AHRCT-t az interstitiális tüdőbetegségek, például a tüdőfibrózis, és más általános tüdőbetegségek, például az emphysema és a bronchiectasis diagnosztizálására és értékelésére használják.
AlkalmazásokSzerkesztés
A légúti betegségek, például az emphysema vagy a bronchiolitis obliterans, légzéskor levegőcsapdát okoznak, még ha korai szakaszukban a tüdő szerkezetében csak kisebb változásokat is okoznak. Ezen állapotok érzékenységének fokozása érdekében a vizsgálatot mind belégzés, mind kilégzés közben el lehet végezni.
AHRCT diagnosztikus lehet olyan állapotok esetében, mint az emphysema vagy a bronchiectasis. Bár a HRCT képes lehet a tüdőfibrózis azonosítására, nem mindig képes a fibrózist tovább kategorizálni egy adott patológiai típusba (pl. nem specifikus interstitialis pneumonitis vagy deszkamatív interstitialis pneumonitis). A legfőbb kivétel az UIP, amelynek nagyon jellegzetes jellemzői vannak, és amely kizárólag a HRCT alapján magabiztosan diagnosztizálható.
Ahol a HRCT nem képes végleges diagnózishoz jutni, ott segít az eltérés lokalizálásában, és így segít a biopszia megtervezésében, amely a végső diagnózist adhatja.
Egyéb különféle állapotok, amelyeknél a HRCT hasznos lehet, közé tartozik a lymphangitis carcinomatosa, a gombás vagy egyéb atipikus fertőzések, a krónikus tüdőérbetegség, a lymphangioleiomyomatosis és a szarkoidózis.
A szervátültetett betegek, különösen a tüdő- vagy szív-tüdő transzplantáltak esetében viszonylag nagy a kockázata annak, hogy a hosszú távú gyógyszeres és immunszuppresszív kezelés következtében tüdőszövődmények alakulnak ki. A legfontosabb tüdőszövődmény a bronchiolitis obliterans, amely a tüdőgraft kilökődésének jele lehet.
AHRCT jobb érzékenységgel rendelkezik a bronchiolitis obliterans kimutatására, mint a hagyományos radiográfia. Egyes transzplantációs központok évente HRCT-t szerveznek ennek szűrésére.
A diagnosztikus képalkotás, beleértve a HRCT-t is, a COVID-19 egyik fő diagnosztikai eszköze. Van némi vita a CT hasznosságáról más módszerekkel és képalkotó eljárásokkal összehasonlítva a diagnózis felállításában. A HRCT-vizsgálat során a fertőzött egyének általában multifokális vagy unifokális érintettséget mutattak az üvegfenéki opacitással (GGO).
NodularitásSzerkesztés
A tüdőgümők jelenléte a nagy felbontású CT-n kulcskérdés a megfelelő differenciáldiagnózis megértésében. Jellemzően a csomók eloszlását perilymphatikus, centrilobuláris és random kategóriákra osztják. Továbbá a csomók lehetnek rosszul definiáltak, ami arra utal, hogy az alveolusokban vannak, vagy jól definiáltak, ami intersticiális elhelyezkedésre utal. Az eloszlás és a megjelenés lehetővé teszi a betegség folyamatának megértését a tüdő másodlagos lebenyéhez viszonyítva, amely a legkisebb anatómiai egység a környező kötőszövettel, általában 1-2 cm átmérővel.
A perilymphatikus gócok a másodlagos lebeny perifériáján rakódnak le, és hajlamosak a pleurális felületek és hasadékok tiszteletben tartására. A szarkoidózis, a karcinóma nyirokcsomós terjedése, a szilikózis, a szénmunkás pneumoconiosis és a ritkább diagnózisok, mint a lymphoid interstitialis pneumonitis és az amyloidosis szerepelnek a differenciáldiagnózisban. A centrilobuláris csomósodás a másodlagos lebeny közepén rakódik le, de a pleurális felületeket kíméli. A differenciáldiagnózis magában foglalja az endobronchiális tuberkulózist, a bronchopneumóniát, a daganat endobronchiális terjedését és ismét a szilikózist vagy a szénmunkások pneumoconiózisát. Véletlenszerűen eloszló gócok esetén a differenciáldiagnózis magában foglalja a miliaris tuberkulózist, a gombás tüdőgyulladást, a hematogén metasztázist és a diffúz szarkoidózist.
Fekvő és fekvő testhelyzetKezelés
Mivel a tüdő alapja hátul helyezkedik el a mellkasban, a tüdő saját súlya alatt enyhe fokú összeesés következhet be, ha a beteg a hátán fekszik. Mivel számos tüdőbetegségben, különösen az azbesztózisban vagy a szokásos interstitialis pneumóniában (UIP) a tüdő alapja lehet az első érintett régió, a beteget meg lehet kérni, hogy feküdjön hason, hogy javuljon az érzékenység az ilyen állapotok korai változásaira.
A tüdő alapja gyakran ellentmondásos megjelenésű a betegeknél, mivel az atelektázisok helyzeti üvegesedés vagy konszolidatív opacitások kialakulásának lehetősége miatt. Ha a beteg hason vagy hason fekszik, a tüdőalapok tovább tágulhatnak, és segíthetnek megkülönböztetni az atelektázist a korai fibrózistól. Normális mellkasi röntgenfelvétellel rendelkező betegek esetében a fekvő helyzetben végzett felvételek az esetek 17%-ában hasznosnak bizonyultak, különösen a hátsó tüdő rendellenességeinek kizárásában. A mellkasi röntgenfelvételen kóros leletet mutató betegek esetében a fekvő helyzetben végzett felvételek csak az esetek 4%-ában hasznosak. A vizsgálatok hasznosabbak lehetnek a bazilárisan domináns betegségekben, például az azbesztózisban és az idiopátiás tüdőfibrózisban szenvedő betegeknél.