Elbeszélgetés
Az adatok azt mutatják, hogy a légyharapás hátterében állhat valamilyen betegség, leggyakrabban a GI-betegség. Otthon 3 kutya (1., 2. és 4. kutya) következetesen több légyharapást mutatott etetés után, ami potenciális posztprandiális diszkomfortra utal. Az 1. kutya a kórházi kezelés során az etetést követő 30 percen belül mutatott légyharapást. A videóelemzés adatai azt mutatták, hogy az összes légyharapós kutya esetében az állkapocscsapást fejemelés és nyaknyújtás előzte meg. A 2 kutyánál a fejemelés és a nyaknyújtás gyakrabban fordult elő, mint az állkapocscsapkodás. A 3. és 6. kutya ismételt fejemelést és nyaknyújtást mutatott be a konzultáció során. Az otthoni videókon, valamint a konzultációs és kórházi videókon minden kutya felemelte a fejét és kinyújtotta a nyakát a légyharapás előtt.
A kutyák fejemelése és nyaknyújtása hasonló lehet a Sandifer-szindrómához, egy ritka, paroxizmális mozgászavarhoz csecsemőknél, amelyet a fej, a nyak és a törzs kóros mozgása jellemez a gastrooesophagealis reflux (GER) betegséggel összefüggésben (12-14). A GER-betegségben szenvedő egészséges csecsemők és a GER-betegségben szenvedő csecsemők megkülönböztetésére használt 5 jelentett klinikai tünet egyike a nyaknyújtás, a hát görbülete és a fej visszahúzódása (15). A csecsemőknél gyakran fordul elő retrocollis és opisthotonikus testtartás, míg az idősebb gyermekeknél oldalirányú fejmozgás (12). A Sandifer-szindrómás betegeket, különösen a csecsemőket, gyakran tévesen diagnosztizálják a paroxizmális neuroviselkedések, például a fej/szemverzió, torticollis, extenzív görcs és dystonikus testtartás előfordulása miatt (16). A Sandifer-szindróma első jelei gyakran hasonlítanak a torticollisra vagy a dystoniára, ezért a korai értékelés a neurológiai etiológiára összpontosít (12,14). A gyermekek szükségtelenül kapnak gyógyszereket, és ami még fontosabb, nem részesülnek a GER-betegség elsődleges kezelésében (16). A Sandifer-mozgásokat gyakran az étkezés váltja ki, ellentétben más mozgászavarokkal (12,14). Más állapotok, mint például a késleltetett gyomorürülés, ha GER-betegséggel társul, szintén a Sandifer-szindrómához hasonló kóros testtartást eredményezhetnek (12). Még mindig nem világos, hogy a GER-betegségben szenvedő gyermekek kevesebb mint 1%-ánál (14) miért fordulnak elő kóros mozgások, míg másoknál nem (12). Úgy vélik, hogy az abnormális mozgások a gyermekek által tanult viselkedésformák, amelyek célja a reflux csökkentése (12), valamint a légutak védelme a reflux ellen és a savas reflux okozta hasi fájdalom enyhítése (16,17).
Az a feltevés állítható, hogy egyes légyharapós kutyák a nyelőcső kellemetlensége vagy fájdalma miatt emelik fel a fejüket és nyújtják ki a nyakukat. Az 1. és 5. kutyáknál endoszkópos vizsgálat során gasztrooesophagealis refluxot figyeltek meg. Embereknél a distalis nyelőcső nyálkahártyájának endoszkóposan látható törései a reflux-oesophagitis legmegbízhatóbb bizonyítékai. Jelentős GER-betegség azonban a nyelőcső makroszkópos elváltozásainak hiányában is fennállhat (18). A GER-betegség jelenlétét ezeknél a kutyáknál nem vizsgáltuk tovább, mivel ehhez pH-metriás vagy szcintigráfiás vizsgálatokra volt szükség, amelyek nem álltak rendelkezésre.
A fájdalom és a szorongás jelei átfedhetik egymást. Zihálás, járkálás, izgatottság, bujkálás és hangoskodás egyaránt megfigyelhető fájdalmas és szorongó kutyapácienseknél. Négy kutyánál (2., 3., 4. és 7. kutya) a légyharapásos epizódok mellett a szorongással összeegyeztethető viselkedésbeli változások (járkálás, lihegés, bujkálás, fokozott figyelemkeresés) is jelentkeztek. A 3. kutya a teljes viselkedésvizsgálat alatt folyamatosan járkált. Az alapbetegség kezelése a 3. és 4. kutyák esetében a szorongásszerű tünetek, valamint a nyaknyújtás és a légyharapás megszűnését eredményezte. Ezért minden olyan pácienst, aki kezdetben “szorongónak” mutatkozik, ki kell vizsgálni a fájdalmas zsigeri betegségek szempontjából.
