A USA Swimming Foundation szerint;
- Az afroamerikai gyerekek 64%-a nem tud úszni (szemben a kaukázusi gyerekek 40%-ával).
- Az évi 50 000 dollárnál kevesebbet kereső családok gyermekeinek 79%-a nem tud úszni.
- A szülők 76%-a számolt be arról, hogy gyermekeik nagyobb érdeklődést mutatnának az úszás iránt, ha látnának egy hozzájuk hasonlóan tehetséges úszót.
Ennek sajnálatos következménye, hogy a magasabb számú nem úszókkal rendelkező közösségek közötti összefüggés a fulladásos halálesetek magasabb számát jelenti. Ennek komor valósága a Betegségellenőrzési Központ szerint; 1999 és 2010 között az afroamerikaiak körében a halálos kimenetelű, nem szándékos vízbe fulladások aránya jelentősen magasabb volt a fehérekhez képest. A legnagyobb egyenlőtlenség az 5-18 éves gyermekek körében tapasztalható, ahol a fekete gyermekek fulladásos halálozási aránya 5,5-szer magasabb, mint a fehér gyermekeké. Tehát minden egyes fehér gyerek fulladására 5,5 fekete gyerek fullad vízbe.
A statisztikák biztosan elkeserítőek, és sajnos nem mentesülnek a faji előítéletektől az ilyen statisztikák magyarázatára és megértésére tett kísérletek. Érveket hoztak fel a fehér felsőbbrendűség, a genetikai faji alsóbbrendűség és így tovább és így tovább. Ez persze mind baromság, nincsenek genetikai, fiziológiai vagy biológiai okok, amelyek miatt bármely nagy általános populáció kizárólag faji alapon kevésbé lenne képes úszni.
Szóval, mi a helyzet?
Nos, a probléma a társadalmunkban létező szisztematikus faji elnyomásban gyökerezik. A kizárólag bőrszínen alapuló “faj” társadalmi konstrukciója a fehér felsőbbrendűségre és kiváltságokra épülő társadalmunk szerkezetének egyik sarokköve volt, hogy társadalmi-gazdasági és politikai előnyöket teremtsen a fehér embereknek minden más faji kisebbség rovására (Guess, 2006). Ez a struktúra olyan mélyen beivódott társadalmunk alapjaiba, hogy megszüntetése költséges, időigényes és nehéz, de szükséges lesz. A polgárháború vége, az emancipációs kiáltvány és az Egyesült Államok tizenharmadik kiegészítésének elfogadása óta a fekete amerikaiak jelentős ellenállással szembesültek a valódi és teljes egyenlőség elérése érdekében az amerikai társadalom minden területén.
1896-ban a görögországi Athénban rendezték meg a legelső olimpiai játékokat, amelyeken az úszás is szerepelt az esemény során megmérkőzött sportágak között. E játékok óta az úszás mint verseny- és szabadidős tevékenység folyamatosan népszerűbbé vált, különösen az Egyesült Államokban. A 20. század elején az egyik legsikeresebb olimpiai úszó a hawaii Duke Kahanamoku volt, aki úszó pályafutása során öt olimpiai érmet nyert. Kahanamoku fiatal amerikaiak egész generációját inspirálta az úszásra, és segített megteremteni a modern versenyúszás alapjait.
Ezzel egy időben fogadták el a Jim Crow-törvényeket, amelyek a faji szegregációt kényszerítették ki elsősorban (de nem kizárólag) az Egyesült Államok déli részén, amely az egykori Konföderációból állt. E törvények célja az volt, hogy megfosszák a feketéket a jogaiktól, és megszüntessék mindazokat a politikai, társadalmi és gazdasági előnyöket, amelyeket a feketék a rekonstrukciós időszak alatt elértek. A Jim Crow-törvények leginkább az összes közintézmény faji elkülönítését írták elő, beleértve a mosdókat, ivókutakat, tömegközlekedést és uszodákat.
Az akkori propaganda az ilyen létesítményekben a faji elkülönítés “külön, de egyenlő” formáját erőltette. A valóság az volt, hogy a feketék számára kijelölt létesítmények következetesen alulfinanszírozottak, rosszul épültek és karbantartatlanok maradtak. A Jim Crow-törvények célja az volt, hogy korlátozzák a fekete amerikaiak bármiféle gazdasági, oktatási, politikai és társadalmi fejlődését. Fekete amerikaiak több generációja sem földrajzi, sem gazdasági, sem társadalmi szempontból nem jutott hozzá az uszodákhoz, nem is beszélve az úszni tanuláshoz szükséges erőforrásokról. Ez azonban nem maradt ellenállás nélkül, a leghíresebb az 1964-es “Swim In” volt a floridai St. Augustine-ban található Monson Motor Lodge-ban.
Az “Swim In” 1964. június 18-án zajlott, a Martin Luther King Jr. által vezetett polgárjogi mozgalom csúcspontján.
A Monson Motor Lodge medencéje “csak fehéreknek” fenntartott medence volt. A tiltakozó akció egyszerűen abból állt, hogy a “csak fehérek” rasszista politikájával dacolva beugrottak a medencébe és úszni mentek. A tiltakozás nagy nyilvánosságot kapott, mivel a helyi média megneszelte a tiltakozást, és a helyszínen kapta meg a sztorit. Miután az úszók beugrottak, a motel tulajdonosa dührohamot kapott. Válaszul savat öntött a medencébe, hogy az úszók nagy veszélyt jelentsenek a vízben. Az NPR-nek az eseményről szóló történetében J.T. Johnson és Al lingo, akik mindketten jelen voltak az eseményeknél, megosztották, mi történt ezután,
“Mindenki eléggé meglepődött” – mondja J.T.. “A lányok, ők voltak a legjobban megrémülve, és a medence közepére vonultunk” – mondja Al.
“Próbáltam megnyugtatni a bandát. Tudtam, hogy túl sok a víz ahhoz, hogy az a sav bármit is csináljon” – mondja J.T.. “Amikor fürdőruhában elkábítottak minket, és kivittek a börtönbe, nem akartak megetetni, mert azt mondták, hogy nincs rajtam ruha. Azt mondtam: “Hát így zártak be!”
“De az egész hírmédia ott volt, mert gondolom, valahogyan értesültek arról, hogy aznap valami történni fog az uszodában. És azt hiszem, ekkor kapta meg Johnson elnök az üzenetet”.”