A khalkha-mongol nyelvet, a hivatalos nyelvet a lakosság mintegy 85%-a beszéli. Az altaji nyelvcsalád mongol ágának egyik nagy nyelvjáráscsoportja. A 13. század elején a mongolok átvették a török ujguroktól a függőleges oszlopokkal írt ábécét, és ezt az írást egészen a modern időkig megtartották. Az irodalmi nyelv egyre inkább eltért az élő beszélt nyelvtől, és 1941-ben a mongol kormány úgy döntött, hogy új fonetikus ábécét vezet be, amely pontosan tükrözi a modern beszélt mongol nyelvet. Az új ábécé az orosz nyelvben használt cirill betűkből állt, kivéve két speciális karaktert, amelyek a nyugat-európai nyelvekben ö és ü alakban megjelenő mongol magánhangzók megjelenítéséhez szükségesek. Egy előkészítő időszakot követően (1941-45) az új ábécét 1946-ban vezették be minden kiadványban és 1950-ben minden üzleti tranzakcióban, de a függetlenséget követően 1994-ben vissza kellett volna állítani a hagyományos írásmódot. A Mongóliában beszélt khalkha nyelv, az Orosz Föderáció burját köztársaságában beszélt burját nyelv, a kínai Belső-Mongol Autonóm Terület csahar és ordos nyelvei, valamint más mongol nyelvjárások között viszonylag kis különbségek vannak, amelyek főként fonetikaiak. A mongol nyelv egyik jellegzetes hangtani sajátossága a magánhangzó-harmónia törvénye, amely megköveteli, hogy egy szó vagy az úgynevezett hátsó magánhangzókat (a nyugat-európai nyelvekben a, o és u), vagy az úgynevezett elülső magánhangzókat (e (a ¯), ö és ü) tartalmazza, de a kétféle magánhangzó társítását nem. A török, az orosz és a kínai nyelveket is beszélik.