A Kensington rúnakő egy sírkő nagyságú, kemény, szürke homokkőből készült tábla, amelyet szürkekőnek neveznek, és amelybe skandináv rúnákat vágtak. A minnesotai Alexandriában áll kiállítva, mint Észak-Amerika északi felfedezésének egyedülálló emléke, vagy mint Minnesota legzseniálisabb és legtartósabb átverése.
Theodore Blegen minnesotai történész 1968-ban azt írta, hogy “az amerikai történelemben kevés kérdés keltett akkora kíváncsiságot vagy váltott ki olyan hosszas vitákat”, mint a Kensington-rúnakő. Két tényt nem lehet vitatni. Olof Ohman svéd bevándorló 1879-ben érkezett a minnesotai Douglas megyébe. Miközben 1898 őszén a Kensington melletti farmján földet tisztított, egy sziklatömböt talált, amelynek oldalára és aljára szimbólumokat véstek. Ezeket a jeleket később skandináv rovásírásként azonosították.
A rúnák általánosan elfogadott fordítása a következő: “Mi 8 gót és 22 norvég vagyunk egy felfedező úton Vinlandból nyugaton keresztül. Ettől a kőtől egy napi járóföldre északra egy tónál táboroztunk le 2 szkíta tónál. Egyik nap kint voltunk és horgásztunk. Miután hazaértünk, 10 emberünket vérvörösen és holtan találtuk. AVM megmentett minket a gonosztól. 10 emberünk a tengeren van, hogy vigyázzon a hajóinkra, 14 napi útra ettől a szigettől. Év 1362.”
Ha a felirat valódi, akkor az északi tengerészeket 130 évvel azelőtt helyezi az észak-amerikai kontinens mélyére, hogy Kolumbusz elérte volna Nyugat-Indiát, és egy egyébként ismeretlen történetet mesél el.
A kő geológiájának, felfedezésének, faragásának és időjárásának részleteit, valamint megtalálójának személyiségét, képzettségét, írásait és vagyonát több mint egy évszázada boncolgatják, elemzik és vitatják. A kő hitelességével kapcsolatban négy fő vita van.
Az első vita középpontjában a történet hihetősége áll. Ahhoz, hogy a párt hajói tizennégy napos útra feküdjenek Alexandriától, az egyetlen lehetséges útvonal a Hudson-öbölből délre vezet. Ez a távolság közvetlen úton közel 800 mérföld, folyón és kikötővel hosszabb – egy olyan távolság, amelyet nehéz tizennégy nap alatt megtenni. Az útvonal “nyugaton keresztül” vezet egy olyan “Vinlandról”, amelynek 1362-es helyzete – ha volt egyáltalán – ismeretlen. Erről az expedícióról nem találtak más feljegyzést. Miért állnának meg a felfedezők, akik éppen egy mészárlást szenvedtek el, hogy jól megmunkált, egyenletes és rendezett betűkkel kőbe véssenek egy feliratot?
A szöveg írása és nyelvezete megkérdőjelezhető. A szakértők először 1899-ben elemezték a rovásírást. Elutasították, mint hamisítványt, túl sok formai és szókincsbeli eltérésre hivatkozva a XIV. századi Skandinávia ismert nyelveitől. Azóta a legtöbb szakértő egyetért ezzel.
A szikla állapota szintén kétségeket ébresztett. Bár a szürkekő kemény homokkő, ha több száz éven át lett volna kitéve szélnek és esőnek, ahogyan azt feltételezik, a feliratos részeken árulkodó időjárási nyomok lennének, amelyek korát meg lehetne becsülni. Egy 2003-ban Scott F. Wolter által végzett elemzés arra a következtetésre jutott, hogy a feliratok több mint 200 évesek. Ez továbbra is erősen vitatott.
Végezetül, ki a felelős az állítólagos átverésért? Ha a felirat hamisítvány, akkor azt olyasvalaki tehette, aki ismerte a régi skandináv nyelvet és a rúnákat, tudott kőbe vésni, és volt bátorsága végrehajtani a csínyt. A legvalószínűbb elkövető Olof Ohman volt. Ohman kevés iskolai végzettséggel rendelkezett, de volt egy kis könyvtára, amelyben rúnákkal kapcsolatos információk is voltak. Barátja, a korábbi lelkész, Sven Fogelblad is ismerhette a rúnákat, és Ohmanhoz hasonlóan megpróbálhatta átverni az akadémikusokat, akiket állítólag mindketten nem szerettek. Ohman soha nem ismerte el, hogy átverésről van szó.
A kensingtoni rúnakő tudományos és népszerű cikkek és könyvek sokaságát váltotta ki. A Minnesota Historical Society könyvtárában több mint negyven cím található a témában. A táblát Európában is megvizsgálták, és kiállították a Smithsonian Intézetben és az 1965-ös New York-i világkiállításon. A szakértői vélemények azt a következtetést támogatják, hogy a felirat nem hiteles, de a többségi vélemény felteszi a kérdést: ha átverés, akkor ki, hogyan, mikor és miért? A végleges válaszok eddig elérhetetlennek bizonyultak.