Egy hatalmas törzs
Gád egyike volt Jákob tizenkét fiának, akik Izrael tizenkét törzsét alkották. Gád Zilpának, Jákob négy feleségének egyikének a fia volt, aki egyben Áser anyja is volt.
A hagyomány szerint Gád e hónap tizedik napján, Chesvanban született (és halt meg) (Sémosz Rabba 1: 5). A Gád nevet Leától kapta, aki Zilpa szeretője volt. A “Gád” jelentése Mazal Tav, “jó szerencsét” (Rási). Egy másik vélemény szerint (Ibn Ezra) a “Gád” “csapatot” jelent (mint Gedud), és erre gondolt Lea, amikor azt mondta: Ba Gád – mert fiai most már egy egész “csapatot” alkottak (1Mózes 3 0:11) .
Amikor Jákob és hetvenlelkű családja Egyiptomba került, Gád hét fiú apja volt. Amikor Jákob pátriárkánk halála előtt megáldotta fiait (1Mózes 49:19), megjövendölte, hogy Gád törzse bátor csapatot fog adni, akik győzelemre vezetik majd Izrael fiait az Ígéret Földjének meghódításakor, majd visszatérnek örökségükhöz a Jordán keleti oldalán.
Móse Rabbenu, amikor halála előtt megáldotta a törzseket, Gádot oroszlánhoz hasonlította. Ez utalás volt e törzs hatalmas harcosaira, akik le fogják csapni Izrael ellenségeit. Azt is megjövendölte, hogy Gád törzsében lesz elrejtve az ő (Móse) sírja (Dent. 33:20-21).”
Gád törzsének különösen fontos volt, hogy erős legyen, mert a határon kapott földrészleget, és őrizte az ország északkeleti szárnyát.
A sivatagban
Amikor 2449. évi Ijar elsején, az Egyiptomból való kivonulásuk utáni második évben a Sínai-sivatagban megszámlálták Izrael fiait, Gád volt a harmadik törzs, amelyet megszámláltak (Reuvén és Simón után). A húszéves kortól felfelé 45 650 férfit számláltak (4Mózes 1:24, 2 5). A törzs fejedelme vagy feje (nászi) Eljásaf ben Reuel volt (1:14; 2:14).
A tábor elrendezésében és a menetelés rendjében Gád törzse Reuvennel együtt a Szentélytől délre, Simonnal együtt a Reuvennél volt elhelyezve (4Mózes 2:10, 14). A Szentély felállításakor és felszentelésekor, Niszán első napján (2449), amikor a törzsek fejedelmei mindegyike egymást követő napokon azonos áldozatokat hozott a Mizbe’ách (oltár) felszentelésére, Éljasaf ben Reuel a hatodik napon (Niszán hatodikán) került sorra.
A tizenkét, egy-egy törzset képviselő kém közül, akiket Móse Rabbenu küldött az Ígéret Földjének kikémlelésére, Gád törzsét Geuel ben Machi képviselte. Ebben az esetben Gádot utolsóként említik (4Mózes 13:15).
A második népszámláláskor a Jordán melletti Moáb síkságán, Jerikónál, közel negyven évvel az első népszámlálás után, a Gád törzséből származó katonaképes korú (húszéves és annál idősebb) férfiak száma elmaradt az első számlálástól. Számuk ekkor már csak 40 500 volt (4Mózes 26:18).
