Ernest Hemingway egyetlen története sem olyan híres, mint “Francis Macomber rövid boldog élete”. Az általános olvasók körében is népszerű, ugyanakkor hatalmas tudományos figyelmet és vitát váltott ki. A tudósok már régóta tisztában vannak azzal, hogy a történet alapja Hemingway első afrikai szafarija, és az évek során számos irodalmi párhuzamot és hatást azonosítottak, amelyek Stephen Crane-től és Lev Tolsztojtól Marryat kapitányig terjednek. A vita az 1960-as években kezdődött, amikor Margot Macombernek mint az amerikai fikció archetipikus szukájának hagyományos olvasata gyanússá vált. Vajon tényleg véget akart vetni Francis Macomber életének, miután az felfedezte férfiasságát?
A történet sok szempontból atipikus Hemingwayre. Kevés novellája hangsúlyozza a fizikai akciót olyan mértékben, mint a Macomber-történetben. Hemingway általában olyan főhőseit ábrázolja, akik magánéletben szembesülnek önmagukkal, bár a kontextus lehet fizikai akció, például háború (számos Nick-történet) vagy bűnügy (“A gyilkosok”). “A Kilimandzsáró havasai”, Hemingway másik afrikai története közelebb áll a magánéleti, belső konfliktusok normájához. A Tolsztoj “Ivan Iljics halála” című művével fontos analógiákat mutató történet, “A Kilimandzsáró havasai” az éppen befejezett “Francis Macomber rövid boldog élete” című novellájának is tekinthető. A két történet válasz azokra a rossz kritikákra, amelyeket az afrikai szafarijáról szóló non-fikciós beszámolójáról, a Green Hills of Africa-ról kapott. Bár Hemingway szinte élete végéig folytatta a novellák írását, az afrikai történetekkel fejezte be a műfajhoz való fő hozzájárulását.
A főhős nevének kiemelésével “Francis Macomber rövid boldog élete” egyedülálló Hemingway novellái között. Nemcsak a címben pihen bátran a teljes név, hanem Hemingway a történet során is gyakran használja a nevét. A keresztneve sokatmondó részévé válik Macomber bizonytalan férfiasságának kellemetlen tényének. Azzal, hogy “Francisnek, gyöngyszememnek” szólítja, a felesége azzal vádolja, hogy liliomtipró.
F. Scott Fitzgerald, a Francis rejtett keresztnévvel Hemingwayt is foglalkoztatta, amikor mindkét afrikai történeten dolgozott. (A Kilimandzsáró havasai című regény magazinváltozatában feldühítette Fitzgeraldot azzal, hogy egyenesen “Scott”-ra és a nagyon gazdagokra utalt.) Mindkét afrikai történetben, amelyeket a nagy gazdasági világválság közepén írt, Hemingway a nagyon gazdagokat vette témául, ami Fitzgerald terepe volt. Kísértette őt Fitzgeraldnak az Esquire-ben megjelent cikke is, amely az ő “összeomlásáról” szólt. Fitzgerald férfiassága mindig is aggodalommal töltötte el Hemingwayt, de az afrikai történetekben mintha a saját összeomlását is el akarta volna hárítani.
Francis Macomber jellemét kevés titok övezi. Pénzhez és jó megjelenéshez született, tétlen dorbézoló. Nem kellett identitást hamisítania, mert az örökölt Macomber név és vagyon elég volt neki. Most, életének közepén, egy gyönyörű nő, Margot felesége. Együtt keresik a kalandot egy afrikai szafarin, Macomber tudat alatt arra vágyik, hogy megvalósítsa férfiasságát, vagy hogy kielégítse felesége ezzel kapcsolatos kételyeit. Minden bizonnyal az ilyen férfiasság szimbólumait keresi. Bár elmenekül, amikor az általa megsebesített oroszlán támad, a másnapi vadászat során rájön, hogy a halálfélelemnek nem kell uralkodnia rajta. Ezt azzal bizonyítja, hogy nem menekül el, amikor a megsebesített bölény támad. És bármi legyen is Margot motivációja, amikor lelövi Macombert, a férfi átalakul, vagy – Robert Wilson szafari-vezető egyetértésével – azt hiszi, hogy átalakul, ami talán ugyanazt jelenti. Macomber halála persze azt jelenti, hogy nem lesz hosszú távon próbára téve a férfiassága. Ez teszi a halálát “szerencséssé”, mert ha a bátorsága csak illúzió, akkor is megőrzi azt.”
