Frances Peck(Terminológiai frissítés, 35. kötet, 3. szám, 2002, 19. oldal)
Kívántál már valamit? Képzelted már el, hogy máshol, más időben, más helyzetben vagy? Ajánlottál már valamit, vagy adtál kéretlen tanácsot? Ha igen, akkor ez aligha meglepő. Te is ember vagy. Ami viszont meglepő lehet, az az, hogy használtad már a konjunktívot, talán anélkül, hogy tudtad volna. “Bárcsak rocksztár lennék”, “Ha asztalos lennék”, “Ajánlom neki, hogy fazekasmesterséget tanuljon”, “Ha a helyedben lennék” – ezek az igék mind konjunktívek.
Mi az a konjunktív?
Amilyen igealakok, a konjunktív is szinte emberi. Hipotetikus, ellentétes, a történelem által formált, nehéz definiálni és csúszós kategorizálni. A The New Fowler’s Modern English Usage című könyvben R. W. Burchfield szerkesztő úgy írja le a konjunktívot, mint “az angol nyelvtan egyik nagy ingadozó homokját”. Annyira összetett, jegyzi meg, hogy “az angol nyelv történeti szintaktikájának standard referenciamunkája” (An Historical Syntax of the English Language, 1963-73, szerző: F. Th. Visser) 156 oldalt szentel a témának, és több mint 300 irodalmi hivatkozást sorol fel.
Az átlaghalandó talán kihagyja az ilyen enciklopédikus magyarázatokat, és egyenesen a kedvenc nyelvtani vagy nyelvkönyvéhez fordul. Az ilyen szövegek általában egy-két oldalon belül megszabadulnak a konjunktívától. De magyarázataik, bár tömörek, zavarba ejtően változatosak. Egyesek funkció szerint osztályozzák a konjunktívot, és olyan kifejezéseket használnak, mint “mandatív”, “akaratlagos” és “formulaszerű”. Mások az időhöz igazítják, jelen és múlt mellékmondatokra hivatkozva. Megint mások vitatják az időhöz való hozzárendelést. Fowler második (Burchfield előtti) kiadása megjegyzi, hogy a subjunctive were nem a múltra utal, hanem “a jelenre vagy a meghatározatlan időre, vagy ami igazabb, egyáltalán nem az időre (és különösen nem egy bizonyos múltbeli időre), hanem az utópiára, a nem-tény birodalmára.”
Ezzel elérkeztünk a subjunctivus lényegéhez. Azért létezik, hogy hipotetikus, a tényekkel ellentétes, ajánlott vagy sugallt információt fejezzen ki. A konjunktív nem igeidő; ez egy hangulat. Az angol igéknek három hangulata van: (1) indikatív, kijelentésekre és kérdésekre (“Fát rakosgatok; rakod a fát?”); (2) imperatívusz, parancsok vagy utasítások adására (“Rakd a fát”); és (3) konjunktív (“Javaslom, hogy rakja a fát”).
A konjunktív az óangolból származik, és körülbelül 1600-ig volt elterjedt. Ezután hosszú hanyatlásnak indult. Ma már csak elszórtan használjuk a konjunktívot, és éppen ezért olyan nehéz megérteni. Ellentétben a franciával vagy a spanyollal, ahol a konjunktív egy teljes fogás, amelyet szisztematikusan tálalnak, az angolban csak maradék van.
A maradékok egy része az ismerős kifejezésekben jelenik meg. A “Far be it from me”, az “God bless you” és az “as it were” mind-mind konjunktív maradékok. De a mindennapi írásban általában két helyzetben használjuk a konjunktívot. Ezek és a hozzájuk tartozó mondatminták felismerése praktikus módja annak, hogy elsajátítsuk az alárendelő módot anélkül, hogy a technikai magyarázatok sűrűjébe keverednénk.