Miután Kánaán keleti vagy transzjordániai részét elfoglalták az amoriták (4Mózes 21:21-3 5), Reuvén, Gád és Menásé fél törzse azon a részen kívánt letelepedni. Ezeknek a törzseknek nagy szarvasmarha- és juhcsordáik voltak, és amikor látták, hogy a Jordántól keletre fekvő Jázer és Gileád földjei nagyon alkalmasak a legeltetésre, felkeresték Mózest, Elazár és az összes fejedelmet, és kérték, hogy ezt a területet adják nekik az Ígéret Földjének részeként. Ez először úgy tűnt, mintha egy újabb lázadás lenne, és Móse szigorúan megdorgálta a rezsnyákokat és a gaditákat: “A ti testvéreitek háborúba mennek, ti pedig itt fogtok ülni?” – mondta, emlékeztetve őket arra, hogy mi történt a néppel, amikor a kémek rossz jelentésének hatására megingatták őket. Reuvén és Gád vezetői azonban biztosították őt arról, hogy nemcsak hajlandók elkísérni a többi törzset, és segíteni Kánaán meghódításában, hanem a csaták élén fognak vonulni. Ezt az ajánlatot elfogadva és határozott feltételhez kötve Móse teljesítette kérésüket. Ezután a reuvénitáknak és a gáditáknak megengedték, hogy megerősített városokat építsenek Transzjordániában az asszonyok és a gyermekek számára, és juhnyájakat a nyájaik számára, míg e törzsek harcoló férfitagjai a többi törzzsel együtt átkelnek a Jordánon, hogy a Kánaán meghódításában élen járjanak. Gád és Reuvén törzsei számos várost építettek, míg Menáséh fiának, Machirnak a klánja elment, és meghódította Gileád földjét az ott lakó amoritáktól, és örökségül kapta azt (4Móz 32. k.).
Józsué alatt
Gád és Reuvén törzsei hűségesen teljesítették ígéretüket. Amikor Kánaán földjének nagy részét meghódították, Józsué megerősítette örökségüket Transzjordániában, és megállapította az e törzseknek adott földek határait. Gád megkapta Jázer területét, Gileád jelentős részét, Amon földjének egy részét, valamint Szihon és Óg királyságának egy részét, északon a Kinnereti-tengerrel határos területet (Józsua 13 :24-2 8). Gád egyik városa, a gileádi Rámót – a sivatagban lévő Betzerrel, Reuvennel és a menászi Golánnal együtt – három menedékvárost alkotott, a Jordántól nyugatra fekvő másik három menedékvárossal együtt (Józsué 20:8), ahogyan azokat már Móse Rabbenu kijelölte (5Mózes 4:41-43). Bölcseink azt magyarázzák, hogy a két és fél törzs között nagyobb volt az önkéntelen emberölés aránya, mint a többi törzs között, ezért volt ugyanannyi Menedékváros, a Jordán mindkét oldalán.
Mielőtt Reuvén, Gád és Menásé fél törzsének harcosai visszatértek volna feleségeikhez és gyermekeikhez, Józsué arra buzdította őket, hogy maradjanak hűségesek G-dhez, a Tórához és a micvókhoz, teljes szívvel és lélekkel. Ezután Józsué megáldotta őket, és hazaküldte őket (Józsué 22:1-6).
A visszatérésük után a két és fél törzs a Jordán közelében felállította a Miszbe’ách másolatát, de nem azért, hogy áldozatot mutassanak be rajta, hanem hogy jelképként és emlékeztetőül szolgáljon az Izrael többi törzsével való egységükre a jövő nemzedékek számára (22:10-34).
Saul és Dávid idejében
A filiszteus inváziók éveiben, különösen Saul király uralkodásának elején, mielőtt még képes lett volna harci erőt gyűjteni a támadók visszaverésére, sok zsidó átkelt a Jordánon, hogy Gád földjén és Gileádban keressen menedéket (I. Sám. 13:7). Gád hatalmas harcosai közül néhányan csatlakoztak Dávidhoz, amikor az Saul féltékenysége elől menekülve mégis sikeres csatákat vívott a filiszteusok ellen. A gádiakat úgy írták le, mint “vitéz férfiak, harcra alkalmas harcosok, akik tudtak bánni pajzzsal és csatabárddal, akiknek arca olyan volt, mint az oroszlánoké, és gyorsak voltak, mint a barcok a hegyeken… a sereg kapitányai; a legkisebb közülük száz embernek parancsolt, a legnagyobb pedig ezernek” (I. Krón. 12:8-14).
A szomszédos királyságok, Arám (Szíria) északon és Moáb délen időnként fenyegetésnek bizonyultak a két és fél törzs, és különösen Gád számára.
