A modern Jordánia és Szíria nemzetállamok a szíriai sivatag nagy részét (Badiyat al-Sham) foglalják magukba. Bár a sivatag nagyrészt alkalmatlan a mezőgazdasági művelésre, jó legelő, és a beduinok évezredek óta használják.
A beduinok hagyományosan három csoportra osztották magukat a fő megélhetési forrásaik alapján. Az első csoportot az “igazi” beduinok – a tevepásztorok – alkották, akik az egész sivatagot kihasználták, mivel a tevék hosszú ideig képesek kevés vízzel vagy víz nélkül élni. A második csoportot a “kis” beduinok alkották, akik elsősorban juhokat és kecskéket tenyésztettek. Ezek a törzsek rövidebb távolságokra vándoroltak, mivel a juhoknak és kecskéknek naponta legalább egyszer vízre van szükségük. A harmadik csoportot a “pásztorok” alkották, akik juh- és kecskecsordákat tartottak, és mezőgazdasági gazdálkodást is folytattak.
Gazdasági, társadalmi és politikai szempontból a beduinok mindig is nagyobb, regionális rendszerekbe voltak integrálva. A beduinok nyelvi és kulturális gyökerei közösek a régió uralkodó társadalmával. Bár a beduinokkal kapcsolatos kormányzati politikák a történelem során nagymértékben változtak, céljuk általában a beduinok ellenőrzése volt. A beduinok mobilitását, valamint csoport- és törzsi lojalitásukat mindig is fenyegetésnek tekintették a központosított államok stabilitására és biztonságára nézve, amelyek gyakran megkísérelték a beduinok letelepítését.
Történelmi háttér
A legtöbb beduin törzs, amely ma a szíriai sivatagot lakja, a XVII. és XVIII. században, a gyenge oszmán uralom idején költözött oda az Arab-félszigetről. A tizenkilencedik század második felében az oszmán kormány kezdte visszaszerezni a hatalmát, és több kísérletet tett arra, hogy egyes beduin törzseket állandó letelepedésre kényszerítsen. Amint azonban az oszmán csapatok kivonultak a településekről, a beduinok is távoztak. A huszadik század első évtizedeiben Damaszkusz oszmán kormányzója sikeresen kényszerítette a szirán törzset, hogy Mafraq közelében telepedjen le. Az oszmán fennhatóság soha nem terjedt ki teljesen a beduinokra. Az első világháború véget vetett az oszmán uralomnak az arab világban.
A modern Jordánia és Szíria nemzetállamok Nagy-Szíria egykori oszmán tartományaiból jöttek létre. Faysal király születőben lévő szíriai államát megszüntették, és az 1920-as maysaluni csata után francia mandátumot vezettek be. Jordániát brit mandátummal hozták létre Észak-Hidzsázból és Dél-Szíriából. Nagy-Britannia és Franciaország egyaránt ellenőrizni akarta a beduin törzseket a mandátumuk határain belül. A britek bizonyos fokú függetlenséget adtak a transzjordániai uralkodó amírnak, aki gazdasági ösztönzőkkel igyekezett letelepíteni a beduinokat. A korábban az oszmán szultán tulajdonában lévő földeket a beduinoknak adták, ami hozzájárult a beduin törzsek és a királyi család közötti szoros kapcsolat megszilárdításához. A törzsi földeket a törzsi shaykhok nevére jegyezték be, akik ösztönözték a törzsek tagjait a letelepedésre. A sivatagot – amelyet korábban a hima beduin földhasználati rendszer védett, amely korlátozta és szabályozta a sivatag használatát – megnyitották a korlátlan legeltetés előtt.
A franciák kemény ellenállásba ütköztek a szíriai letelepedéssel szemben. A beduinok részt vettek a megszállás elleni gerillaakciókban és az 1925-ös forradalomban. A beduin törzsek megbékítésére és a biztonság fenntartására tett kísérletükben a franciák nagy összegű támogatásokat fizettek a törzsi vezetőknek. A városok biztonságának fenntartására etnikai és vallási kisebbségeket toboroztak a városi területekről. A franciák azt remélték, hogy ez a politika megosztja az ellenállást és erősíti a bizalmatlanságot a szírek között. Bár a törzsi vezetők és a városi elit időnként eltérő célokért dolgozott, a politika sikertelennek bizonyult.
A függetlenség időszaka
A második világháborút követően mind Szíria, mind Jordánia függetlenné vált, és a két állam beduinokkal kapcsolatos politikája tükrözte az adott politikai helyzetet. Jordániában a kormány továbbra is ösztönözte a letelepedést az egyéni földterületek odaítélésével. A használható termőföldek mennyisége Jordániában korlátozott, és ezek nagy része már a letelepedett mezőgazdászok tulajdonában volt, a beduinokat a peremterületeken vagy a száraz sztyeppén telepítették le, ahol a mezőgazdaság szinte lehetetlen. A sivatag használata ellenőrizetlen és mindenki számára nyitott volt. A jordániai legelőket a Szíriában, Irakban és Szaúd-Arábiában élő törzsek, valamint a jordániai törzsek hasznosították és hasznosítják ma is.
