“A szín a billentyűzet, a szem a kalapács, a lélek a sokhúros zongora. A művész a kéz, amely játszik, szándékosan megérinti egyik vagy másik billentyűt, hogy rezgéseket idézzen elő a lélekben.” 1
Vaszilij Kandinszkij (1866-1944). Kompozíció 8 (Komposition 8), 1923. július. Olaj, vászon, 55 1/8 x 79 1/8 inch (140 x 201 cm). Solomon R. Guggenheim Múzeum, New York, Solomon R. Guggenheim Founding Collection, Gift, Solomon R. Guggenheim 37.262. © 2009 Artists Rights Society (ARS), New York/ADAGP, Párizs
Bemutatkozás
Az 1866-ban Moszkvában született Kandinszkij kora gyermekkorát Odesszában töltötte. Szülei korán belé nevelték a zene szeretetét, amely hatással volt munkásságára, egészen a festményei elnevezéséig: Improvizációk, Impressziók és Kompozíciók.
1895-ben Kandinszkij részt vett egy impresszionista kiállításon, ahol Monet Giverny-i szénakazalát látta. Így nyilatkozott: “A katalógusból tudtam meg, hogy ez egy szénakazal. Feldúlt voltam, hogy nem ismertem fel. Azt is gondoltam, hogy a festőnek nincs joga ilyen pontatlanul festeni. Halványan az is tudatosult bennem, hogy a tárgy nem szerepel a képen”. Nem sokkal később az ügyvédnek tanult Kandinszkij Moszkvából Münchenbe utazott, hogy megkezdje művészeti tanulmányait. Kandinszkij részt vett a 20. század több legbefolyásosabb és legvitatottabb művészeti mozgalmában, köztük a Kék Lovas csoportban, amelyet 1911-ben alapított művésztársával, Franz Marc-kal. “A nevet egy kávéházi asztalnál ülve találtuk ki. . . . Mindketten szerettük a kék dolgokat, Marc a kék lovakat, én pedig a kék lovasokat. Így adta magát a cím” (Will Grohmann, Wassily Kandinsky: Life and Work. New York: Harry N. Abrams, 1958, 78. o.).
Kandinszkij emlékirataiban felidézi azt az 1910-es napot, amikor véletlenül felfedezte a nem ábrázoló művészetet. Amikor naplementekor hazatért, műtermébe lépve egy “leírhatatlanul szép festményt pillantott meg, amelyet mind belső fény sugárzott be”. Csak “formákat és színeket tudott megkülönböztetni, és semmi jelentést”. Hamarosan rájött, hogy ez az egyik saját, oldalára fordított festménye. Nem sokkal később olyan festményeken kezdett dolgozni, amelyeket a modern művészet első teljesen absztrakt alkotásainak tekintettek; ezek nem utaltak a fizikai világ tárgyaira, inspirációjukat és címüket a zenéből merítették.
1912-ben adta ki a Concerning the Spiritual in Art című, az absztrakcióról szóló első elméleti értekezését, amely a színeknek a művész legbelső pszichológiai és spirituális aggodalmait közvetítő képességét vizsgálta. Hírneve az Egyesült Államokban számos kiállítása és Solomon Guggenheimnek való bemutatkozása révén szilárdult meg, aki az egyik leglelkesebb támogatója lett.
1929 tavaszán Solomon és Irene Guggenheim európai körútra kísérték el Hilla Rebayt, a művésznőt, aki később a Guggenheim Múzeum első igazgatója lett. A németországi Dessauban, a művész műtermében megismerkedtek Kandinszkijjal, és Guggenheim megvásárolta a 8. kompozíciót, az elsőt a művész több mint 150 műve közül, amely a gyűjteménybe került.
Kandinszkij a 8. kompozíciót a háború utáni teljesítménye csúcspontjának tekintette. Ebben a műben körök, háromszögek és lineáris elemek egymásra ható geometriai formák felületét hozzák létre. A körök fontossága ezen a festményen előrevetíti azt a domináns szerepet, amelyet számos későbbi művében játszani fognak.
Kandinszkij olyan absztrakt stílust alakított ki, amely az orosz avantgárd utópisztikus művészeti kísérleteit tükrözi. A geometrikus formák hangsúlyozása, amelyet olyan művészek támogattak, mint Kazimir Malevics, egy egyetemes esztétikai nyelv létrehozására törekedett. Bár Kandinszkij átvette a szuprematizmus és a konstruktivizmus egyes geometriai aspektusait, az absztrakt formák kifejező tartalmába vetett hite elidegenítette őt orosz kollégáitól. Kandinszkij munkássága az orosz avantgárd művészetet szintetizálta a lírai absztrakcióval, amely dinamikus kompozíciós elemeket tartalmaz, hegyekre, napra és hangulatra emlékeztető, még mindig a tájra utaló kompozíciós elemeket. Ez a konfliktus arra késztette, hogy visszatérjen Németországba. Kandinszkij 1922-ben csatlakozott a Bauhaus tanszékéhez, ahol szimpatikusabb környezetet talált. Ott tanított 1933-ig, amikor a náci kormány bezárta a Bauhaus-t, és a “degenerált művészet” elleni tisztogatás során elkobozta Kandinszkij 57 művét.”
Nancy Spector esszéjéből átvéve. (Nancy Spector,Guggenheim Museum Collection A to Z. New York: Guggenheim Museum Publications, 2001, 387. o.)
1. Vaszilij Kandinszkij, A szín hatása, 1911