Phidias

Phidias (más néven Pheidias) kortársai szerint a leghíresebb görög szobrász volt. Legnagyobb remekművei i. e. 465 és 425 körül készültek el. Sajnos, a másolatokon kívül egyetlen műve sem maradt fenn. Bár korai életéről keveset tudunk, az államférfi, hadvezér és szónok Periklész uralkodása idején, Kr. e. 449 körül, Athén aranykorában vált ismertté. Phidiász leginkább Athéné, a bölcsesség és a háború szűz görög istennője tiszteletére készített három athéni emlékművéről, valamint az olümpiai Zeusz-templomban található Zeusz-szoborról, az ókori világ hét csodájának egyikéről híres. Állítólag művei annyira inspirálóak voltak, hogy az emberek azt hitték, szemtanúja volt az istenek fenségének, és szobrain keresztül kinyilatkoztatta azt az emberiségnek.

Athéné Athénban

Fiatalkoráról csak annyit tudni, hogy Charmidész (nem az azonos nevű államférfi) fia volt, és az athéni szobrászok, Hegias és Hageladas tanítványa. Amikor Periklész i. e. 461 körül hatalomra került, kiterjedt építkezési programot indított, és a belső köréhez tartozó Phidiászt bízta meg az összes művészeti projekt vezetésével. A szobrász leghíresebb alkotásai közé tartozott az Akropoliszon az Athéné istennőnek szentelt három emlékmű: a Kr. e. 456-ban elkészült 9 méter magas bronz Athéné Promachos, amely az egyik legkorábbi műve volt; a Lemnosz telepesei számára szentelt bronz Lemnikus Athéné; és végül a Parthenon számára készült Athéné Parthemos.

A modern kutatások szerint az i. e. 447-ben elkezdett és i. e. 438-ban felavatott Athéné Parthenosz negyven láb magas volt, és több mint egy tonna arannyal borított elefántcsontból készült. Tunikát viselt, a Medúza fejével díszített aegist (egyfajta pajzsot) és sisakot. Jobb kezében Nike, a győzelem istennőjének képét tartotta, baljában pedig egy lándzsát szorongatott. A Parthenosz egy olajjal töltött sekély tó mögött állt, nemcsak azért, hogy a szobor tükörképe legyen, hanem azért is, hogy a szobor elefántcsontja ne repedezzen a száraz athéni hőségben.

Mint Periklész barátja, Phidias-t tették felelőssé a Parthenon újjáépítésének általános irányításáért és felügyeletéért, bár a Kr. u. 1. század végi Plutarkhosz görög történész a legtöbb dicséretet az építészeknek, Callicrates-nak és Ictinusnak adja. Az Akropolisz és a régi Parthenon a perzsa háborúk során elpusztult. Az új építmény a görögök bátorságát hivatott jelképezni a perzsa hódítók felett aratott későbbi győzelmükben. Plutarkhosz a Görög életek című művében a görög államférfiúról szóló fejezetben szólt Phidiaszról, Periklészhez fűződő kapcsolatáról és Athéné-szobráról. Azt írta,

Phidiasz készítette az istennő aranyszobrát, és az ő nevét találjuk a sztélén, mint készítőjét. Szinte mindenért ő felelt, és mint említettem, ő volt az összes mesterember főnöke – ezt a tisztséget Periklészhez fűződő barátsága révén nyerte el. Amellett, hogy féltékennyé tette az embereket Phidiászra, ez egy újabb ürügynek bizonyult Periklész rágalmazására … (157).

Zeusz Olympiában

Míg Athéné emlékművei meghozták számára a hírnevet, legnagyobb remekműve az olümpiai Zeusz-templomban álló szobor volt. Nyolc év alatt készült el, és i. e. 430-ban fejeződött be. A Zeusz-templomot az ókori világ hét csodájának egyikeként tartották számon. A trónon ülő Zeusz Athénéhoz hasonlóan jobb kezében Nike képmását, baljában pedig jogart tartott. A szobor több mint 12,8 m (42 láb) magas volt – még az Athéné Parthenosznál is nagyobb -, és elefántcsontból és aranyból készült. Mint oly sok más alkotása, a templom és a szobor ma már nem létezik, tűz és földrengés pusztította el őket. Romba dőlt, és végül földcsuszamlás és folyami iszap borította el.

Disgrace & Death

Phidias utolsó évei rejtélyesek. Periklész ellenségei azzal vádolták a szobrászt, hogy Athéné Parthenosz készítése során nemcsak aranyat, hanem elefántcsontot is lopott. Egyes szerzők szerint, bár állítólag be tudta bizonyítani ártatlanságát ebben a vádban, istentelenséggel is megvádolták Periklész és saját magát az Athéné pajzsán ábrázoló portréi miatt. Plutarkhosz támogatta azt az elképzelést, hogy Phidiasz bűnös lehetett, bár azt állítja, hogy “a lopást nem sikerült bizonyítani,”. Periklész ellenségei azonban továbbra is kitartottak az istentelenség mellett, ezért Phidiászt bebörtönözték, és a börtönben halt meg. Úgy tűnik, a szobrász Periklészhez fűződő barátsága miatt szerzett magának “egy csoport ellenséget a saját számlájára, egyszerűen azért, mert féltékenyek voltak rá…”. (172). Plutarkhosz hozzátette: “Phidiászt tehát börtönbe vitték, ahol betegségben halt meg, bár egyes írók szerint Periklész ellenségei elintézték, hogy mérgezésben haljon meg, hogy Periklészt lejárassák”. (172).