Kifejezetten a kutyák légyharapásával foglalkozó adatok ritkák. McGrath (19) 1962-ben az “állkapocscsapkodás” szindrómát szemészeti (üveges) betegséggel hozta összefüggésbe. Úgy gondolta, hogy a kutyának lebegő (synchysis scintillans) vagy mozgatható homályai lehetnek, amelyek a légy “harapós” viselkedést okozzák. Ezt a lehetőséget alátámasztó vizsgálatot soha nem végeztek. 1972-ben Lane és Holmes (20) 7 cavalier King Charles spánielnél jelentett önindukált légyfogásról. A szerzők 2 kutyát vizsgáltak meg, a másik 5 kutyáról pedig személyes közléseket kaptak. A viselkedés kialakulásának életkora 8 és 18 hónap között mozgott (ellentétben a 6 hónap és 10 év közöttiekkel ebben az esetsorozatban), nemi hajlam nélkül. Ezek a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a légyharapásos esetek további vizsgálata radioelektromos elektroenkefalográfiával javallott. Ilyen vizsgálatra nem került sor. 1979-ben Cash és Blauch (21) 8 állkapocscsípéses esetről számolt be különböző fajtáknál. A viselkedés kialakulásának életkora 1 és 11 év között változott. Spontán remissziós időszakokról számoltak be, amelyek kevesebb mint 1 wk-tól 5 hónapig tartottak, a remissziók közötti időszakok pedig 1 wk-tól 2 évig terjedtek. Az állkapocscsattogáson kívül a megfigyelt viselkedésbeli változások közé tartozott a mancsok nyalása (n = 4), a mancsok és a szomszédos padló nyalása (n = 1), törékennyé válás (n = 1), törékennyé válás, tárgyaknak való nekifutás és sírva fekvés az udvaron (n = 1), sárevés a mancscsattogás előtt és a gazdi követése mindenhová (n = 1). A kutyák közül 2 vagy annál kevesebb kutyánál (24) előforduló egyéb leletek között szerepelt chorioretinitis, grand mal görcsrohamok és fokozott állkapocscsapkodás idegesség esetén. Az olyan gyógyszerek, mint a fenobarbitál, primidon, diazepám, difenilhidantoin és kombinációi sikertelenek voltak, bár a dózisok és a kezelés időtartama nem volt részletezve. Ebben az esetsorozatban az 5. és 7. kutya a vizsgálatot megelőzően spontán remissziót mutatott, 4 kutya (2., 3., 4. és 7. kutya) pedig a légyharapás mellett viselkedésbeli változásokat (izgatottság; szorongás) is mutatott. A 2., 3. és 4. kutya nem reagált a korábbi farmakológiai kezelésekre: fenobarbitál (3. és 4. kutya), pszichotróp gyógyszerek, például klomipramin és fluoxetin (2. kutya) és neurogén fájdalomcsillapító gyógyszerek (2. kutya). Lehetséges, hogy a 2. kutyánál (Chiari és eozinofil gyomorhurut) a pregabalin alkalmazása csökkentette a mindkét betegséggel járó fájdalmat anélkül, hogy kifejezetten a kiváltó okokat kezelte volna.
1987-ben egy cavalier King Charles spánielnél jelentették a légycsípés esetét, amelyben a légyfogás (időtartama: 5 hónap) a puffadás kezelésére szolgáló étrendváltozást követően megszűnt (7). Az ezt követő táplálékkísérletek során kiderült, hogy a kutya tolerálta a halat és a tejet. Ha vörös húst, baromfit vagy nyulat etettek, a viselkedési problémák kiújultak (a kutya izgatottá vált, és az evést követő egy órán belül képzeletbeli legyekre ugrott). Ehhez hasonlóan ebben az esetsorozatban több kutya is több légycsípést mutatott étkezés után, és reagált a diéta megváltoztatására (+/- gyógyszeres kezelés). Az emberek közül 1 esetleírás említi egy 8 hónapos csecsemő táplálkozási zavarokkal, atópiás dermatitissel és Sandifer-szindrómával járó élelmiszer-túlérzékenységét (22).
A 90-es években a “légyharapdálást” a pszichomotoros epilepszia jeleként jelentették egy kutya metasztatikus thymomájával összefüggésben (23). Egy 2000-ben O’Brien állatorvos-neurológus által írt, az interneten még mindig elérhető dokumentum () a légyharapást a komplex parciális rohamok egyik típusaként írja le. A légyharapást kényszeres rendellenességként (CD) (2,6) vagy kényszerbetegségként (OCD) (5) is leírják. A jelenleg értelmezett állapot (“CD”) nem homogén (24), és további munkára van szükség a diagnózis validálásához (6).
A legtöbb publikációban a légyharapás felsorolt okai elméleti jellegűek. Ez a prospektív esetsorozat az első lépés az információk összegyűjtésére e szindróma orvosi értékelését követően. Az adatok arra utalnak, hogy a légycsípést okozhatja valamilyen alapbetegség, a leggyakoribb a GI-betegség. A szerzők azt javasolják, hogy a “légyharapás” kifejezést váltsa fel a “nyaknyújtás” szindróma. Ezáltal megszűnik az antropomorf értelmezés, ami lehetővé teszi a tudományosabb megközelítést. A GI-bántalmak és a nyaknyújtási szindróma közötti ok-okozati összefüggés további vizsgálatot igényel.