Általános információk:
A sok papagájhoz hasonlóan az arák is hosszú életűek, néha akár az 50 évet is elérhetik. Általában 30-45 éves élettartamúak. A kék-sárga arák gyakran megtalálhatók a kisállat-kereskedelemben. Az Egyesült Államokban a legtöbb papagájt a kisállat-kereskedelem számára tenyésztik, azonban a legtöbb ember számára nem jelentenek jó háziállatot.
A makákók sokféle hangot adnak ki, beleértve a hangos hívásokat, rikoltásokat és sikolyokat, amelyek visszhangoznak az erdő lombkoronáján keresztül. A vadonban ezek a hangok segítenek nekik területük megjelölésében, egymás azonosításában és a nyájjal való kommunikációban. A házban hangosak, pusztítóak, és több figyelmet igényelnek, mint az olyan háziállatok, mint a kutyák vagy macskák. Gyakran kötődnek a háztartás egyetlen tagjához, és agresszív viselkedést tanúsíthatnak bárki mással szemben, aki megközelíti őket.
Fizikai jellemzők és tulajdonságok:
A kék-sárga arák nagytestű papagájok, súlyuk körülbelül 2 font. Szárnyfesztávolságuk 3-4 láb, farkuk pedig 1-2 láb hosszú, ami segíti őket a levegőben való szárnyalásban. Felső testük kék, míg az aljuk aranysárga. A hosszú faroktollak főként kék és sárga színűek. Az áll és az orcák környéke rózsaszínes-fehér, vékony fekete tollvonalakkal. A fiatal egyedek színezete tompa, és a kor előrehaladtával egyre világosabbá válik. Ezeknek az aráknak kampós csőrük van, amely szürkésfekete színű. Más papagájokhoz hasonlóan a kék-sárga arák is zygodaktilusok – sötétszürke lábukon két lábujj előrefelé és két lábujj hátrafelé mutat, mindegyik lábujjon egy-egy fekete karom van.
A kék-sárga arák nagyon hasonlítanak a kéktorkú arákhoz, az állatkert másik fajához. A két fajt néhány alapvető különbség alapján lehet megkülönböztetni egymástól. A kék-sárga arának zöld a homloka, és kevesebb fekete tollvonalat találunk a rózsaszínes-fehéres arctájékon belül. Bár mindkét fajnak van egy sötét tollazatú folt az álla alatt, a kék-sárga aráé sötétebb, és nem folytatódik felfelé az arcán, mint a kéktorkú arák türkizkék foltja.
Életmód és szaporodás:
A kék-sárga arák, mint sok más papagáj, egy életen át monogámok. A kötődő párok egymáshoz közel repülnek a rajban. Az ivarérettséget 3-4 éves koruk körül érik el, és szezonálisan szaporodnak a lakóhelyük alapján. A párok a fák üregeiben vagy a fák nagyon magasan lévő üregeiben fészkelnek. Egy fészekalj (tojáscsoport) általában 2-3 tojást tartalmaz, és a szülők 24-38 napig keltetnek. A kicsinyek körülbelül három hónappal a kikelés után válnak önállóvá, de előtte mindkét szülő részt vesz a kikelt fiókák nevelésében, amelyek tollak nélkül születnek, és rendkívül sebezhetőek a ragadozókkal szemben.
Nézd meg Cortezt, a kék-sárga arát a Vadvilág Színházban a többi tollas barátjával vagy az Amy’s Tree Theater madárbemutatóján. Az előadások időpontjáról tájékozódjon a mai műsortervben.
Kiterjedési terület:
A kék-sárga arák Dél-Amerikában, Venezuelától Brazíliáig, Bolíviáig, Kolumbiáig és Paraguayig gyakoriak. Közép-Amerikában Panamára korlátozódnak. Vannak jelentések Mexikóban és Floridában élő vad arákról; ezek azonban valószínűleg szökött háziállatok által indított kolóniák.
Élhely:
Az elterjedési területükön belül a szubtrópusi és trópusi erdőkben, erdőkben és szavannákon találhatók.
Táplálkozás:
A kék-sárga arák vadon élő tápláléka magvak, diófélék és gyümölcsök keveréke. Erős csőrük lehetővé teszi számukra, hogy feltörjék a kemény héjú diókat, amelyekhez más állatok nem tudnak hozzáférni. Rendetlen evők, sok ételt ejtenek ki a szájukból, így más állatok is részesülhetnek a lakomából. Az állatkertben kereskedelmi forgalomban kapható papagájtápot, gyümölcsöket, zöldségeket, magvakat és dióféléket etetnek velük.
Megőrzés:
A populáció jelenlegi száma nem ismert, de úgy tűnik, hogy az élőhelyük csökkenése miatt, ami a fészkelőhelyek csökkenésével jár. A vadon élő aráknak a nemzetközi kisállat-kereskedelem céljából történő történelmi befogása szintén a populáció csökkenéséhez vezetett. Egyes arafajok a vadonban már kihaltak a befogás miatt. Szerencsére ezek a papagájok alkalmazkodóképesek, és megtanultak városi környezetben élni, így az erdei élőhelyek elvesztése kevésbé érezhető, mint néhány más esőerdei faj esetében.