A lehetőségben lakik. Lakik, nem töpreng, nem álmodik, nem gondolkodik, nem vágyik, nem vágyakozik. Ehelyett a Lehetőségben lakik. A dwell szónak van egy enyhe negatív mellékzöngéje. Itt jegyezzük meg – a két ellentétes konnotációjú szó együttes használatát Dickinson végig alkalmazza ebben a versben.
A költő olyan dolgokon időzik, amelyek lehetségesek. Tudjuk, hogy Dickinson remete volt. Tehát a merengésben lehet egy enyhe utalás arra, hogy elkeseredett a világgal, ahogyan az van, csalódott benne, hogy egy olyan világ része, amely arra kényszeríti, hogy menekülésként a jobb dolgok lehetőségén merengjen, nem pedig egy olyan világban, amely arra ösztönzi, hogy ezekről a lehetőségekről álmodjon.
Lakom a lehetőségben –
Egy szebb ház, mint a próza –
Sok ablak –
Felsőbbrendű – az ajtók számára –
A képzeletében, a lehetőségeken való merengésben egy szebb házra gondol, mint a próza. A szebb ház egy szebb világot, egy igazságosabb világot, egy szebb világot jelenthetne. Mint Próza – mint amiről valaha is írtak már, mint amennyit valaha is le lehetett írni, mint amennyit valaha is le lehetett írni, mint amennyit valaha is össze lehetett szedni. Egy ház, egy világ felsőbbrendű, mint amit el lehetett képzelni, meg lehetett írni vagy le lehetett írni. A próza is nagyon zárt formájú olvasmány. A szöveg többféle értelmezési lehetőségét félretéve az olvasónak általában igazodnia kell a szerző részletesen leírható gondolatmenetéhez. A vers ezzel szemben sokkal nyitottabb, válogatás nélkül választja ki olvasóit (a versek olvasása kevesebb időt vesz igénybe, mint a prózáé). A szebb tehát egy nyitottabb házat, egy nyitottabb világot jelenthet.
Ez a szebb ház sok ablakkal rendelkezik. Lehetővé teszi a többszörös tükröződéseket, perspektívákat belülről és kívülről egyaránt. Később a versben megtudjuk, hogy a háznak hatalmas, magas termei vannak, és a tetőnek végtelen égboltja. Tehát joggal gondolhatunk arra, hogy a ház nagy, nagyon nagy. Ez a nagyon nagy ház, ez a nagyon szép ház a sok ablakkal sok kilátást kínál. Az egyik ablakból talán a hegyeket láthatnánk, míg egy másik ablakból egy mező mellett folyó folyót, és ha kívülről befelé néznénk, minden ablakból más és más kilátás nyílna a ház belsejére. A lényeg, hogy ennek a háznak a nyitottsága lehetővé teszi, hogy többféle perspektíva létezzen egymás mellett, mint ahogy egy tisztességes világban mindenkinek joga van a saját gondolataihoz és nézeteihez. Egy igazságosabb világ , egy igazságosabb ház sok ablakkal, sokféle perspektívával a gondolkodásra, mind belülről, mind kívülről.
Ajtók egy házban biztonságot nyújtanak a külvilágtól, magánéletet biztosítanak. Szűkítik vagy megkönnyítik a mozgást egyik helyiségből a másikba. Most úgy gondolom, hogy ez a tisztességesebb ház, túlságosan is felsőbbrendű az ajtókhoz. Tehát talán vannak külső burkolatai az ajtóknak, de szerintem nincsenek ajtói. Ez a szebb ház, ez a szebb világ lehetővé teszi, hogy a perspektívák nyíltan áramoljanak egymásba.”
A kamrákról, mint a cédrusok –
A szemnek bevehetetlen –
És az örökkévaló tető
Az égboltozat gémjei –
A kamrák ismét szobákra utalnak, nagyon hatalmas, magas szobákra, a szemnek bevehetetlen, azt hiszem, azt jelenti, hogy csak addig léteznek, amíg ő a Lehetőségben lakik. Az emberi szem a valóságot látja. Az emberi szem bezárva van, így korlátozva a valóságos élet által. Ahhoz, hogy az ő nyitott világát, az ő szebbik házát lássuk, nyitott elmére van szükség. A következő két sorban, úgy gondolom, csak elragadta őt a nyitott világának hatalmas volta, nyitottsága, végtelensége, azt gondolja, hogy az korlátlan, és ezért a tető az égig ér, ami megint csak azt jelenti, hogy nyitott.
Látogatókról – a legszebbekről –
Belfoglalásra – ez –
A keskeny kezem szélesre tárva
A Paradicsomot összegyűjteni –
A Lehetőségben lakik, a legszebbekről, a legnyitottabbakról képzeli el a látogatókat, akik lakhatnak vagy elfoglalhatják ezt a szebb házat, az ő szebb világát. A látogatóknak ugyanolyan fantáziadúsnak vagy talán ugyanolyan nyitottnak kell lenniük, hogy a lehetőségekben lakjanak, hogy a szebb házra gondoljanak, hogy az ő nyitott világában élhessenek. Azt hiszem, “ez” az a pont, ahol az olvasót az ő képzeletbeli világából visszarántják a valóságba. Mivel széttárja szűk kezét, ő is nyitottabbá válik a gondolkodásában, a képzeletében elmerül a lehetőségekben, amelyek a valóságos világban egykor beszűkültek. Szélesre tárja a képzeletét és szabaddá válik, hogy paradicsomot gyűjtsön, hogy a lehetetlent a lehetetlenről elképzelhetőre gondoljon, hogy nyitottabb legyen.