Javaslatok és utasítások
Az első helyzetben bizonyos ajánlások, javaslatok, követelmények és utasítások esetében van szükségünk az alárendelőre. Mivel ezek a gondolatok hipotetikusak, egyelőre csak az előterjesztő fejében léteznek, szükségük van az alárendelő módra.
Itt két fő mondatmintát kell keresnünk: (1) az olyan igék, mint ajánl, sürget, javasol, sugall, ragaszkodik, követel, mozdul, amelyet az követ; (2) ez plusz olyan melléknevek követnek, mint fontos, szükséges, lényeges, döntő.
- A jelölt hangosan sürgette, hogy ellenfelét zárják ki szexista nézetei miatt.
- Ez a recept azt ajánlja, hogy a szakács borókabogyót adjon hozzá, miután a fogas egy órán át párolódott.
- Elkerülhetetlen, hogy a vállalkozó újrafesse a garázsunk naplemente-rózsaszínűre, hogy illeszkedjen a kerti fészerhez.
- Elkerülhetetlen, hogy a pályázó elolvassa az összes kérdést, mielőtt válaszolna rájuk.
A takarékos író természetesen az utolsó két szerkezetet összezsugorítja. “A vállalkozónak festeni kell” és “a pályázónak el kell olvasnia” tömörebb, nem beszélve arról, hogy konjunktív mentes.
Ez első helyzetben a konjunktív képzése egyszerű. Csak használjuk az alapigei alakot, ami az infinitívusz (lenni, hozzáadni stb.) a to nélkül.
Kívánságok és hipotetikus feltételek
A második helyzetben a konjunktívra kívánságok és hipotetikus, a tényekkel ellentétes feltételek kifejezésére van szükségünk (általában a ha vagy a mintha bevezetésével).
- A hideg, viharos napon Harvey azt kívánta, bárcsak a Bahamákon lenne, nem pedig Flin Flonban.
- Ha milliomos lennék, Spanyolországban bérelnék egy villát, és lustán élnék, míg meg nem halok.
- Meena gyakran mondja, hogy ha ő lenne a miniszterelnök, törvénybe iktatná a négynapos munkahetet.
- A határidő betartása érdekében a szerkesztő úgy javította ki a kéziratot, mintha az élete lenne a tét.
Megjegyezzük, hogy mindezekben a példákban a melléknévi igenév volt. Ez nem véletlen. A melléknévi igenévnek ebben a második kategóriájában az egyetlen ige, amely felismerhetően melléknévi igenévvé – azaz nem indikatív vagy “nem normális” formává – változik, az a be, és a formája mindig were. Az összes többi ige a szokásos jelzős alakban marad: “Harvey azt kívánta, bárcsak lenne egy lakása a Bahamákon”, “Ha lenne egymillió dollárom”, “Meena gyakran mondja, hogy ha ismerné a miniszterelnököt. …”
Fontos megjegyezni, hogy az if nem mindig vezeti be a melléknévi igenevet. Sok if-mondat inkább tényhez és valósághoz, mint hipotézishez kapcsolódó feltételeket fogalmaz meg:
- Ha a parti érdekes, tizenöt percnél tovább maradunk.
- A riporter azzal vádolta a lakosokat, hogy a kérdések értékelése nélkül szavaznak, de ha ez igaz, akkor azért, mert senki sem magyarázta el megfelelően a kérdéseket.
- Ha ott lettél volna, és hallottad volna Jason hangnemét, megértetted volna, hogy Jessica miért vágta pofon.
Azt javaslom, hogy…
Ha azt kívánod, hogy a mellékmondat egyszerűbb legyen, nem vagy egyedül. De íme az én szerény javaslatom – fogadjuk el a konjunktívot olyannak, amilyen: az igealaknak, amely kifejezi egyedülállóan emberi képességünket, hogy kívánunk, ajánlunk, hipotéziseket állítunk fel, új ötleteket álmodunk meg és küldünk a világba.