A mágneses rezonancia neurográfia legjelentősebb hatása a nagy proximális idegelemek, például a plexus brachialis (a nyaki gerinc és a hónalj közötti, a vállat innerváló idegek) értékelésére vonatkozik, kar és a kéz), a lumbosacralis plexus (a lumbosacralis gerinc és a lábak közötti idegek), az ülőideg a medencében, valamint más idegek, például a mély vagy összetett idegpályát követő pudendalis ideg.
A neurográfia a gerincbetegségek képi diagnózisának javításában is hasznosnak bizonyult. A rutinszerű gerinc MRI vizsgálat kiegészítéseként segíthet azonosítani, hogy valójában melyik gerincvelői ideg van irritálva. A szokásos gerinc MRI csak az anatómiát és számos porckorongdudort, csontsarkantyút vagy szűkületet mutat be, amelyek valójában idegbecsípődési tüneteket okozhatnak vagy nem okozhatnak.
Nagyszámú ideg, például a medián és ulnaris ideg a karban vagy a sípcsontideg a tarsalis alagútban, közvetlenül a bőrfelszín alatt van, és elektromiográfiával vizsgálható a patológia, de ezt a technikát mindig is nehéz volt alkalmazni a mély proximális idegeknél. A mágneses rezonancia neurográfia nagymértékben kiterjesztette az idegdiagnosztika hatékonyságát, mivel lehetővé tette a test gyakorlatilag bármely idegének egységes értékelését.
Számos beszámoló foglalkozik a mágneses rezonancia neurográfia speciális alkalmazásával az idegek patológiájában, mint például a traumás brachialis plexus gyökértörések, nyaki radiculopathia, idegblokkok irányítása, ciszták kimutatása az idegekben, carpal tunnel szindróma és szülészeti brachialis plexus bénulás. Ezenkívül számos olyan, magas színvonalú, “A” osztályú módszertannal végzett, nagyszabású, hivatalos eredményvizsgálatot publikáltak, amelyek igazolták az MR-neurográfia klinikai hatékonyságát és érvényességét.
A mágneses rezonancia neurográfia alkalmazása egyre növekszik a neurológiában és az idegsebészetben, mivel egyre szélesebb körben ismerik értékét az isiász különböző okainak diagnosztizálásában. Az Egyesült Államokban évente 1,5 millió lumbális MRI-vizsgálatot végeznek isiász miatt, ami évente körülbelül 300 000 betegnél vezet porckorongsérv miatti műtéthez. Ebből körülbelül 100 000 műtét sikertelen. Ezért csak az Egyesült Államokban évente mindössze 200 000 esetben van sikeres isiászkezelés, és évente akár 1,3 millió esetben sikertelen a diagnózis vagy a kezelés. Az ágyéki MRI és a porckorongrezekció paradigmájának sikerességi aránya az isiász kezelésére tehát körülbelül 15%(Filler 2005). A neurográfiát egyre gyakrabban alkalmazzák a disztális ideggyökerek, a lumbo-sacralis plexus és a proximális isiászideg értékelésére a medencében és a combban az isiász egyéb okainak felderítésére. Egyre nagyobb jelentősége van a plexus brachialis képalkotásában és a mellkasi kivezető szindróma diagnózisában. A diagnosztikus neurográfia klinikai alkalmazásával kapcsolatos kutatás és fejlesztés a Johns Hopkins, a Mayo Klinika, az UCLA, az UCSF, a Harvard, a seattle-i Washingtoni Egyetem, a Londoni Egyetem és az Oxfordi Egyetem (lásd az alábbi hivatkozásokat), valamint a Neurográfia Intézet révén zajlott. Az MR-neurográfiával kapcsolatos közelmúltbeli szabadalmi peres ügyek miatt néhány nem engedélyezett központ felhagyott a technika kínálásával. A radiológusok számára az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság (RSNA) és a Nemzetközi Mágneses Rezonancia az Orvoslásban Társaság éves ülésein, a sebészek számára pedig az Amerikai Neurológiai Sebészek Szövetségének és a Neurológiai Sebészek Kongresszusának éves ülésein tartottak tanfolyamokat. A képalkotó eljárások alkalmazása az idegrendszeri rendellenességek diagnosztizálására változást jelent ahhoz képest, ahogyan az orvosok többségét az elmúlt évtizedekben kiképezték, mivel a régebbi rutinvizsgálatok nem alkalmasak az idegekkel kapcsolatos rendellenességek diagnózisának felállítására. A New England Journal of Medicine 2009 júliusában a diffúziós alapú neurográfiás technikával végzett egésztest-neurográfiáról szóló beszámolót tett közzé. 2010-ben a RadioGraphics – az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság kiadványa, amely a radiológusok folyamatos orvosi továbbképzését szolgálja – egy cikksorozatot tett közzé, amelyben úgy foglalt állást, hogy a neurográfiának fontos szerepe van a beszorulásos neuropathiák értékelésében.
A mágneses rezonancia neurográfia nem jelent diagnosztikai hátrányt a standard mágneses rezonanciás képalkotáshoz képest, mivel a neurográfiás vizsgálatok általában nagy felbontású standard MRI-képsorozatokat tartalmaznak anatómiai referenciaként a neurográfiás szekvenciák mellett. A páciensnek azonban a rutin MRI-vizsgálathoz képest általában valamivel hosszabb ideig kell a szkennerben tartózkodnia. A mágneses rezonanciás neurográfia csak 1,5 tesla és 3 tesla hengeres típusú szkennerekben végezhető, és a kisebb teljesítményű “nyitott” MR-szkennerekben nem igazán lehet hatékonyan elvégezni – ez jelentős kihívást jelenthet a klausztrofóbiás betegek számára. Bár a vizsgálatot már tizenöt éve alkalmazzák, és több mint 150 kutatási publikáció tárgyát képezi, a legtöbb biztosító társaság még mindig kísérleti jellegűnek minősíti ezt a vizsgálatot, és elutasíthatja a költségtérítést, aminek következtében fellebbezéseket kell benyújtani. Néhány tervezetben a betegek standard biztosítási fedezetet kapnak erre a széles körben alkalmazott eljárásra.