Kedves Uram,
Érdeklődéssel olvastam az Indian Journal of Surgery-ben megjelent “Semmelweis Ignác – a kézhigiénia atyja” című cikket. Mivel a kézmosás szerepe kiemelkedő fontosságú a COVID-19 világjárvány idején, szeretnék néhány további információt hozzáfűzni Semmelweis Ignác Fülöpről, arról az emberről, aki 1850-ben három szóval – “Mosd meg a kezed” – milliók életét mentette meg. Semmelweis története egy hollywoodi eposz minden elemével rendelkezik .
“Amikor visszatekintek a múltra, csak azzal tudom eloszlatni a rám boruló szomorúságot, hogy a boldog jövőbe tekintek, amikor a fertőzést elűzik. Az a meggyőződés, hogy ennek az időnek elkerülhetetlenül előbb, mint utóbb el kell jönnie, felvidítja haldoklásom óráját” – írta Semmelweis utolsó napjaiban a halálos ágyán, miközben az orvosok és kollégák folyamatos kritikája miatt depresszióban szenvedett.
Az 1861-ben megjelent könyvében ezt írta: “Minden kérdéses volt: minden megmagyarázhatatlannak tűnt; minden kétséges volt. Csak a halálesetek nagy száma volt megkérdőjelezhetetlen valóság. Ez olyan nyomorúságossá tett, hogy az élet értéktelennek tűnt.”
Semmelweis kritikusai nem tudták elfogadni elképzeléseit, miszerint “apró és nagyrészt láthatatlan mennyiségű bomló szerves anyag” okoz minden gyermekágyi lázat. Carl Edvard Marius Levy professzor, a koppenhágai Dán Szülészeti Intézet vezetője így írt: “Ezek a benyomásaim Dr. Semmelweis tapasztalatairól; ezek miatt ideiglenesen úgy kell ítélnem, hogy véleménye nem elég világos és megállapításai nem elég pontosak ahhoz, hogy tudományosan megalapozottnak minősüljenek”. Semmelweis felettese, Johann Klein professzor nem értett egyet Semmelweis megállapításaival, és ellenezte a kézmosás koncepcióját. Azt állította, hogy a kórház új szellőztetőrendszere miazmát terjeszt és gyermekágyi lázat okoz. Nem volt hajlandó megújítani Semmelweis tanársegédi állását. Így Semmelweis, aki elárulva érezte magát, hirtelen elhagyta Bécset és visszatért Budapestre.
A német orvosok és természettudósok konferenciáján a legtöbb előadó elutasította Semmelweis tanait, köztük az ünnepelt németországi Rudolf Virchow, aki korának legnagyobb tekintélyű tudósa volt. Virchow nagy tekintélye orvosi körökben erőteljesen hozzájárult ahhoz, hogy Semmelweis nem kapott elismerést. Semmelweis ezt írta egy bécsi szülészorvosnak: “Ön, Herr Professor, partner volt ebben a mészárlásban”. Egy másiknak a következőket írta: “Amennyiben Ön, Herr Hofrath, anélkül, hogy megcáfolta volna tanításomat, továbbra is oktatja tanítványait, Isten és a világ előtt kijelentem, hogy Ön gyilkos, és a “Gyermekágyi láz története” nem lenne igazságtalan Önnel szemben, ha orvosi Néróként állítana emléket Önnek”. Viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá vált, és kollégái számára kezdett kínossá válni. 1865-re erősen ivott, viselkedése pedig egyre rosszabb lett, irracionálisnak, furcsának és helytelennek írták le. Alzheimer-kórban és talán harmadlagos szifiliszben szenvedett. Még ebben az évben felvették egy bécsi elmegyógyintézetbe. Csak 2 hétig volt bentlakó, de ez idő alatt súlyos veréseket szenvedett el, kényszerzubbonyba zárták, hideg vízzel leöntötték, és ricinusolajat adtak neki hashajtóként. 1865. augusztus 13-án halt meg, a jobb kezén lévő üszkös sebből eredő vérmérgezés következtében, amelyet valószínűleg az egyik elszenvedett verés okozott. A sors iróniája, hogy halálának okaként vérszegénységet adtak meg. Még életében nem kapott elismerést a kézmosás terén végzett kiemelkedő munkájáért, amely a betegségek átvitelének megakadályozásával jelentősen csökkentette az anyai halálozási arányt. Életében mártír volt, később pedig hős – az “anyák megmentője”.
“Semmelweis-reflex – az új bizonyítékok vagy új ismeretek elutasítására való hajlam, mert azok ellentmondanak a bevett normáknak, előnyöknek és paradigmáknak”.
Robert Anton Wilson.
Robert Anton Wilson.