Natal, Dél-Afrika egykori tartománya. A négy hagyományos tartomány közül a legkisebb volt, és az ország délkeleti részét foglalta el.
A portugál navigátor Vasco de Gama 1497 karácsonyán észlelte a partvidéket a mai Durban mentén, és az országot Terra Natalisnak nevezte el, a portugálok karácsonyra vonatkozó szava (“Natal”) után. A portugálok az 1540-es évektől északabbra, a Delagoa-öbölnél kereskedelmi települést tartottak fenn. Natal belsejét a 16. század óta a bantu nyelvű népek nguni ága lakta. Az 1820-as és 30-as években a nguni zulu klán Dingiswayo (1807-17), Shaka (1817-28) és Dingane (1828-40) vezetésével magasan képzett ezredeket és új harci taktikákat fejlesztett ki, amelyek lehetővé tették a zuluk számára, hogy a Tugela folyótól északra hatalmas királyságot hozzanak létre. Shaka a Tugela folyótól délre pusztító hadjáratokat indított, amelyek megzavarták vagy elpusztították az ottani népeket. Akiket a zuluk nem öltek meg vagy nem soroztak be, azok más régiókba menekültek vagy bujkáltak, így a régió nagy része átmenetileg elnéptelenedett. Időközben a britek 1824-ben kereskedelmi állomást létesítettek Port Natalban (ma Durban), és még ugyanebben az évben szerződést kötöttek Shakával, amelyben átengedték nekik Port Natalt és körülbelül 50 mérföld (80 km) partvonalat 100 mérföld (160 km) mélységig a szárazföld belsejébe. A britek kevés kísérletet tettek a belterület fejlesztésére, amelyet a zuluk továbbra is megtizedeltek.
A Port Natalban lévő brit település azonban növekedett, és 1835-ben A. F. Gardiner kapitány szerződést kötött Dingane-nal, amelyben Natal déli felét átengedte a briteknek. A látszólag üres belső területre 1837 októberében léptek be a Voortrekkers, azaz a britek által uralt Fokföldi Gyarmatból kivándorolt afrikaiak. Piet Retief és mások vezetésével átkeltek az északi Drakensberg-hegység hágóin. Retief ígéretet kapott Dingane-tól szinte egész Natalra, ha visszaszerez néhány ellopott marhát a zulu vezér számára. Retief gyorsasága ebben a feladatban annyira megijesztette Dingane-t, hogy 1838 februárjában lemészároltatta Retiefet és több mint 60 követőjét. 1838 decemberében a búr Andries Pretorius főparancsnoksága alatt a Blood River-i csatában legyőzték a zulukat, és Dingane seregéből több mint 3000-et megsemmisítettek. Dingane-t testvére, Mpande váltotta fel, aki engedményeket tett a búroknak (afrikanereknek), és a Tugelától északra, Zululand néven vazallusállamot alapított.
Az afrikanerek létrehozták a Natal Köztársaságot, amelynek fővárosa Pietermaritzburg, északi határa pedig a Tugela folyó. Az új búr köztársaságot hamarosan felbolygatta a Natalba visszatérő őslakosok beáramlása, hogy újratelepítsék a zuluknak átadott földjeiket. A britek ráadásul ellenezték bármilyen független állam létrehozását Afrika déli partvidékén. A britek 1843-ban annektálták Natalt. Válaszul az egykori köztársaság afrikaner lakosai közül sokan a Transvaalba és az Oranje Szabad Államba távoztak, és helyükre új bevándorlók érkeztek, főként Nagy-Britanniából. Natal helyi közigazgatást kapott, de alapvetően a Fokföldi Gyarmat tartozéka maradt egészen 1856-ig, amikor is koronagyarmattá vált, és saját törvényhozó tanácsot kapott. A Natal-kormány fő diplomáciai megbízottja, Theophilus Shepstone (1849-től) olyan politikát vezetett be, amelynek célja nagy földterületek fenntartása volt az őslakos bantu népek számára, akik ekkor már jóval többen voltak, mint a fehérek a gyarmaton. 1860-tól egyre több indián is érkezett a gyarmatra, hogy a tengerparti cukorültetvényeken bérmunkásként dolgozzanak. A Natal gyarmat egymást követő felvásárlásokkal bővült – különösen Zululanddal, amely felett a britek a zuluk felett a zulu háborúban (1879) aratott győzelmük után vették át az ellenőrzést. Zululandot a britek 1887-ben hivatalosan is annektálták, és 1897-ben Natal részévé tették, így a gyarmat keleti része lett.
Natal 1893-ban kapott belső önkormányzatot a britektől. A Durbanból a transzvaáli Pretoriába vezető vasút 1895-ben készült el, és 1898-ban Natal csatlakozott a dél-afrikai államok vámuniójához. A dél-afrikai háború (1899-1902) során Natalba búr erők hatoltak be, amelyeket a brit védelem Ladysmithnél feltartóztatott. Natal az uralkodó fehér kisebbség brit származása miatt a háború alatt végig britbarát maradt. A gyarmat 1910-ben a Dél-afrikai Unió tartománya lett, 1961-ben pedig a Dél-afrikai Köztársaságé. Natal a 20. században is a britbarát érzelmek bázisa maradt Dél-Afrikában.
A Native Land trust (1864) keretében elkülönített fekete rezervátumokból végül KwaZulu kiterjedt, de erősen széttagolt, nem független fekete állam jött létre. Ez a dél-afrikai kormány apartheid, azaz faji elkülönítés rendszere szerint az ország összes zulu számára jogi hazaként szolgált. Az 1980-as évek végén és a 90-es évek elején Natal és KwaZulu a rivális fekete politikai pártok közötti erőszakos összecsapások színhelyévé vált, amelyek a tervezett új alkotmány szerinti többségi uralom bevezetése előtt a fekete dél-afrikaiak támogatásáért versengtek. Több ezer ember halt meg ebben a konfliktusban, amelyben az Inkatha Szabadságpárt zulu hívei és az Afrikai Nemzeti Kongresszus hívei álltak szemben. Amikor az új dél-afrikai alkotmány eltörölte az apartheid rendszert, KwaZulu 1994-ben visszacsatolták Natal tartományhoz, amelyet átneveztek KwaZulu-Natal tartományra.