A Closer Look
A feromonok kibocsátása a nem verbális kommunikáció egyik formája, amelyet sok állat használ, hogy üzeneteket küldjön az azonos faj többi tagjának. A feromonok összetett molekuláris szerkezete lehetővé teszi, hogy ezek a kémiai üzenetek sok, gyakran nagyon specifikus információt tartalmazzanak. A szexuálisan fogékony selyemhernyók által kibocsátott feromon, amelyet először az 1950-es években izoláltak, az egyik legjobban tanulmányozott példa. A nőstény által a hasában lévő mirigyből kibocsátott bombykol nevű feromon a hím selyemhernyómolyok számára akár több kilométeres távolságból is érzékelhető. A hím az antennái hegyén lévő apró receptorok segítségével azonosítja a környezetben lévő vegyi anyagot, és így képes a nőstényre vadászni. A darazsak, ha megzavarják őket, riasztó feromont bocsátanak ki, amely más darazsakat hív segítségül. A nőstény egerek feromonjai azonnali párzásra ingerelhetik a hím egeret. Az ösztönös viselkedési reakciók mellett a feromonok változásokat is előidézhetnek az állat fiziológiájában, serkentve a pubertás kezdetét vagy előidézve az ivarzást. Az állatok, például a macskák és a kutyák által a terület megjelölésére használt feromonok információt közvetíthetnek az állat fajáról, neméről, koráról, társadalmi és szaporodási státuszáról, méretéről, sőt arról is, hogy mikor járt utoljára a területen. De vajon az emberek is kommunikálhatnak vegyi anyagokkal? Az 1970-es években Martha McClintock kimutatta, hogy a kollégiumokban szorosan együtt élő nők menstruációs ciklusai hajlamosak összehangolódni, és egyesek szerint ezt a hatást a feromonok közvetítik. Az ilyen bizonyítékok ellenére az emberben még nem találtak feromonreceptorokat.