Ez régi. Mármint nagyon régi. Annyira régi, hogy lehetetlen megmondani, honnan származik.
Iona és Peter Opie 1959-ben megjelent The Lore and Language of Schoolchildren című könyve sok különböző iskolai udvari verset katalogizál a huszadik század első feléből, köztük a téged érdeklő vers következő változatát:
Ládák és zseléskutyák
Ebben a beszédben állok, hogy peront csináljak
a vonat, amivel érkeztem, még nem jött meg
hát buszra szálltam és gyalogoltam
Előtökbe jöttem, hogy mögöttetek álljak
és elmondjak valamit, amiről semmit sem tudok!Egy szép napon az éjszaka közepén
két halott ember verekedni kezdett
hátulról hátulról szembeálltak egymással
kardot rántottak és lelőtték egymást
egy arra járó béna szamár
szemen rúgott egy vak embert
átütötte egy kilenc centis falon keresztül
a száraz árokba, és mindannyian megfulladtak.
Magam még nem olvastam Opie-ék könyvét, de az oldal szerint:
Opie megjegyezte, hogy ezt 12 különböző iskolában gyűjtötték össze az Egyesült Királyságban, de ötven évvel korábban is gyűjtötték, szinte változatlanul. Valószínűleg ennél is régebbi volt.
Ez a rím valószínűleg más nonszensz rímekből fejlődött ki, amelyek hasonló témákon alapulnak: ellentétek összeillesztése, vakok néznek, süketek hallanak stb. Egy 1480-ból származó kézirat a Bodleian könyvtárban a következő sorokat tartalmazza:
Láttam három fejetlent egy bálon játszani,
A kéznélküli ember mindnyájukat kiszolgálta.
Míg három szájatlan nevetett,
három lábatlan futott el tőlük.
Egy 1305-ös, The Land of Cockaigne című kéziratra utaló több forrást is találtam az efféle képtelen vers egy még régebbi változatára, de nem sikerült felkutatnom az eredeti kézirat egy példányát, hogy ellenőrizzem a részleteket. Az elsődleges forrásnak itt R. J. E. Tiddy 1923-ban kiadott The Mummers’ Play című műve tűnik, a vonatkozó idézet a 116. oldalon található.
Ilyen hosszú múltra visszatekintve úgy tűnik, a legjobb következtetés, amit levonhatunk, hogy ennek a versnek az ötlete olyan régóta létezik, hogy nagyjából népi hagyománynak tekinthető. Nemzedékről nemzedékre öröklődött, valószínűleg többnyire szóban, és persze az elmúlt hétszáz év alatt elég sokat változott és mutálódott. De a kínai suttogások évszázadok óta tartó játékában eredménytelen vállalkozás a vers bármelyik változatának “eredeti szerzőjét” meghatározni. A versnek még ma is számos, egymástól kissé eltérő változata létezik, és nincs egyetlen “kanonikus” megfogalmazás – nézzük csak meg például az itt és itt felsorolt variációk számát.Ami a vers műfajára vonatkozó bónuszkérdését illeti, azt mondanám, hogy ez egy klasszikus nonszensz rím. Meg kell azonban jegyezni, hogy a nonszensz verseknek két különböző fajtája van: az ilyenek, mint ez, ahol a szavaknak külön-külön van értelmük, de a megfelelő módon összerakva értelmetlenné válnak, és az olyanok, mint Lewis Carroll Jabberwocky-ja, amelyek tele vannak nonszensz szavakkal.
Mások szerint csak az utóbbi számít igazi nonszensz rímnek:
Noha a Két halott fiú című verset (“Egy szép nap az éjszaka közepén”) gyakran nevezik nonszensz rímnek, a leírás nem teljesen pontos. Számos formája és változata közül bármelyikben egyértelműen érthető, és a történetben szereplő képtelenségek nem mások, mint értelmes szavak és mondatok, amelyeket áthelyeztek. A valódi nonszensz rímre példa például Lewis Carroll “Jabberwocky” című versének első négy sora a Through the Looking Glassból A vers súlyos, gyülekező sötétségét Carroll bevezető soraiból megérezhetjük, de amíg Humpty Dumpty meg nem magyarázza a vers egészét, addig a versnek, és különösen ennek az első négy sornak egyáltalán nincs értelme.
A hétköznapi szóhasználatban azonban a “nonszensz vers” minden bizonnyal mindkét versfajtára alkalmazható.
Az előbbi típust kifejezetten lehetetlenségek balladáinak is nevezték:
A néprajzkutató és író Ed Cray egy internetes balladai csevegővonalon másoknak írva megjegyezte, hogy a rím egy “Ballad of Impossibilities”, és hogy: “Számos ilyen dalt/ lehetetlenségek balladáját nyomtatták broadside-ként a 18. és 19. században.