Ben Jonson, az Erzsébet-kori Anglia egyik legnagyobb írója társadalmi, politikai és vallási fordulatokkal teli életet élt. Jonson William Shakespeare drámaíró közeli és baráti riválisa, John Donne angol költő barátja és Anglia nem hivatalos nemzeti költője volt. Emellett kiváló író és korának egyik legkiválóbb görögtudósa volt. Saját korában sokan ugyanolyan jó írónak tartották, mint Shakespeare-t vagy még jobbnak.
Korai élet és művek. Jonson valószínűleg Londonban vagy annak közelében született. Felnőttként Jonson arról számolt be, hogy apja, egy protestáns lelkész, alig egy hónappal Ben születése előtt meghalt. Az ifjú Ben egy kis magániskolába járt, mielőtt a Westminster Schoolba járt volna. Valószínűleg nem ment tovább egyetemre, bár egyes pletykák szerint rövid ideig a Cambridge-i Egyetem St. John’s College-jában tartózkodott. Iskolái elvégzése után mostohaapjával dolgozott kőművesként, amit utált. 1591 körül bevonult katonának Hollandiába, ahol az angolok a spanyolok ellen harcoltak.
Angliába való visszatérése után Jonson íróként és színészként kezdett dolgozni. 1594-re megnősült, és 1597-ben csatlakozott a Pembroke’s Men színtársulathoz. Legkorábbi fennmaradt darabját, a The Case Is Altered címűt ugyanebben az évben mutatták be először. Mint sok reneszánsz író, Jonson is klasszikus* példákra – ebben az esetben az ókori római komédiára – alapozta darabját. A Pembroke’s Men 1597-ben előadta Jonson szatíráját* Isle of Dogs című darabját is. A darab nem túl hízelgő portrét festett a királyi palota közelmúltbeli eseményeiről. A királynő tanácsadói annyira sértőnek találták a darabot, hogy bezárták az összes londoni színházat. A főszereplőket, köztük Jonsont is bebörtönözték.
Jonson 1598-ban aratta első nagy sikerét drámaíróként, az Every Man in His Humorral. Ez a városi komédia – a kor népszerű drámai formája, amely a városi életre összpontosított – eltúlzott karaktertípusokat mutatott be. Bár Jonson eredetileg Firenzében játszotta a darabot, később Londonba helyezte át a helyszínt. Shakespeare és társulata, a Lord Chamberlain’s Men a Curtain Theaterben adta elő a darabot.
Jonson ugyanakkor komoly bajba került. 1598-ban, még az Every Man in His Humor előadása alatt Jonson megölte egyik színésztársát. Letartóztatták és emberölésért bíróság elé állították. A börtönben töltött idő alatt Jonson katolikus lett. Néhány versében, amelyet ebben az időszakban írt, közvetlenül más katolikusokhoz szólt, és újonnan megtalált hitéről beszélt. Jonson kis híján megúszta a halálbüntetést, de a bíróság forró vassal bélyegezte meg a hüvelykujját, mint elítélt bűnözőt.
Jonson karrierje személyes nehézségei ellenére is virágzott. 1599-ben a Lord Chamberlain’s Men bemutatta Jonson Every Man out of His Humor című művét, egy másik vígjátékot, amely széles jellemtípusokat mutatott be. Néhány más komédiája ebben az időben a királyi udvart, a politikát és a népköltészetet szatirizálta. Jonson szavai megdöbbentőek – az egyik író, akit célba vett, később írt egy darabot, amelyben ellenségesnek, durvának és tiszteletlennek ábrázolta őt.
Jonson a királyi udvarban. 1603-ban Jonson hízelgő írásokkal üdvözölte az új király, I. Jakab uralkodását. Nevet szerzett magának az udvarban a maszkjaival – a fontos eseményeket jelző, bonyolult drámai mulatságokkal. A következő években Jonson az udvar félhivatalos költője volt.
Az udvar kedvelt írójaként betöltött pozíciója ellenére Jonsonnak továbbra is meggyűlt a baja a törvénnyel. Jakab protestáns udvarában katolikusként gyanút keltett. 1604-ben, Sejanus című tragédiájának bemutatása után a hivatalnokok “pápasággal” (vagyis a katolicizmus gyakorlásával, ami akkoriban illegális volt) és árulással vádolták meg Jonsont. A Sejanus nyomtatott változatai nem támasztják alá ezeket a vádakat. Jonson azonban elismerte, hogy a darabnak az a változata, amelyet a színészek a színpadon előadtak, eltért ezektől a nyomtatott változatoktól.
A Jonson által közösen írt Eastward Ho! című darab miatt ismét börtönbe került. A darab nyomtatott változata gyengéd gúnyt űzött Jakab király skót honfitársaival szembeni kivételezéséből. A Sejanushoz hasonlóan ez a darab is durvább lehetett az eredeti változatban. Jonson és a többi szerző attól tartott, hogy büntetésük súlyos lesz, de az udvar befolyásos tagjai szabadlábra helyezték őket.
Később, 1605-ben Jonson belekeveredett a puskaporos összeesküvés körüli eseményekbe – több katolikus összeesküvés* a parlament házainak felrobbantására. Röviddel azelőtt, hogy a hatóságok felfedezték az összeesküvést, Jonson részt vett egy vacsorán az érintettek közül többekkel együtt. Ugyanakkor ő is segített a hatóságoknak információkat szerezni az összeesküvés megakadályozására. Később verset írt, hogy gratuláljon az összeesküvést felfedező férfinak.