Szíriában az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején tapasztalható politikai instabilitás nem ösztönözte egy koherens kormányzati beduin politika kialakítását. A legtöbb törzsi földet a francia időszak alatt a sájkhok nevére jegyezték be, és a sájkhok igyekeztek letelepíteni törzseiket. A szíriai helyzet drasztikusan megváltozott az Egyiptommal való 1956-os egyesülés és az 1958-as földreform után. A törzsi shaykhok többségét száműzték, földjeiket pedig elkobozták, hogy végül szétosszák az egyes törzsek tagjai között. A sivatagot általános használatra nyitottá nyilvánították. E politika bevezetését hároméves súlyos aszály követte, amely Szíriában a legtöbb nyájat elpusztította, és a legtöbb beduin anyagilag tönkrement. Az összes mezőgazdasági termék termelése több mint hatvan százalékkal csökkent. 1961-ben felbomlott az Egyiptommal kötött unió, és az új szíriai kormány elkezdte kidolgozni a sivataghasználat felülvizsgált politikájának terveit.
Dr. ‘Umar Draz arab társadalomtudós, aki tanulmányt készített a kormány számára, a hagyományos beduin földhasználati rendszer, a hima visszaállítását javasolta törzsi szövetkezetek formájában. A hima (“védett”) olyan rendszer volt, amelyben a földet meghatározott célokra és évszakokra tartották fenn. A hima földek különböző típusai léteztek, például olyan legelők, amelyeket csak bizonyos állatfajták számára vagy meghatározott évszakokban használtak. Egyének, falvak, városok vagy törzsek birtokolták a hima földeket. A haszonélvezeti jogokat a szokásjog alkalmazásával ismerték el.
Az első hima szövetkezetet a Horns melletti Wadi al-‘Azibban hozták létre egy kormányzati tanácsadó állomás helyén. A hima szövetkezetek elfogadhatóak voltak az 1963-ban hatalomra került baktista kormány számára. (A Bakthista párt ideológiája szocialista, de az arab múlt ihlette, és a helyi viszonyokhoz igazodva hajlított). Ráadásul a Bacth vezetőségének nagy része vidéki származású, és őszintén aggódik a vidéki körülmények javításáért.”
Hima Szíriában
A Hima szövetkezetek az 1960-as évek eleje óta működnek Szíriában. A szövetkezetek alapos tanulmányok elvégzése után jönnek létre annak megállapítására, hogy melyik törzs vagy törzsek rendelkeznek jogszerű földhasználattal. Ezután ezekből a törzsekből szövetkezeteket alakítanak a Parasztok Általános Szövetsége által meghatározott irányelvek szerint. Minden szövetkezetnek saját végrehajtó bizottsága van, amely a korábbi törzsi majliszokhoz hasonlóan működik. Az igazgatóságok határozzák meg az egyes tagok tevékenységét, közvetítőként működnek a törzsek és a kormány között, és segítenek a hitelnyújtásban és az értékesítésben. Minden szövetkezet ellenőrzi saját földjeinek használatát. Az egyes tagok megtartják csordáik és nyájaik tulajdonjogát, bár korlátozzák, hogy egy tag hány állatot legeltethet a szövetkezet legelőin. A szövetkezet a kormány által meghatározott állománynagyságot meghaladó létszámot az állatok takarmányozásának napi fejenkénti költsége alapján adóztatja meg. Az állomány méretét a kormány mezőgazdasági szakértői határozzák meg a földterület teherbíró képessége alapján. A szövetkezetek ellenőrzik a nyári és téli legelőterületek közötti vándorlást, valamint a legelők rotációját. Szíria nyugati régióiban a nyári legelőkre való átvonulást a nemzeti és helyi tisztviselők egyaránt ösztönzik, hogy a mezőgazdasági régiókban rendelkezésre álló takarmányt felhasználják, és a sivatagi legelők a száraz évszakban pihenhessenek.
A törzsi hima szövetkezetek mellett a szíriai kormány minden tartományban létrehozta saját hima szövetkezeteit. A kormányzati szövetkezetek kísérleti és tanácsadó állomásokként működnek, amelyek célja a legeltetési technikák javítása, a helyi növényfajták és hibridek kifejlesztése a sivatagok feltöltésére, valamint a helyi cAwasi juhfajta fejlesztése. Példaként szolgálnak a törzsi hima szövetkezetek számára, és ösztönzik a mezőgazdasági szakértők által kifejlesztett új technikák elterjedését. Ezek a szövetkezetek nemzetközi és nemzeti szervezetekkel is együttműködve dolgoznak, és takarmányt tárolnak olyan időszakokra, amikor kiegészítő takarmányra van szükség.
