A XVII. század : a pietista mozgalom megalapítása és fejlődése
-
Philipp-Jakob Spener (1635-1705), a pietizmus megalapítója © Fondation St Thomas Strasbourg
A pietista mozgalom megalapítója az elzászi születésű lutheránus lelkész, Philipp-Jakob Spener (1635-1705) volt. Amikor Frankfurtban volt lelkész, gyülekezeti tagjait collegia pietatisban hívta össze bibliaolvasásra, imádságra és a vasárnapi prédikáció megvitatására. Ezeken az összejöveteleken egyre többen vettek részt, de nem kaptak hivatalos engedélyt, és a hatóságok gyanakvását keltették. Az ilyen, “conventiculáknak” nevezett összejövetelek jelentették a pietista mozgalom alapját. Céljuk a lelki érettség elérése volt, amelyet a bibliaolvasás, minden hívő papsága és a tagtársak jótékony dorgálása révén lehetett elérni. Spener úgy vélte, hogy a személyes vallási tapasztalat fontosabb, mint a hitvalláshoz való ragaszkodás. Ragaszkodott a “megtérés” fontosságához – a hívőnek át kellett mennie a kétségbeesés válságán, amelyet Isten kegyelmi ajándékának megtapasztalása követett. Elvárták tőle, hogy erről az élményről nyilvánosan tanúságot tegyen : az érzelmek a pietizmus fontos elemei voltak.
Az ortodox lutheránus egyház hamarosan bírálni kezdte a pietistákat, sőt néha üldözte is őket. Spener összeveszett a szászországi választófejedelemmel, de a Hohenzollern család megértőbbnek mutatkozott, és 1691-ben Spener berlini lelkész lett. Auguste-Hermann Franke (1663-1727), a hallei egyetem professzora szabályrendszert dolgozott ki a mozgalom számára, számos jótékonysági intézményt alapított (iskolák, árvaházak, kollégiumok szegény diákok számára, népszerű bibliakiadások). Ennek eredményeként a pietista mozgalom messze földön elterjedt, sőt Ázsiában is létrehozta az első missziókat.
A XVIII. század : a pietista mozgalom új fejleménye
A pietista mozgalom új dimenzióval bővült Nicolas von Zinzendorf gróf (1700-1727) szász nemes révén. Ő nyújtott menedéket az Egyesült Testvérek egy csoportjának ; ők Jan Hus tanítványainak leszármazottai voltak, akiket a Habsburg-üldözés elűzött otthonukból. Zinzendorf a birtokán telepítette le őket, és az Herrnhut (Az Úr órája) nevet adta az új közösségnek, amely Európa-szerte ” Morva testvérek ” néven vált ismertté. ” Csoportokra ” osztották őket, és lelki tapasztalati szintjüknek megfelelően különböző lelkigyakorlatokat végeztek. A morva vallásosság örömteli, romantikus, érzelmes, “egyenesen a szívből jövő” vallás volt; számukra Krisztus bűneinkért való engesztelő áldozata volt a legfontosabb – még Krisztus vérét és sebeit is ünnepelték, amit egyesek morbidnak tartottak. Néhány év bizonytalanság után a morvák létrehozták saját, ortodox jellegű és a protestantizmus minden ága számára elfogadható teológiájukat. Új közösségek alakultak szerte Európában és Amerikában, és missziós tevékenységük széles körben elterjedt.
A XVIII. század végén a német pietizmus a társadalom iránti kötelességteljesítés és különösen az oktatás fontosságát hangsúlyozta, ami új gazdasági status quo-t eredményezett. A morva testvérek messze szétszóródtak, ami fontos tényező volt fejlődésükben. Ahogy J. F. Oberlin megjegyezte, jelenlétük még Franciaországban is érezhető volt.