Iszlám építészet, a Közel-Kelet és más területek muszlim lakosságának építési hagyományai a 7. századtól kezdve. Az iszlám építészet a vallási épületekben, például a mecsetben és a madraszában fejeződik ki leginkább. A korai iszlám vallási építészet, amelynek példája a jeruzsálemi Sziklakupola (ad 691) és a damaszkuszi Nagymecset (705), olyan keresztény építészeti jellemzőket vett alapul, mint a kupolák, oszlopívek és mozaikok, de nagy udvarokat is tartalmazott a gyülekezeti ima számára és egy mihrabot. Már a korai időktől kezdve alkalmazták a jellegzetes félköríves patkóíveket és a felületek gazdag, nem ábrázoló díszítését. A vallási építészet a hiposztílusos mecset (lásd hiposztílusos csarnok) létrehozásával vált igazán sajátossá Irakban és Egyiptomban. Iránban egy központi udvarra nyíló négy eyvánból (boltozatos csarnok) álló mecsettervet alkalmaztak. Ezek a téglából épült mecsetek kupolákat és díszített kancsókat (lásd bizánci építészet) is beépítettek a termek sarkaiba. A perzsa építészeti jellegzetességek elterjedtek Indiában, ahol a Tádzs Mahalban és a mogul palotákban is megtalálhatók. Az iszlám és bizánci hagyományokból származó oszmán építészet példája a törökországi Edirnében található Selimiye mecset (1575), nagy központi kupolájával és karcsú minaretjeivel. A világi iszlám építészet egyik legnagyobb példája az Alhambra. A téma teljes körű feldolgozását lásd: Iszlám művészetek.
