A kámfor szó valószínűleg az arab al-Kafur szó latinosításából származik, amely ugyanabból a szóból ered, mint a maláj Kapur Barus szó, amelynek jelentése “Barus Gis”. Valójában a maláj kereskedőket, akikkel a hinduk kámforral kereskedtek, Kapurnak, “Gis”-nek hívták (a fehér színe miatt). Barus a Szumátra szigetének nyugati tengerében fekvő kikötő volt, ahonnan a kereskedők a kámfort hozták. A szanszkrit nyelvben a karpūram szó a kámforra utal.
A kámfor kémiai vizsgálatát Nicolas-Théodore de Saussure kezdte meg, majd Justus von Liebig, Jean-Baptiste Dumas és Théophile-Jules Pelouze következett; Pelouze pedig 1840-ben a Borneóról származó kámfor megragadásával jutott el a mesterséges kámforhoz. Marcellin Berthelot 1859-ben érte el szintézisét a kámfén oxidációjával, meghatározva annak kémiai összetételét.
A kámfort először Gustav Komppa szintetizálta teljes mértékben 1903-ban. Kezdetben számos szerves vegyületet (például karbamidot) szintetizáltak laboratóriumokban, hogy bizonyítsák a koncepciót; a kámfor azonban világszerte keresett, ritka természetes termék volt. Komppa 1907-ben kezdte meg az ipari termelést Tainionkoskiban (Finnország), ez volt az első teljesen ipari szintézis.
A noral kámfor a három metilcsoport hidroxénnel való helyettesítéséből származó kámfor.
A noral kámfor a három metilcsoport hidroxénnel való helyettesítéséből származó kámfor.
A noral kámfor a három metilcsoport hidroxénnel való helyettesítéséből származó kámfor.