“Mindenki, aki elhagyta házait vagy testvéreit vagy nővéreit vagy apját vagy anyját vagy gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, százszorosát kapja, és elnyeri az örök életet”. -Máté 19:29
A katolikus cölibátus papság kérdése egyre gyakrabban merül fel, először a paphiánytól való félelem, majd a papságon belüli botrányok közepette. A papok házasságkötésének engedélyezése egyesek számára a legegyszerűbb és leglogikusabb megoldásnak tűnik arra, amit elromlottnak látnak. De először is fel kell tennünk a kérdést, hogy miért a cölibátus a norma a római rítusú papok és a keleti egyházban a püspökök számára. Meg kell értenünk, hogy miért a cölibátus az Egyház régóta fennálló hagyománya.
Miért cölibátusban élnek a papok?
A cölibátusnak van értelme: az egyedülálló férfiak szabadabban szolgálhatják a plébániájukat, kevesebb okuk van arra, hogy visszatartsák magukat a szolgálatban, és elkerülhető a kivételezés.
De bár mindezek másodlagos előnyei a cölibátusban élő papságnak, egyik sem az Egyház valódi oka hagyományának fenntartására. Inkább, ami ellentmondásnak tűnik, a katolikus pap azért cölibátusban él, hogy felszabaduljon az atyaságra.”
“A cölibátusban élő papok egyedülálló képességgel rendelkeznek az Atya és az Atya szeretetének kinyilatkoztatására”. -Fr. Carter Griffin, Miért cölibátus? Reclaiming the Fatherhood of the Priest
A papok lemondanak a természetes apaságról, hogy tökéletesebben leképezzék Isten természetfeletti apaságát. Bár Isten atyasága másképp néz ki, mint az általunk ismert természetes atyaság, az ő atyai szerepe titokzatos módon igazabb és teljesebb, mint a természetes életet létrehozó atyáké. Az apaság minden más képe csak halvány visszhangja Isten természetfeletti apaságának.
A papok, akik még mindig elmaradnak Isten példájától, jobban tükrözik ezt a teljes atyai szerepet. Az Atyaistenhez hasonlóan ők is teljesen odaadják magukat a természetfeletti atyaságért. Ezt méltóan tükrözi a cölibátus teljes önfeláldozása.
“A cölibátus, jól megélve, nagy segítséget nyújthat egy olyan papnak, aki nagylelkű, önfeláldozó szeretetet akar gyakorolni. A cölibátusban élő szíve mindenki számára nyitott, előítélet nélkül.” -Fr. Carter Griffin, Miért cölibátus?
Egy alaposabb feltárásért olvassa el Fr. Carter Griffin “Miért hívjuk a papokat ‘atyának’?” című cikkét.”
Akár olvassa el Fr. Griffin új könyvének motivációját, a Miért cölibátus?-t, és miért olyan fontos könyv, amelyet minden katolikusnak el kell olvasnia.
De a papok mindig is cölibátusban éltek?
Ha ez igaz, miért nem kell minden papnak cölibátusban élnie? És az első papok nem voltak házasok?
Krisztus előtt a meddőséget átoknak tekintették. Az Ószövetségben a hitet nemzedékről nemzedékre adták tovább a választott népen belül. De Krisztussal és az Újszövetséggel a hűséges sterilitás átalakult hűséges szüzességgé. Míg a természetes nemzés továbbra is áldás volt, az Újszövetségben a hívek most már a lelki nemzés által szaporodtak.”
Míg az Egyháznak a cölibátusban élő papságról alkotott felfogása idővel fejlődött, a kezdetektől fogva a papi nőtlenséget választott jónak tekintették.
Mi a helyzet Szent Pál leveleinek azon passzusaival, amelyek látszólag azt sugallják, hogy a papoknak egy feleséggel kell rendelkezniük?
Fr. Carter Griffin kifejti, hogy Szent Pál Timóteushoz és Tituszhoz intézett felszólításai, miszerint a püspöknek “egy feleség férje” (1 Tim 3,2; Titusz 1,6) nem zárják ki a cölibátus papság korai elfogadását. Szent Pál az özvegyeket is arra buzdította, hogy “egy férj felesége” legyenek (1Tim 5:9). Pálnak a püspökökről szóló kijelentései a házasságról való lemondásukra is utalhatnak, és valószínűleg így is van, ha megözvegyülnek.
És mi a helyzet a bizánci katolikus rítussal? A papok nem házasodhatnak?
Míg a papok a keleti hagyományban házasodhatnak, a püspökök cölibátusban maradnak. Az eltérő igények és szokások miatt az Egyház bölcsességében megengedi a szabadságot a keleti és nyugati kis “t” hagyományokban – de bár a hagyományok különböznek, a cölibátus, a természetfeletti atyaság értékes modellje egyetemes marad.
Olvassa el Griffin atya áttekintését az Egyház nagy múltú hagyományáról, hogy többet megtudjon.
Meg kellene változtatni a hagyományt?
Mégis, ha a cölibátus nem feltétlenül szükséges előfeltétele a papságnak, egyesek megkérdőjelezik, miért nem lehet a cölibátus legalább fakultatív. Ismét az a félelem, hogy hivatáshiánnyal kell szembenéznünk, és hogy a papság válságban van, arra késztet egyeseket, hogy megkérdőjelezzék, itt az ideje megváltoztatni a hagyományt.
De a Miért cölibátus? című könyvében Carter Griffin atya arra figyelmeztet, hogy a papi cölibátus hagyományának megváltoztatása nem kívánt következményekkel járna. Azt is állítja, hogy bár a papságban válság van, ezt nem a cölibátus, hanem a rosszul megélt cölibátus okozza. A probléma a fogadalomhoz való hűtlenség, nem pedig maga a fogadalom.”
Sőt, amellett érvel, hogy a papi cölibátushoz való újbóli csatlakozás úgy megújíthatja a papságot, mint semmilyen más lehetőség.
“Komolyan véve a cölibátusban élő papi atyaság ma a valódi papi megújulás és reform útja, amely biztosítja, hogy a papság egyre világosabban sugározza a szolgálat alázatos, örömteli hivatását, amelyet Jézus főpap élete példázott”. -Fr. Carter Griffin, Miért cölibátus?
Sokan kérdezik, hogy van-e út a papság számára, és mi lehet az az út. A papi cölibátusnak az Egyházra bízott gazdag ajándéka iránti újbóli elköteleződésre sürgősen szükség van, miközben az értelmes megújulásért dolgozunk.”
Bővebben Griffin atya cikkében olvashat a választható papi cölibátusról.