Nemzetesítés, a magántulajdon ellenőrzésének vagy tulajdonjogának megváltoztatása vagy átvétele az állam által. Történelmileg újabb keletű fejlemény, mint a kisajátítás vagy kisajátítási jog, amely a kormányzat joga arra, hogy bizonyos közcélokra (például utak, víztározók vagy kórházak építésére) – néha kártalanítás nélkül – tulajdont vegyen el.
A meglévő magánvállalkozások államosításának megfelelő kompenzációját az ENSZ Közgyűlése által 1974-ben elfogadott, az államok gazdasági jogairól és kötelezettségeiről szóló charta, valamint az Egyesült Államok alkotmányának ötödik kiegészítése írja elő.
A mentőcsomag az államosítás egy formája, amelynek során a kormány átmenetileg átveszi a vállalat és eszközeinek többsége feletti ellenőrzést. Ilyen helyzetekben a vállalat magánrészvényesei megmaradhatnak, de az adófizetők (azaz a kormány) alapesetben szintén részvényesekké válnak, bár befolyásuk elhanyagolható lehet. Az államosítás tehát történhet a vállalat vagyonának az államra történő átruházásával vagy a részvénytőke átruházásával, és a vállalat továbbra is fennmarad, hogy állami irányítás alatt folytassa üzleti tevékenységét. Az államosítás történhet mindenféle átvétel nélkül is, ami egy adott iparág, például a közoktatás eredeti államosított jellegét tükrözi. Az Egyesült Államokban a közoktatás állami ellenőrzés alatt áll állami szinten.
Az államosítás a kommunista vagy szocialista kormányzati elméletek megvalósítását kísérte, mint például az ipari, banki és biztosítási vállalatok állami kézbe adása Oroszországban 1918 után, az olajipar államosítása Mexikóban 1938-ban és Iránban 1951-ben, valamint a külföldi vállalkozások államosítása Kubában 1960-ban. Nem ritka azonban, hogy az olyan iparágak, mint a bányászat, az energia, a víz, az egészségügy, az oktatás, a közlekedés, a rendőrség és a katonai védelem nemzeti vagy önkormányzati szinten működnek a demokráciákban olyan megállapodások keretében, amelyekben az adófizetők választott tisztviselőkön keresztül bizonyos fokú ellenőrzést gyakorolhatnak a polgárok nagy többsége által igényelt szolgáltatások felett. Az államosítással kapcsolatos viták középpontjában az áll, hogy az ilyen iparágak tulajdonosa a magánvállalkozások legyenek-e, amelyek elsődleges célja a profitmaximalizálás, vagy a kormányok, amelyek elsődleges célja a költséghatékony szolgáltatások biztosítása. Egyes fejlődő országokban a különböző ipari tevékenységek ideiglenes állami ellenőrzését azért lehet bevezetni, hogy enyhítsék a tőkepiac hiányát vagy a vállalkozók elégtelen kínálatát a hazai magánszektorban, és így lehetővé tegyék a kellően versenyképes piac kialakulását.
Nemzetközi jogi kérdések általában csak akkor merülnek fel, ha egy államosított vállalat részvényesei külföldiek (külföldiek). Ilyen helyzetekben a diplomácia és a nemzetközi választottbíráskodás biztosítja a méltányos kártérítés jogszerű kifizetését.
Azok az államok, amelyek állampolgárai általában külföldi befektetők, egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a beruházások védelmét biztosító különleges szerződési záradékokra. A második világháború vége óta különösen az Egyesült Államok kötött ilyen szerződéseket, amelyekhez olyan záradékok kapcsolódnak, amelyek kötelező joghatóságot biztosítanak a Nemzetközi Bíróságnak. Az államosítás, kisajátítás és elkobzás ellen az Egyesült Államok kormánya is biztosítást kínál.
A vállalatok államosítása messzemenő következményekkel járhat, mind negatív, mind pozitív értelemben, az államosító szervezetek motivációitól és a részvényesekre, adófizetőkre és fogyasztókra gyakorolt hatástól függően. A Szuezi-csatornát, amely 87 éven át a franciák és a britek tulajdonában és üzemeltetésében volt, története során többször is államosították – 1875-ben és 1882-ben Nagy-Britannia, 1956-ban pedig Egyiptom, az utóbbi esetben Izrael, Franciaország és az Egyesült Királyság megszállta a csatornaövezetet, hogy megvédje érdekeit, amelyek közé tartozott a Perzsa-öbölből érkező nyersolajszállítás átjárójának fenntartása. A Szuezi-csatorna továbbra is emblematikus példája az államosításban rejlő geopolitikai következményeknek, amikor azt a nemzeti és földrajzi szuverenitás érvényesítésének eszközeként gyakorolják.