A szövetségi rendszerekben a politikai hatalom két autonóm kormányzat között oszlik meg, az egyik nemzeti, a másik szubnacionális, és mindkettő közvetlenül a népre hat. Általában alkotmányos hatalommegosztás jön létre a nemzeti kormány között, amely az egész ország területén gyakorolja a hatalmat, és a tartományi kormányok között, amelyek a saját területükön belül önálló hatalmat gyakorolnak. A világ területileg nyolc legnagyobb országa közül hét – Oroszország, Kanada, az Egyesült Államok, Brazília, Ausztrália, India és Argentína – szövetségi alapon szerveződik. (Kína, a harmadik legnagyobb állam, egységes állam.) A szövetségi országok közé tartozik még többek között Ausztria, Belgium, Etiópia, Németország, Malajzia, Mexikó, Nigéria, Pakisztán, Svájc, az Egyesült Arab Emírségek és Venezuela.
A szövetségi rendszerekben található kormányzati struktúrák és politikai folyamatok nagy változatosságot mutatnak. Megkülönböztethetünk először is számos olyan rendszert, amelyekben a szövetségi berendezkedés meglehetősen egyértelmű kulturális megosztottságot tükröz. Ennek a típusnak a klasszikus esete Svájc, ahol a nép négy különböző nyelvet beszél – németül, franciául, olaszul és románul -, és a szövetségi rendszer 26 történelmileg és kulturálisan különböző entitást, úgynevezett kantonokat és demicantonokat egyesít. Az 1874-ben módosított 1848-as svájci alkotmány a modern szövetségi állammá alakította át az eredetileg a 13. században a három erdei kanton – Uri, Schwyz és Unterwalden – által létrehozott szövetséget. A szövetségi kormányzat fő szervei a kétkamarás törvényhozás, amely a népet közvetlenül képviselő Nemzeti Tanácsból és az alkotó tagokat mint entitásokat képviselő Tartományok Tanácsából áll; a végrehajtó hatalom (Bundesrat), amelyet a törvényhozás mindkét háza közös ülésszakon választ; és a legfelsőbb bíróság, amely a kantonális és szövetségi kapcsolatokat érintő kérdésekben hoz döntéseket.
Az Orosz Föderáció rendszere, bár jelentősen eltérő jellegű, szintén tükrözi az ország kulturális és nyelvi sokszínűségét. Az etnikai kisebbségek méretüktől és az általuk történelmileg elfoglalt területektől függően saját autonóm köztársasággal, régióval vagy kerülettel rendelkezhetnek. Ezek a felosztások különböző mértékű autonómiát biztosítanak a helyi politikák meghatározásában, és alapot nyújtanak a kisebbségek kultúrájának megőrzéséhez. E területek egy része évszázadokkal ezelőtt integrálódott az Orosz Birodalomba, miután a területeket az Aranyhorda mongoljaitól vették el, mások pedig még a 19. század végén is ellenálltak a megszállásnak. Nem ritka, hogy ezeken a területeken az oroszok alkotják a lakosság többségi részét. A nemzeti kormányzat a végrehajtó hatalomból áll, amelyet az országosan megválasztott elnök vezet; a parlamentből; és az alkotmányos ügyeket megoldó igazságszolgáltatásból.
Más rendszerekben a föderális berendezkedés nagyfokú kulturális homogenitással párosul. Az Egyesült Államok alkotmánya a szövetségi kormányra ruház bizonyos, az egész népet érintő tevékenységeket, például a külkapcsolatok és a háború vezetését, valamint az államközi kereskedelem és a külkereskedelem szabályozását; bizonyos más funkciókat megosztanak a szövetségi kormány és az államok között; a többit pedig fenntartják az államok számára. Bár ezek az intézkedések két külön politikai tisztségviselői testületet, két igazságszolgáltatási rendszert és két adórendszert tesznek szükségessé, széles körű interakciót is lehetővé tesznek a szövetségi kormány és az államok között. Így a kongresszus és az elnök megválasztása, az alkotmánymódosítás folyamata, az adók kivetése és számtalan más funkció szükségessé teszi a két kormányzati szint együttműködését, és szorosan összekapcsolja őket.