A tíz törzs északi királyságának királya, Omri uralkodása alatt (3010-3021) leigázták az Izrael földjétől délkeletre fekvő Moáb királyságát, amely évente adót fizetett Izrael királyságának. Omri unokájának, Akháziának (3041-43) rövid uralkodása alatt azonban a moábiták fellázadtak. Mésa, a királyuk, elfoglalta Reuvén és Gád törzsének több városát, és lemészárolta lakóikat. Mésa híres emlékművén, amelyet feltártak, a felirat egy része hivalkodóan így szól:
I Mésa, Kémosz fia, Moáb királya, Dibonból. Apám harminc évig uralkodott Moáb felett, és én uralkodtam apám után…. Bosszút láttam minden ellenségemen. Omri, Izrael királya sok éven át sanyargatta Moábot… A fia követte őt, és azt mondta: “Én is sújtani fogom Moábot”… (Istenem) Kémosz visszaadta Medbát az én időmben. Én építettem Baal-Meont… és Kiriathaimot… Aztán Kémosz azt mondta nekem: “Menj, foglald el Nebót!”. . .’ Elvonultam az éjszaka folyamán, és hajnaltól délig harcoltam, és elfoglaltam, és megöltem mind a hétezer férfit és nőt, fiatalokat és öregeket, és felajánlottam őket Kémosznak. .”
Ahazija utódja, Jorám király azonban Júda királyának, Josafátnak a segítségével döntő vereséget mért a moábitákra, és lerombolt minden moábita várost, kivéve az erődített fővárost, ahol Mésa a vereség után menedéket keresett.
Jorám utódjának, Jehu királynak (3055-3083) az uralkodása alatt a szíriai Hazael király megszállta Gád, Reuvén és Menásé területét. A hatalmas szír király sok éven át kegyetlenül elnyomta az Északi Királyságot, és gyakori támadásokkal zaklatta őket.
A tíz törzs, köztük Gád számára a dolgok egyre rosszabbra fordultak. Végül Tiglath Pileszer, a hatalmas asszír birodalom királya megszállta a két és fél törzs területét, és szíriai tartományának részeként annektálta őket. A két és fél törzset száműzték földjükről, amelyet most amoniták és más népek népesítettek be. Ezután az ország északi részének nagy részét levágta, a lakosokat fogságba ejtette.
A tíz törzs végső száműzetésére 3205-ben került sor, amikor Salmanezer, Tiglath Pileszer utóda elfoglalta Szamáriát, az északi királyság fővárosát.
A déli Júda királysága, Júda és Benjámin törzsével, valamint a Lévi törzséhez tartozó Kohanim és Leviim törzsével még 133 évig fennmaradt. 3338-ban Jeruzsálem és a Bét Hamikdosh elpusztult, és a zsidók nagy részét fogságba vitték Babilonba. Jehudimnak (“zsidóknak”) nevezték őket Jehuda (Júda) törzse után. Hetven évvel később, ahogy a szent próféták megjósolták, Jeruzsálemet és a Bét Hamikdóst a Babilonból visszatérő száműzöttek újjáépítették. A zsidók fokozatosan elterjedtek Izrael földjének nagy részén, a Jordántól nyugatra. A második Bét Hamikdósz 420 évig létezett, amíg a rómaiak el nem pusztították Jeruzsálemmel együtt. Azóta zsidó népünk szétszóródott az egész világon, várva Mósiás megjelenésére, aki összegyűjti a zsidó száműzötteket a világ minden részéből a Szentföldre, és újjáépíti a Bét Hamikdóst az ősi helyén, ahogy azt szent prófétáink megígérték. Ezékiel próféta valóban leírja a tizenkét törzs által visszafoglalt földek határait. Kijelenti, hogy Jeruzsálem városának tizenkét kapuja lesz, amelyek mindegyikét egy-egy törzsről nevezték el. Gád kapuja a három déli kapu egyike lesz (Ezékiel 48:27, 28, 34). Akkor Izrael mind a tizenkét törzse újra egyesülni fog a saját földjén, egy népként, egy Tórával, az Egyetlen Isten szolgálatában.