Paul Leroy Robeson 1898. április 9-én született a New Jersey állambeli Princetonban. Öt gyermek közül ő volt a legkisebb fia, aki William Drew Robeson tiszteletes (1845-1918) presbiteriánus lelkész és Maria Louisa Bustill Robeson (1853-1904) egykori tanítónő gyermekeként született. Rabszolgák unokája és egy lelkész fia volt, aki megszökött a rabszolgaságból, és a Rutgers Egyetem egyik leghíresebb és legelismertebb öregdiákja lett.
1915-ben Robeson négyéves egyetemi ösztöndíjat kapott a Rutgers Egyetemre. Beiktatták a Phi Beta Kappa Társaságba és a Rutgers Cap And Skull Honor Society-be. Ő volt a végzős osztály búcsúztatója 1919-ben. A Rutgers 1932-ben tiszteletbeli bölcsészdoktori címet, majd 1973-ban, 75. születésnapján a humán tudományok tiszteletbeli doktora címet adományozott Robesonnak.
A tanulmányi eredményei mellett Robeson kiemelkedő sportolói karriert futott be, hiszen az egyetem első fekete futballistájaként 15 egyetemi címet szerzett baseballban, futballban, kosárlabdában és atlétikában. A csapattársai által megnyilvánuló nyílt rasszizmus és erőszak ellenére kétszer is bekerült az All American Football Teambe. 1995-ben posztumusz felvették a College Football Hall of Fame-be.
1923-ban Robeson jogi diplomát szerzett a Columbia Law Schoolon. Ott ismerkedett meg feleségével, Eslanda Cordoza Goode-val, az első fekete nővel, aki patológiai laboratóriumot vezetett. Robeson a diploma megszerzése után egy ügyvédi irodában vállalt munkát, de otthagyta a céget és az ügyvédi praxist, amikor egy fehér titkárnő nem volt hajlandó diktálást fogadni tőle. Úgy döntött, hogy színházi és zenei művészi tehetségét az afrikai és afroamerikai történelem és kultúra népszerűsítésére fordítja.
Aztán következett a színészi és koncerténekesi karrier, amely közel négy évtizedet ölelt fel. Robeson 1925-ben debütált koncerten egy nagy sikerű fekete zenei programmal. Ezt követően olyan színpadi sikereket aratott, mint a Show Boat, a Porgy és Bess és az Othello, amelyet egyes kritikusok a darab legjobb interpretációjaként üdvözöltek. Az 1920-as évek és az 1940-es évek eleje között 13 filmben szerepelt, de úgy döntött, hogy addig nem forgat filmeket, amíg a feketék számára nem lesznek jobb lehetőségek.
Paul Robeson mély bariton hangját a fekete spirituálék népszerűsítésére, a kultúrák más országokkal való megosztására és korának társadalmi mozgalmainak támogatására használta. A békéért és az igazságosságért énekelt 25 nyelven az Egyesült Államokban, Afrikában, Ázsiában, Európában és a Szovjetunióban.
Robeson világpolgárként vált ismertté, aki ugyanolyan jól érezte magát Moszkva és Nairobi lakóival, mint Harlem lakóival. Bármerre is utazott, Robeson az átlagemberek ügyét képviselte. Barátai közé tartozott a későbbi afrikai vezető, Jomo Kenyatta, az indiai Nehru, az anarchista Emma Goldman, valamint James Joyce és Ernest Hemingway írók.
Az 1950-es évek McCarthy-korszakában minden kísérletet megtettek Paul Robeson elhallgattatására és lejáratására politikai nézetei és a polgári jogok iránti elkötelezettsége miatt. 1958-ban sikeres hároméves európai és ausztráliai turnéra indult. Sajnos 1961-ben betegség vetett véget szakmai karrierjének. Hátralévő éveit magánemberként élte le nővére philadelphiai otthonában. 1976. január 23-án, 77 éves korában halt meg.
A társadalmi lelkiismerete iránti rendíthetetlen elkötelezettségéért Paul Robeson – aktivista, tudós, művész, sportoló – az amerikai kulturális színpad közepéről annak szárnyára került. Egy generáción át emlékét elhomályosították, eredményeit pedig elfelejtették, de 1898-as születésének századik évfordulója új vitát váltott ki arról, hogy milyen helyet foglal el történelmünkben. A reflektorfény, amely ismét rávilágít erre a Rutgers öregdiákjára, gazdag örökségére világít rá – egy olyan emberre, aki hatalmas méltósággal küzdött a hatalmas megpróbáltatásokkal szemben.