésekben, mint That’s a cold day!, That’s nice now. (12) Korábban elterjedt, de ma már recesszív funkció a feltételes módú do: They don’t go there; do, they’d have a surprise They don’t go there; if they did, they’d get a surprise. (13) Néhány jellegzetes vidéki szó is előfordul, mint például a hodmadod/dodman egy csiga, a fourses egy könnyű délutáni étkezés (vö. elevenses), és a neathouse, egy istálló rendezett (szarvasmarha) számára. A skandináv hatás egykor erős volt, és még mindig megtalálható, különösen Észak-Suffolkban, ahol a patakokat továbbra is beck-nek nevezik. Lásd: DIALECT IN ENGLAND, NEW ENGLAND.