A Malcom-transzfer kiváló alapanyagként szolgált a Barca-gyűlölők egyre növekvő csoportja számára, hogy azt a népszerű narratívát tolják, miszerint a “Més que un club” szlogen csak egy álszent, romantikus és elavult mottó, amely jelenleg nem szolgál mást, mint marketingcélokat.
És miért ne? Amikor a Bordeaux-ból induló gép megérkezett Rómába, a lelkes szurkolók (köztük Malcom édesanyja!) döbbenten álltak, amikor kiderült, hogy az órák embere valójában nem is a gépen van, helyette a Barcelona felé tart.”
A történet végét már mindannyian tudjuk, és az, ahogyan ez az átigazolás (EGYSZER) lezajlott, nem feltétlenül vet túl barátságos fényt klubunkra. De mindannyiunknak reálisnak kell maradnunk.
Azt, amit az FC Barcelona vezetői tettek, törvénytelen volt? Természetesen nem. Ha semmi sincs aláírva, a szóbeli megállapodások semmit sem érnek. És ha a Barça kerül a képbe (hacsak a játékos nem egy megrögzött Madridista/Perico vagy jelen esetben Roma szurkoló), akkor magától értetődő, hogy a mi klubunk lenne a játékos preferált választása.
Az etikus volt? Úgy tűnik, a Roma elnöke, Pallotta szerint nem volt az. De vajon kényelmesen elfelejti, hogy hogyan csábították el tőlünk Sanabriát, annak idején, amikor a fiatalember éppen aláírta volna első profi szerződését?
Az egész barátságos volt? Nem. Ideális esetben ez másképp történt volna. A Barça valójában bocsánatkérést ajánlott, amit Pallotta érthető módon nem fogadott el. Ha fordult volna a kocka, akkor mi is úgy éreznénk, hogy rosszul jártunk. De itt is hiányolom a Girondins említését az egészből.
Az elmúlt éveket némi önkritikával megítélve azonban a mi klubunk is látott már annyi mocskot, ami az UNICEF idejétől kezdve hozzá kötődik, és a legjobb futballt játssza, amit a világ valaha látott. A Neymar aláírási/eladási fiaskóitól kezdve, Rosell exelnök lemondásától és börtönbe kerülésétől kezdve, az UNICEF-et Katarra cserélve, a klub által egykor képviselt egyéb értékek lassan, de biztosan elhalványulnak, nem lehet meglepő, hogy a “Més que un club”-ot úgy nézik rossz szemmel, mint még soha.
Egy szlogen, amelyet még maga a Camp Nou is megkérdőjelez, hiszen ezen a héten lesz 50 éve, hogy az FC Barcelona 32. elnöke, Narcís de Carreras 1968 júliusában egy beszédében kimondta ezeket a szavakat. Jelenleg a stadionban a “Mit jelent a Més que un club?”
A kérdés megválaszolására tett kísérletként a “Més que un club” számomra egy értéktétel. Ez egy történelmi és kulturális konnotáció. Ez egy tény. Akárcsak a történelmünket, klubunk mottóját sem lehet kitörölni, függetlenül attól, hogy éppen melyik igazgatótanács vezeti, és függetlenül attól, hogy milyen irányba viszik.”
Ez a mi klubunk, és mindig is az lesz, egy diktátummal, amely mindannyiunk számára más és más jelentéssel bír. A szociok és a szurkolók, akik szezonról szezonra, sűrűn és gyengén, Messi előtt és után, és minden bizonnyal Bartomeu & Co. nélkül is támogatják a klubot, ők azok, akik eldöntik, hogy mit jelent a “Més que un club”.
A Barça történelme a mi büszkeségünk. De azoknak a kritikusoknak, akik továbbra is bökdösni akarják a botot, miért nem hasonlítjuk össze az FC Barcelonát egy másik másik globális konglomerátummal, például az Apple-lel?
Az Apple értéktétele: “Az élmény a termék”. Ez akkor szűnt meg, amikor Steve Jobs elhunyt? Változik ez, ahogy a termékeik idővel fejlődnek? Nem és nem. Jóban-rosszban az Apple továbbra is elkötelezetten törekszik arra, hogy megfeleljen a cég mottójának.
A Barça esetében ugyanez a helyzet. Mi egy olyan klub vagyunk, amelynek gazdag múltja van az akadályok leküzdésében. Történelmileg masszívan túlteljesítő underdogok vagyunk. Egy megkérdőjelezhető gyakorlatú vezetőségváltás nem törli el azt, amit ez az intézmény képvisel, emberek milliói számára Katalóniában, Spanyolországban és a világ többi részén.