Egyiptom meghódítása
Míg a Fāṭimidák megbirkóztak ezekkel a nehézségekkel, soha nem tévesztették szem elől végső céljukat, a keleti terjeszkedést, ahol az ʿAbbāsidok erejének központja volt. Az első lépés Egyiptom meghódítása volt. Az első kalifa, al-Mahdī a Tunézia keleti partján fekvő Mahdīyahban (920-ban alapították) alapította fővárosát. Utódai, al-Qāʾim (uralkodott 934-946), al-Manṣūr (uralkodott 946-953) és al-Muʿizz (uralkodott 953-975) innen kormányoztak. 913-915-ben, 919-921-ben és 925-ben sikertelen hadjáratokat indítottak Egyiptom ellen. Végül 969-ben, al-Muʿizz kalifa alatt befejeződött a keleti előrenyomulás első szakasza. A fāṭimidák csapatai meghódították a Nílus-völgyet, és a Sínai-félszigeten át Palesztinába és Dél-Szíriába nyomultak előre. Al-Fusṭāt, a muszlim Egyiptom régi közigazgatási központja közelében a Fāṭimidák felépítették Kairót, amely birodalmuk fővárosa lett, és benne egy új katedrális mecsetet és szemináriumot, amelyet a dinasztia ősatyjáról, Fāṭimah az-Zahrāʾ (a Ragyogó) után al-Azharnak neveztek el.
A kairói Fāṭimid uralkodók több mint egy évszázadon át törekedtek az egyetemes ismāʿīlī imamátus létrehozására. Időnként más problémák – háború a határokon, bajok a Földközi-tengeren, zavargások otthon vagy a tartományokban – arra kényszerítették őket, hogy megállapodjanak szunnita riválisaikkal; de ezek a megállapodások mindig ideiglenesek voltak.
A Fāṭimid kalifátus egyszerre volt birodalmi és forradalmi rendszer. Otthon a kalifa uralkodó volt, aki egy hatalmas birodalmat kormányzott, és azt a szokásos katonai és politikai eszközökkel igyekezett kiterjeszteni. Szíve Egyiptom volt; tartományai közé tartozott csúcspontján Észak-Afrika, Szicília, Afrika Vörös-tengeri partvidéke, Szíria, Palesztina, Jemen és a Hejaz a két szent várossal, Mekkával és Medinával. Ezek feletti ellenőrzés óriási értéket jelentett egy muszlim uralkodó számára, mivel nagy vallási presztízst kölcsönzött neki, és lehetővé tette, hogy az éves zarándoklatot a maga javára használja ki.
A kalifa nemcsak uralkodó volt, hanem imám is – az ismāʿīlīk szellemi feje, bárhol is voltak, és az ismāʿīlī tanítása szerint Isten tévedhetetlen útmutatásának megtestesítője az emberiség számára. Mint ilyen, ő volt a szunnī ʿAbbāsid rend főellensége, valamint azok reménye és menedéke, akik meg akarták dönteni azt. A még mindig ʿAbbāsid fennhatósága alatt álló valamennyi országban misszionáriusok és ügynökök nagy hálózatának adott parancsot, és arra használta őket, hogy megtérőket szerezzen az ismāʿīlī hitnek és munkásokat a fāṭimidák ügyének; feladatuk volt továbbá a szunnī rend és az azt támogató rezsimek elleni prédikálás és, ahol lehetett, a felforgatás gyakorlása is. A missziót a kairói főmisszionárius legfőbb irányítása alatt bonyolultan és titokban szervezték meg. A fāṭimida államban a misszió a hagyományos katonai és bürokratikus intézmények mellett gyakorlatilag a kormányzat harmadik ágává vált; így megközelítette azt, ami egyébként hiányzott a középkori iszlám világból – egy intézményesített államegyházat.
A misszió elsődleges feladata az ismāʿīlī doktrína megfogalmazása és terjesztése volt. Az ismāʿīlī teológia szolgáltatta azokat az érveket, amelyekkel a fāṭimidák tagadták a kalifátusra vonatkozó ʿAbbāsid igényt és érvényesítették a sajátjukat, és így erős fegyver volt a fegyvertárukban. Először Tunéziában, majd Egyiptomban kiváló teológusok sora írta meg az ismāʿīlī doktrína klasszikus megfogalmazásait. A Fāṭimidák nagy könyvtárakat és főiskolákat is alapítottak, amelyek feladata az volt, hogy misszionáriusokat képezzenek ki a terepre, és hogy további oktatásban részesítsék az e célból Kairóba küldött megtérteket.
A missziós munka csak egy része – bár fontos része – volt a Fāṭimidák nagy stratégiájának a szunnita birodalommal szemben; ebben a stratégiában az ismāʿīlī hit egyetemes céljai és a Fāṭimidák államának birodalmi céljai találkoztak és összeolvadtak. Ezekhez az intézkedésekhez nagy kereskedelmi terjeszkedés és olyan gazdaságpolitika kapcsolódott, amelynek célja az Ázsia és a Közel-Kelet közötti vörös-tengeri kereskedelem fejlesztése volt, a szunnita hatalmak által ellenőrzött, a Perzsa-öblön át vezető alternatív útvonal rovására. Ezen erőfeszítések során a Fāṭimidák kiterjesztették uralmukat a Vörös-tenger mindkét partján, megalapozták fennhatóságukat Jemenben, és misszionáriusokat küldtek Kelet-Arábiába, Közép-Ázsiába és Indiába.