Amíg “Francis Macomber rövid boldog élete” című művén dolgozott, Hemingway 26 címet fontolgatott, ami kivételesen nagy szám. A címek többsége a házasságra utalt, hatalmas és halálos hatalmi harcként ábrázolva azt. A múltban a kritika nagy figyelmet fordított a történetnek erre a dimenziójára, gyakran arra kérve az olvasót, hogy Margot Macombert rokonszenvesebben lássa, hogy ugyanolyan áldozatnak tekintse, mint Francis. Mivel úgy érzik, hogy Hemingway elfogult a nőkkel szemben, egyes olvasóknak ez nem könnyű lépés. Számukra Margot a bizonyíték arra, hogy a nő a faj leghalálosabb tagja. Valóban, Margot számos olyan sora van, amely megkérdőjelezi a férfiak feltételezéseit és tekintélyét – és néhány saját cselekedetét is. Végül is ő akarta a szafarit, sőt, úgy tűnik, ő maga kezdeményezte azt. De már a kezdetektől fogva megkérdőjelezi annak értelmét. Azt mondja Wilsonnak, hogy “szép volt”, amikor megölte az oroszlánt: “Már ha az, hogy szétlövi a dolgok fejét, szép.” (Ez a minősítése komor előjele a történet végének.) A történet vége előtt még sok mindent megkérdőjelez, többek között az üldözés etikáját és Francis átváltozásának értelmét. Ez utóbbitól először vágyakozik, de aztán fél. Bár Wilson keményen szembefordul Margot-val, miután az lelőtte Francist, korábbi gondolkodása jó adag szimpátiáról tanúskodik a lány iránt. Érzi a lány összetettségét. “Hogy mi van a szívében, azt Isten tudja” – gondolja, és ez a mondat figyelmeztetheti az olvasót, hogy Wilson nem tudja.”
Mivel az olvasók hajlamosabbak voltak együttérzéssel tekinteni Margot-ra – osztálya, kultúrája és a hatástalan férfiak áldozatának látva őt -, hajlamosak voltak Wilson ellen fordulni. Szexizmussal, rasszizmussal és opportunizmussal vádolták meg, megfordítva ezzel a korábbi olvasatokat, amelyek szerint ő volt a csodált nevelője Francisnak, a zsarnoknak. A történet végén Margot-val szembeni haragja talán többet mond Wilsonról és az ő hiányosságairól, mint Margot-ról és az övéiről. Wilson legnagyobb emelkedettségi pillanata megegyezik Macomberével. Ezt egy másik Francis (Shakespeare Feeble) sorait idézve jelzi: “Esküszöm, nem érdekel; az ember csak egyszer halhat meg; Istennek tartozunk egy halállal, és hadd menjen, ahogy akar, aki ebben az évben meghal, az a következőre kilép”. De ez az érzés nem nyújt Wilsonnak vigaszt, miután Macomber holtan fekszik előtte.
A Francis Macomber rövid boldog élete egyik szereplője sem hibátlan. Egyik szereplő sem mutat nagy önmegértést, bár Macomber ebbe az irányba halad, és Margot “véletlen” meggyilkolása Francisszel talán saját átalakulásának összetettségét tükrözi. Vitatható, hogy Wilson haragja kiszorított harag önmaga ellen, tévedéseinek visszatükröződése. A Macomber-szafari elbeszélésében Hemingway többféle tudatközpontot használ – bár jelentős, hogy Margoté nem szerepel benne -, ami hangsúlyozza bármelyik nézőpont elégtelenségét és a háromszög minden egyes tagjának hibáit. Azzal, hogy az olvasót röviden bevezeti a sebesült oroszlán tudatába, aláhúzza a több nézőpont fontosságát a történetében. Így a Margot jobbik oldalát érző olvasók egy döntő kérdésben megbíznak a mindentudó elbeszélőben, amikor az arról számol be, hogy “rálőtt a bölényre”, amikor az “úgy tűnt, hogy Macombert készül felnyársalni”. A fegyvere egy Mannlicher, ez az ironikus megjegyzés még mindig meggyőz néhány olvasót az elbeszélésben foglaltaktól eltérő szándékról. Hemingway története azonban hemzseg az iróniáktól és paradoxonoktól. Egy történet, amely egykor a legegyszerűbbjei közé tartozott, valójában a legösszetettebbjei közé tartozik.
-Joseph M. Flora