A szíriai hima szövetkezetek, amelyek mind a beduinok, mind a nemzetállam számára elfogadhatóak, a hagyományos beduin gyakorlat és a kormányzati politika egyedülálló ötvözete. Úgy tűnik, hogy mind a beduinok, mind a szíriai kormány elkötelezett a sikerük iránt. A kormány évente találkozókat tart, hogy meghallgassa a szövetkezeti vezetők panaszait és javaslatait, és megpróbál foglalkozni a felvetett kérdésekkel. A kormányt azonban továbbra is aggasztja a törzsek újraéledése. Az 1980-as években a törzsek megerősítették a szövetkezeti szervezeten belüli társadalmi és politikai kapcsolatokat. A régi rivalizálások egymás hima földjeinek megtámadásához vezettek. Ennek ellenére a szíriai program a legsikeresebb kormányzati beduin politika a Közel-Keleten.
Jordánia
Jordániában más a helyzet, mint Szíriában. A jordániai kormány ösztönözte a magánföldtulajdont, és a legtöbb jordániai beduin törzs legalább részben letelepedett. Csak az Izrael által az elmúlt években a Negevből elűzött törzsek függenek teljesen a pásztorkodástól. A beduinokat arra ösztönözték, hogy a marginális területeken, azaz azokon a területeken, ahol az éves csapadékmennyiség 250 milliméternél kevesebb, gazdálkodjanak. A mezőgazdaság az erózió és az elsivatagosodás egyik fő oka Jordániában. A sivatagot megnyitották a szabad és szabályozatlan legeltetés előtt. Jordánia, Szíria, Irak és Szaúd-Arábia törzsei legeltetésre használják az északi és keleti területeket, és a túllegeltetés hátrányosan befolyásolta a sivatag termelékenységét. E problémák ellenére a mezőgazdasági minisztérium továbbra is eltökélt a beduinok mezőgazdasági szövetkezeteinek megszervezésében.
Az első beduin szövetkezetet Jordániában 1963-ban alapították al-Jafrban – a térségben élő törzsek egyike sem csatlakozott; más beduin régiókban más szövetkezeteket hoztak létre. Kevés törzstagot vonzanak ezek a szövetkezetek, mivel minden új tagot ötéves tanulóévre köteleznek.
A legtöbb törzsnek még mindig van némi ellenőrzése a földjei felett, bár jogaikat a nemzeti kormány hivatalosan nem ismeri el. Az erős vezetőkkel rendelkező törzsek képesek megvédeni törzsi földjeiket a többi beduin és a kormány betöréseitől. 1980-ban a cAmmarin és a Layathna törzsek tűzharcot vívtak egy kút tulajdonjogáért, 1983-ban pedig a Bani Hasan sikeresen megtámadta a jordán kormány jogát a Zarqa’ melletti földek fejlesztésére.
A közelmúltban a jordán kormány érdeklődést mutatott a szíriai modellen alapuló beduin hima szövetkezetek bevezetése iránt. A Jordán Szövetkezetek Szervezete 1983-ban négy hima szövetkezetet hozott létre, kettőt Madaba mellett, kettőt pedig Macan mellett. A hima-programot 1980 óta tervezik, és az ENSZ Egészségügyi és Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezetének kölcsönéből finanszírozzák. A projektnek jó esélye van a sikerre, amennyiben a jordániai kormány aktívan érdeklődik iránta. A szaúdi határhoz közeli Azraqban is van egy hatékony bázis egy kibővített hima szövetkezet számára, de egyelőre úgy tűnik, hogy a kormányt nem érdekli a projekt.
Következtetés
A szíriaihoz hasonló hima szövetkezetek új lendületet adtak a régió pásztorkodásának. A beduinok, ahelyett, hogy egy elmúlt korszak anakronizmusának tekintenék őket, a modern Közel-Kelet létfontosságú részét képezik. Ők hasznosítják a hatalmas száraz sztyeppéket és sivatagos területeket, olyan területeket, amelyeket egyébként nem használnak gazdasági célokra. Jordánia több mint nyolcvan százaléka és Szíria több mint ötven százaléka kevesebb mint 250 milliméter éves csapadékot kap, ami a szárazföldi növények, például a búza és az árpa termesztéséhez szükséges. A földművelés nem kivitelezhető ezeken a területeken, amelyek azonban legelőt biztosítanak a beduinok nyájainak és csordáinak. A hima-rendszer szabályozza a sivatag használatát, és megvédi azt az elsivatagosodás és a túllegeltetés problémáitól. A hima-alapú szövetkezetek bizonyítják, hogy a nemzetállamok és a beduin törzsek képesek sikeresen együttműködni egy kölcsönösen előnyös, közös cél érdekében.