Élett művek. A Volpone, Jonson legnagyobb és legvadabb komédiája 1606-ban került először színpadra. Ebben a sötét színdarabban csalás, csábítás és korrupció szerepel. A kor népszerű vígjátékaitól eltérően a Volponénak nem volt happy endje. Ehelyett a darab azzal ér véget, hogy a két szereplőre korbácsütés és börtön vár, mint büntetés a bűneikért.
Jonson következő darabjai összetett cselekményre épültek. Az Epicene, avagy A néma nő (ősbemutatója 1609-ben vagy 1610 elején volt) meglepetései egészen a darab utolsó pillanatáig talányban tartották a közönséget. Az Alkimista (1610) bonyolult cselekménye három szélhámost követett, akik azt állították, hogy képesek megadni az embereknek, amit csak akarnak. Jonson a darabot ugyanabban a londoni kerületben játszotta, ahol a darabot 1610-ben először bemutatták.
Ebben az évben Anglia katolikusellenes törvényei szigorodtak. Azok az emberek, akik továbbra sem voltak hajlandók részt venni a protestáns anglikán egyház istentiszteletein, szigorú büntetésekkel és korlátozásokkal szembesültek. Talán ennek következtében döntött úgy Jonson, hogy visszatér az anglikán egyházba.
Az 1616-os év eseménydús volt Jonson számára. Egy londoni nyomdász kiadta Jonson’s Workes (Jonson munkái) című kötetét, amely a középkoráig elért irodalmi eredményeinek gyűjteménye. Jonson gondosan felügyelte a könyv kiadását. A TheWorkes két nagy versgyűjteményt, nyolc színdarabot és egyéb műveket tartalmazott. Ugyanebben az évben a király élethosszig tartó nyugdíjat adott Jonsonnak – ez az aktus tette Jonsont a nem hivatalos nemzeti költővé. Shakespeare 1616 áprilisában bekövetkezett halála után Jonson egyértelműen a legnagyobb élő költő volt Nagy-Britanniában.
Későbbi évek. 1618 és 1623 között Jonson Skóciába látogatott, tiszteletbeli diplomát kapott az Oxfordi Egyetemtől, és továbbra is írt mazsoretteket és királyi mulatságokat. Egyes tudósok szerint retorikát* is tanított a londoni Gresham College-ban. Ebben az időszakban írta meg életének és véleményének legteljesebb fennmaradt feljegyzését – a Beszélgetések Drummonddal címűt.
Sikerei ellenére Jonson Jakab uralkodásának utolsó éveiben, és még kevésbé érezte magát szívesen látottnak az udvarban, miután I. Károly 1625-ben elfoglalta a trónt. Amikor Károly 1623-ban egy spanyol hercegnőnek udvarolt, Jonson szinte semmilyen szerepet nem játszott a herceg tervezett menyasszonyának fogadására vonatkozó tervekben. Ehelyett ez a megtiszteltetés riválisára, Inigo Jonesra hárult. Válaszul Jonson megírta “Egy levél* válaszul annak, aki a Ben törzséből való pecsételést kérte”. Ebben saját társadalmi csoportját – a “Ben törzsét” – az udvarnál magasabb rendűnek írja le. Jonson következő darabjában, a The Staple of News (1626) címűben is foglalkozott Charles hatalomra jutásával. Jonson szatírája olyan fiúkat tárgyalt, akik apjuk vagyonának irányítására mesterkednek.
Jonson életének utolsó évtizede tele volt nehézségekkel. 1628-ban agyvérzést kapott, amely legyengítette és megakadályozta abban, hogy dolgozzon. Ebből az időből származó versei közül sok a fogyatékosságával és az anyagi szükségleteivel foglalkozott. Utolsó komédiái, amelyek vidéki és romantikus témákra összpontosítottak, nem arattak színházi sikert.
Ben Jonson 1637-ben halt meg. A Westminster Apátságban, London vezető költőinek nyughelyén temették el. Halála nagyobb figyelmet keltett, mint Shakespeare-é, és a londoni előkelőségek többsége részt vett a temetésén. A következő évben Jonson egyik barátja versgyűjteményt szerkesztett az emlékére. Jonson saját írásainak kétkötetes kiadása 1640-1641-ben jelent meg.
(Lásd mégDráma; Dráma, angol; Angol nyelv és irodalom. )
* klasszikus
az ókori Görögország és Róma hagyományában
* szatíra
az emberi gonoszságot és ostobaságot nevetségessé tevő irodalmi vagy művészeti alkotás
* összeesküvés
másokkal összeesküvés egy bűncselekmény elkövetésére
felemelő színház
Jonson műveinek 1616-os megjelenése előtt sokan nem tekintették a dráma szövegét komoly irodalmi műfajnak. Jonson azonban azért vett fel színdarabokat a Workes című művébe, mert azt akarta, hogy drámai írásai ugyanolyan tudományos figyelmet kapjanak, mint a klasszikus irodalom. Ezzel nem “drámaíróként” mutatkozott be – ez a kifejezés nem tetszett neki -, hanem igazi reneszánsz tudósként.
* retorika
a hatékony beszéd vagy írás művészete
* episztola
formális levél